Fotó: Gov.ro
Jóváhagyta kedden az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) a veszélyhelyzet újabb meghosszabbítását Romániában – jelentette be Raed Arafat belügyi államtitkár. A testület ugyanakkor az éjszakai kijárási tilalom eltörlését javasolja a kormánynak.
2021. december 07., 22:002021. december 07., 22:00
2021. december 08., 00:072021. december 08., 00:07
A katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője kedd esti nyilatkozatában rámutatott, jelenleg jobb a járványhelyzet az országban, mint két-három héttel korábban volt, így a veszélyhelyzetet ismét meghosszabbítják ugyan, de
A CNSU egyik javaslata szerint eltörlik az oltatlan és a Covid-19-en át nem esett személyekre vonatkozó éjszakai kijárási tilalmat.
Ugyanakkor
így ezek az eddigi 21 óra helyett 22 óráig tarthatnak nyitva.
Egy másik javaslat értelmében feloldják a kültéri maszkviselési kötelezettséget, csak a forgalmas, zsúfolt helyeken kell majd védőmaszkot viselni. Példaként említette Arafat a buszmegállókat, azokat a helyeket, ahol sorok alakulnak ki, a piacokat, vásárokat. Zárt térben és a tömegközlekedési eszközökön továbbra is kötelező lesz a maszk.
A CNSU határozata azt is előírja, hogy a bevásárlóközpontokba és a nem létszükségleti cikkeket árusító üzletekbe az oltott és a betegségből kigyógyult személyek mellett a negatív teszteredménnyel rendelkezők számára is engedélyezett lesz a belépés. Ilyen esetekben 72 óránál nem régebbi RT-PCR- vagy 48 óránál nem régebbi antigén teszt eredményét kell felmutatni.
de meg kell szabniuk a boltban egy időben tartózkodó személyek maximális számát, és ezt fel kell tüntetniük a bejáratnál – magyarázta.
Raed Arafat elmondta még, hogy azok a létesítmények, amelyek eddig befogadóképességük 30 százalékának kihasználásával működhettek – mozik, színházak, sportlétesítmények –, ezután kapacitásuk 50 százalékáig fogadhatnak nézőket, Covid-igazolvány felmutatásával.
A katasztrófavédelem vezetőjének tájékoztatása szerint december 24-éről 25-ére, illetve a 31-éről január 1-jére virradóra nem korlátozzák az éttermek és más gazdasági egységek nyitva tartását. Így ezek egész éjszaka nyitva lehetnek, de kapacitásuk legtöbb 50 százalékával működhetnek, és úgyszintén csak Covid-igazolvánnyal rendelkező vendégeket fogadhatnak.
A CNSU javaslatait a kormánynak is el kell fogadnia szerdai ülésén, az erről szóló határozatban még lehetnek módosítások – nyomatékosította a belügyminisztériumi államtitkár.
Több lazító intézkedést is hozhat szerdán a kormány, hogy megkönnyítse a lakosságnak a felkészülést a karácsonyra, szilveszterre – jelentette be kedden Nicolae Ciucă kormányfő.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
szóljon hozzá!