Megosztja Európát az Unió jövőjének alakítása – a nagyszebeni csúcson is összecsaphatnak a föderalista és a nemzeti érdekek

Megosztja Európát az Unió jövőjének alakítása – a nagyszebeni csúcson is összecsaphatnak a föderalista és a nemzeti érdekek

Fellobogózva. Nagyszebenben már javában zajlanak az EU-csúcs előkészületei

Fotó: Turnulsfatului.ro

Bár nem hivatalos, informális egyeztetésről lesz szó, mégis történelmi esemény színhelye lesz Nagyszeben. Erdélyben még sosem volt, s bő másfél évtizedig egészen bizonyosan nem is lesz uniós csúcsértekezlet. A szakértő szerint abban mindenki egyetért, hogy meg kell reformálni az Európai Uniót, ugyanakkor a föderalisták és a nemzetállami víziót támogató országok között továbbra sincs egyetértés.

Pataky István

2019. május 08., 08:202019. május 08., 08:20

2019. május 08., 09:332019. május 08., 09:33

Mivel heteken belül itt az európai parlamenti választás, a csütörtöki nagyszebeni uniós csúcson hosszú távú kérdésekben várhatóan nem születik már döntés, csupán technikai jellegű kérdésekben számíthatunk a tagállamok közötti megállapodásra – mondta lapunk megkeresésére Deák Dániel, a budapesti XXI. Század Intézet vezető elemzője. Szerinte ez főként annak köszönhető, hogy május 26-án

mindenki arra számít, alapjaiban alakul majd át az Európai Parlament összetétele,

majd ezt követően az újonnan felálló Európai Bizottság is már egy teljesen más irányt fog venni. Így a mostani EU-csúcsra a tagállami vezetők úgy fognak tekinteni, mint egy kampányt befolyásoló eseményre, tehát mindegyik állam- és kormányfő ennek megfelelően fogja kommunikálni az ott elhangzottakat, azzal igyekszik majd befolyásolni a választókat – fogalmazott a szakértő.
„Abban mindenki egyetért, hogy meg kell reformálni az Európai Uniót, ugyanakkor a föderalisták és a nemzetállami víziót támogató országok között továbbra sincsen egyetértés. A mostani közvélemény-kutatások és a korábbi nemzetállami választások azt jelzik előre, hogy megváltozhat a széljárás Brüsszelben, és

a nemzeti hatáskörök megtartását támogató politikai erők jelentősen megerősödhetnek Európában.

A mostani EU-csúcson is e két vízió közötti összecsapásra lehet számítani, amelynek az egyik kulcseleme a migráció” – hangsúlyozta Deák Dániel. Az elemző arra emlékeztetett: Brüsszel továbbra is a migrációval kapcsolatos hatáskörök tagállamoktól való elvételét szorgalmazza, és a lehető legtöbb kérdésben az Európai Unió vezetésénél tartaná a döntési jogot. Mint mondta, ez a kérdés jelentősen megosztja a tagállamokat, így mindenképpen a bevándorlás, s annak kezelése a kampány központi témája, a legtöbb tagállamban ezen ügy mentén csoportosítják az egyes pártokat a választók.

Összekovácsolódtak a térségbeliek

Számíthatunk-e egységes közép-kelet-európai fellépésre lényegi kérdésekben? – kérdeztük a szakértőt. „A migráció kérdése mellett a következő uniós ciklus költségvetési forrásainak ügye is összekovácsolta a közép-európai országokat. Ugyan több javaslat is napvilágot látott az uniós költségvetéssel kapcsolatban az elmúlt időszakban, azonban az EP-választásig ebben a kérdésben már nem várható érdemi döntés. Szintén közös pont ebben a régióban a különböző, Brüsszelből érkező jogállamisági vizsgálatok. Mind Magyarország, mind Lengyelország esetében azt láttuk, hogy az elmúlt években politikai furkósbotként használta Brüsszel ezeket az eljárásokat, ezekkel igyekeztek változtatni az egyes tagállamok politikáján, így többek között a migrációval kapcsolatos álláspontján” – emelte ki válaszában Deák Dániel.

Az elemző úgy vélte, Románia esetében is hasonlónak lehetünk a szemtanúi.

Idézet
Példa nélküli módon az Európai Parlamentben a soros elnökséget betöltő Románia jogállamisági helyzetét is vizsgálták, az úgynevezett szégyenpadra ültették”

– emlékeztetett a szakértő. Úgy vélte, ezek az esetek is erősíthetik a közép-európai országok közötti együttműködést, így a visegrádi négyek szorosan együttműködhetnek több kérdésben is Romániával. Ennek jeleként értelmezte Deák Dániel, hogy a korábban eléggé hideg román–magyar kapcsolatok is olvadoznak, a magyar miniszterelnök az utóbbi időben többször megértően nyilatkozott a román helyzettel kapcsolatban.

Ami az EU-csúcson várhatóan elhangzó budapesti üzenetet illeti, az elemző elmondta: Magyarországnak a főbb uniós kérdésekben évek óta világos és következetes álláspontja van: a kormány továbbra is elutasítja a bevándorlás minden formáját és a lehető legtöbb hatáskört magánál tartaná, tehát elutasítja a föderalista elképzeléseket. Ebben a kérdésben a vise­grádi négyek is osztják a magyar kormány álláspontját, az uniós csúcson ezekben a vitákban ez a négy ország a korábbiakhoz hasonlóan közösen fogja képviselni az érdekeiket – vázolta a várható forgatókönyvet a szakértő.

Galéria

Klaus Johannis államfő, volt polgármester és Astrid Fodor, a város jelenlegi elöljárója kedden terepszemlét tartott az EU-csúcs nagyszebeni helyszínein

Fotó: Facebook/Klaus Iohannis

Imázsrontó bukaresti feszültség

Deák Dánieltől azt is megkérdeztük, hogyan értékeli a román EU-elnökséget az eddigi szereplés alapján. „A román uniós elnökség az EP-választás miatt nagyívű politikai döntéseket már nem tudott tető alá hozni, ráadásul a soros elnökség tisztsége is leértékelődött az elmúlt időszakban. Ebből fakadóan az azt betöltő országok egyre kevesebb sikert tudnak elérni, gyakorlatilag csak a tanácsi ülések napirendjére vannak érdemi hatással. Ilyen technikai jellegű siker, hogy a román EU-elnökségnek sikerült meggyőznie a tagállamokat, az Európai Parlamentet és az Európai Bizottságot, hogy egységes, több biztonsági elemet tartalmazó személyazonossági igazolványokra van szükség” – emelte ki a XXI. Századi Intézet vezető elemzője, aki ugyanakkor megjegyezte, a legfontosabb kérdésekben – mint például az illegális bevándorlás kezelése – továbbra sem született mindent orvosló megoldás, arra valószínűleg az EP-választás után lehet majd újabb kísérlet.

A szakértő hozzátette, szintén a román elnökség alatt érkezett el az Unió a Brexit határidejének végéhez, a mostani csúcson várhatóan a britek kilépése kapcsán is születnek majd technikai jellegű döntések. Deák Dániel szerint

jelentősen rontott a román elnökség megítélésén, hogy az államfő és kormányfő között komoly politikai feszültség tapasztalható.

Ennek egyik leglátványosabb eleme az volt, hogy Klaus Johannis államfő nem hívta meg Viorica Dăncilă kormányfőt május 9-re Nagyszebenbe, az uniós állam- és kormányfők nem hivatalos csúcstalálkozójára.

Az EU jövője lesz a fő téma

A nagyszebeni informális csúcs házigazdája Klaus Johannis államfő lesz. Az Agerpres hírügynökség az államelnöki hivatal tájékoztatása alapján arról számolt be, hogy az eseményen az elnök ismertetni fogja Románia elképzeléseit az Európai Unió 2019–2024-es időszakra vonatkozó stratégiai menetrendjével kapcsolatban.

A nagyszebeni informális ülés fő témáját az EU jövője képezi majd, és külön hangsúlyt kap az elkövetkező öt évre szóló menetrend.

Az európai állam- és kormányfők véleménycserét folytatnak majd arról, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie és milyen prioritásokat kell meghatároznia az EU-nak az elkövetkező évekre. Az erről szóló dokumentumot az Európai Tanács június 20-án és 21-én zajló csúcstalálkozóján tervezik elfogadni, a nagyszebeni ülésen megfogalmazandó következtetések alapján. Az EU27-ek ugyanakkor elfogadnak majd egy nyilatkozatot is az Európai Unió jövőjéről. A csúcsról hiányozni fog Theresa May brit miniszterelnök. Az EU Tanácsának soros elnökségét ellátó Románia által szervezett informális ülésen jelen lesz az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk, az Európai Bizottságot vezető Jean-Claude Juncker, illetve az Európai Parlament elnöke, Antonio Tajani is. Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviseli.

A nemzeti érdekek az irányadóak

Olyan csúcsjelöltre van szüksége az európai jobboldalnak, aki a nagykoalíciós logika helyett meghallja a választok hangját, és markáns jobboldali politikát folytat – mondta Dömötör Csaba, a magyar miniszterelnöki kabinetiroda parlamenti államtitkára a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában. A politikus azután beszélt erről, hogy Orbán Viktor alkalmatlannak nevezte Manfred Webert, az Európai Néppárt jelöltjét az Európai Bizottság vezetésére, s úgy vélte, az európai jobbközépnek együtt kellene működnie a jobboldallal az Unió jövője érdekében. Dömötör Csaba szerint jelenleg egyik nagy pártcsaládnak sincs többsége, így a választás után hosszú egyeztetésre kell számítani. Az államtitkár emlékeztetett arra, Manfred Weber kijelentette, már nem számít a magyarok szavazatára az európai bizottsági jelöltsége során. Dömötör Csaba szerint Weber ezzel megsértette a magyar szavazókat, s ennek következménye, hogy Orbán Viktor leszögezte, a továbbiakban nem támogatja Webert. „A kormány számára a nemzeti érdekek az irányadóak, bárki is legyen az uniós intézmények élén” – közölte az államtitkár.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 09., szombat

Tiltott tőzsdei manipuláció miatt tesz feljelentést Ciolacu ellen az USR a Verespatak-ügyben

Feljelentést tesz Marcel Ciolacu ellen a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál (DNA) és a kanadai hatóságoknál is, az ellenzéki párt elnöke szerint ugyanis a kormányfő tiltott tőzsdei manipulációt követett el.

Tiltott tőzsdei manipuláció miatt tesz feljelentést Ciolacu ellen az USR a Verespatak-ügyben
2024. március 09., szombat

Több száz jogosítványt gyűjtöttek be a rendőrök az elmúlt 24 órában, sokan száguldoznak a közutakon

A közlekedésrendészet munkatársai 590 jogosítványt vontak be az elmúlt 24 órában végzett közúti ellenőrzések során, ebből 181-et gyorshajtás, 53-at alkoholos befolyásoltság, 17-et kábítószer hatása alatt történő járművezetés miatt.

Több száz jogosítványt gyűjtöttek be a rendőrök az elmúlt 24 órában, sokan száguldoznak a közutakon
2024. március 09., szombat

Románia megnyerte a verespataki bányanyitás érdekében a kanadaiak által indított pert

A román államnak adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának (ICSID) washingtoni székhelyű nemzetközi választottbírósága a kanadai Gabriel Resources által indított kártérítési perben.

Románia megnyerte a verespataki bányanyitás érdekében a kanadaiak által indított pert
2024. március 08., péntek

Gazdasági és szociális intézkedéscsomagban állapodhattak meg a kormánypártok

A termelő vállalatok akár a befektetés 70 százalékig terjedő támogatást is kaphatnak a legalább 10 millió euró értékű beruházásaikra, és az infláció mértékével növelik a háborús veteránok juttatását.

Gazdasági és szociális intézkedéscsomagban állapodhattak meg a kormánypártok
2024. március 08., péntek

Elfogadta az európai parlamenti és a helyhatósági választások egyidejű lebonyolításáról szóló sürgősségi rendeletet a kormány

Elfogadta a kormány pénteki ülésén az európai parlamenti és a helyhatósági választások egyidejű lebonyolításával kapcsolatos intézkedésekről szóló sürgősségi rendeletet – közölte az ülést követően a kormányszóvivő.

Elfogadta az európai parlamenti és a helyhatósági választások egyidejű lebonyolításáról szóló sürgősségi rendeletet a kormány
2024. március 08., péntek

Románia dobogós a halálos közúti balesetek tekintetében: a múlt évhez képest alig csökkent az utakon elhunytak száma

Mintegy 20 400-an vesztették életüket közlekedési balesetben tavaly az Európai Unióban (EU), 1 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban. A halálozási mutatók alapján Bulgária és Románia rendelkezik a legkevésbé biztonságos úthálózattal.

Románia dobogós a halálos közúti balesetek tekintetében: a múlt évhez képest alig csökkent az utakon elhunytak száma
2024. március 08., péntek

Hétfőn néhány órán keresztül nem lehet majd útdíjmatricát vásárolni

Március 11-én éjfélkor körülbelül három órán át szünetelni fog az útdíjmatricák kibocsátása, hogy frissítsék a matricák érvényességi idejére vonatkozó információkat.

Hétfőn néhány órán keresztül nem lehet majd útdíjmatricát vásárolni
2024. március 08., péntek

Nagyobb mértékben nő az egészségügyi asszisztensek fizetése, mint az orvosoké

Az egészségügyi asszisztensek fizetése 30 százalékkal, az orvosoké 8 százalékkal nő. A béremelés két szakaszban, márciusban és júniusban történik – részletezte csütörtök este Alexandru Rafila egészségügyi miniszter a kormányrendelet részleteit.

Nagyobb mértékben nő az egészségügyi asszisztensek fizetése, mint az orvosoké
2024. március 07., csütörtök

Elfogadta a kormány az egészségügyi dolgozók fizetését megemelő sürgősségi rendeletet

Márciustól 10 százalékkal, júniustól pedig újabb 10 százalékkal nő az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozók alapfizetése. Az erről szóló sürgősségi rendeletet csütörtöki ülésén fogadta el a kormány.

Elfogadta a kormány az egészségügyi dolgozók fizetését megemelő sürgősségi rendeletet
2024. március 07., csütörtök

Népszavazás sem kizárt a verespataki aranykitermelés beindításáról

Marcel Ciolacu kormányfő egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen kijelentette, hogy népszavazást szervezne a verespataki aranykitermelés elkezdéséről.

Népszavazás sem kizárt a verespataki aranykitermelés beindításáról
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM