Mégis letartóztatták a bukaresti cserbenhagyásos gázolót

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte kedden a bukaresti 3. kerületi bíróság azt a cserbenhagyásos gázolót, akit Marian Godină sztárrendőr facebookos „körözése" alapján sikerült azonosítani.

Krónika

2016. augusztus 30., 13:482016. augusztus 30., 13:48

2016. augusztus 30., 14:582016. augusztus 30., 14:58

Korábban jelentős felháborodást keltett, hogy az ügyészség nem kezdeményezte kényszerintézkedés foganatosítását Daniel Marius V. ellen. Az elkövető augusztus 24-én hajnalban a főváros egyik sugárútján elütött egy, az úttesten szabálytalanul átkelő nőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Az áldozat kórházba szállítását követően életét vesztette. Mivel a térfigyelő kamerák felvételei alapján csak a személygépkocsi márkáját lehetett megállapítani, a rendszámát viszont nem, a rendőrség napokig sötétben tapogatózott.

Áttörést az hozott az ügyben, hogy az országos hírnévre szert tett Marian Godină brassói közlekedési rendőr felhívást tett közzé közösségi oldalán, miszerint jelentkezzen, aki bármilyen információt tud az elkövetőről. A hozzá befutott több száz visszajelzés alapján szombatra virradóra megtalálták a balesetet okozó járművet Bukarestben. A 23 éves, jogosítvánnyal nem rendelkező férfi személyében a vétkes sofőrt is azonosították, aki azonban az ügyben eljáró ügyész döntése értelmében a kihallgatása után, még aznap szabadon távozhatott.

A nyomozó hatóság vélhetően a közfelháborodás hatására változtatott álláspontján, és kezdeményezte a gázoló letartóztatását. Aki amúgy visszaesőnek számít, a Mediafax hírügynökség tájékoztatása szerint ugyanis idén júniusban vádat emeltek ellene jogosítvány nélküli vezetésért. Sőt 2012-ben a bukaresti táblabíróság három év felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá minősített lopásért, az ítélet végrehajtását hat évre felfüggesztették, így amennyiben a mostani gázolásért elítélik, a korábbi büntetését is le kell töltenie.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében

Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.

Román–bolgár együttműködés az illegális migráció és az embercsempészet féken tartása érdekében
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
Záporok, zivatarok váltják a kánikulát
2025. augusztus 21., csütörtök

Záporok, zivatarok váltják a kánikulát

2025. augusztus 21., csütörtök

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán

Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán
2025. augusztus 21., csütörtök

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut

Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut
2025. augusztus 21., csütörtök

Az oktatási miniszter még nem tudja, elkezdődik-e időben a tanév, vagy a sztrájkok miatt halasztódik

Nagyon nehéz megmondani, hogy szeptember 8-án megkezdődik-e a tanév, tekintettel a rendszerben dolgozók elégedetlenségére és arra, hogy további tiltakozásokat jelentettek be – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter.

Az oktatási miniszter még nem tudja, elkezdődik-e időben a tanév, vagy a sztrájkok miatt halasztódik
2025. augusztus 21., csütörtök

A források hatékonyabb felhasználását célozza az egészségügyet érintő módosításokról szóló rendelettervezetet

Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.

A források hatékonyabb felhasználását célozza az egészségügyet érintő módosításokról szóló rendelettervezetet
2025. augusztus 21., csütörtök

Németh Zsolt a Krónikának: Romániában is érik egy konzervatív forradalom

Németh Zsolt szerint Romániában is érik egy konzervatív forradalom, és Magyarország arra számít, hogy a két ország számos kérdésben együtt tud majd működni a nemzetközi színtéren.

Németh Zsolt a Krónikának: Romániában is érik egy konzervatív forradalom
2025. augusztus 20., szerda

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek

A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek
2025. augusztus 20., szerda

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet

A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet
2025. augusztus 20., szerda

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók

Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók