Megelőznék a „közúti vérfürdőt”: elfogadta a kormány az agresszív sofőröket sújtó rendeletet

•  Fotó: Rostás Szabolcs

Fotó: Rostás Szabolcs

Elfogadta a közlekedésrendészeti törvény módosításait csütörtöki ülésén a bukaresti kormány, a kabinet kiegészítő rendelete meghatározza és bünteti az agresszív vezetési magatartást, ami súlyosabb bírságot vonhat maga után.

Krónika

2022. január 27., 21:192022. január 27., 21:19

2022. január 27., 23:382022. január 27., 23:38

„Megálljt kell parancsolni a romániai közutakon tapasztalható vérfürdőnek!” – fogalmazott a kormányülést követően Lucian Bode belügyminiszter, aki szerint az elfogadott módosítások révén 25 százalékkal kívánják csökkenteni a közúti balesetek és az ezzel járó áldozatok számát 2026-ig. A tárcavezető hozzátette, a KRESZ szigorításának célja ugyanakkor az országutakon felelőtlenül vezető „fenegyerekek” megfékezése.

Bode ismertetés szerint tavaly 1878-an vesztették életüket közúti balesetben a hazai utakon, 8 százalékkal többen, mint 2020-ban.

Az Európai Unióban lakosságarányosan továbbra is Romániában történik a legtöbb halálos kimenetelű közlekedési baleset, az egymillió lakosra jutó, 2020-ban bekövetkezett 85 halálos baleset több mint kétszerese az uniós átlagnak.

A Nicolae Ciucă vezette kabinet által a közlekedési szabályok szigorításáról elfogadott rendeletet alapján ezentúl a vezetői jog felfüggesztésével büntethetik az erőszakos járművezetőket. Mint azt lapunkban beharangoztuk, bevezetik a KRESZ-be, és kihágásnak minősítik az agresszív vezetés fogalmát. Ezt az a járművezető követi el, aki másik járművet veszélyesen megközelítve, indokolatlan fékezéssel vagy más módon próbálja megfélemlíteni (leszorítani) annak vezetőjét, villogással, dudálással követeli, hogy az előtte haladó szabadítsa fel a sávot, a forgalmi sávok között cikázik, a kerekeket pörgetve indul, kétkerekű járművet egy keréken vezet, szándékosan megcsúsztatja a jármű kerekeit, kézifék berántásával fordítja vissza járművét, vagy a környezetét zavaró módon, hangosan „túráztatja” a motort.

Az agresszív vezetést a második szabálysértési kategóriába sorolja a román KRESZ, vagyis ezért nemcsak 580-725 lejes pénzbírság jár, hanem 30 napra felfüggesztik a vezetői engedélyt is. Amennyiben az erőszakos vezetés anyagi kárral járó balesetet eredményez, a bírság 870-1160 lej közötti összegre emelkedik, a jogosítványt pedig 60 napra függesztik fel.

A rendelet súlyosabb (1305-2900 lejes) bírsággal bünteti és a vezetői jog 90 napos felfüggesztésével bünteti azokat, akik indokolatlan módon az autópálya leállósávjában közlekednek, és 120 napra növeli a jogosítvány-felfüggesztés időtartamát azok esetében, akik visszafordulnak, vagy az autópályán a forgalommal ellentétes irányban haladnak, tiltott helyen hajtanak át másik pályaszakaszra, vagy a tilos jelzés ellenére áthajtanak vasúti átjárón. A gyorshajtás büntetésében új küszöböt vezetnek be: 120 napra felfüggesztik a vezetői jogát annak a sofőrnek, aki óránként több mint 70 kilométeres sebességgel lépi túl az adott szakaszon megengedett maximális sebességet. Eddig a 90 napos eltiltás volt a legsúlyosabb büntetés, amelyet az óránként 50 kilométernél nagyobb sebesség-túllépés esetében szabnak ki.

Az elsőbbségadás elmulasztásáért és szabálytalan előzésért kirótt büntetés is szigorodott: az eddigi 30 nap helyett ezentúl 60 napig függesztik fel a vétkes sofőr vezetői jogát.

korábban írtuk

Megállj az agresszív vezetésnek: súlyosabb szankciókat vezetnek be a közúti közlekedés szabályainak áthágásáért
Megállj az agresszív vezetésnek: súlyosabb szankciókat vezetnek be a közúti közlekedés szabályainak áthágásáért

A kormány csütörtöki ülésén elfogadja a közúti közlekedésre vonatkozó 2002/195-ös sürgősségi rendeletet kiegészítő és módosító rendeletet, amely új szankciókat állapít meg számos jogszabálysértés esetén.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait

Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait
2025. július 08., kedd

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe

Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe
2025. július 08., kedd

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő

Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő
2025. július 08., kedd

David: csökken az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

David: csökken az óraadó tanárok óradíja
2025. július 08., kedd

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás
2025. július 08., kedd

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak

Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak
2025. július 08., kedd

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet

Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet
2025. július 08., kedd

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével

A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével
2025. július 07., hétfő

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak