Kiszáll. Marcel Ciolacu azt állítja: akkor is visszalép az államfőjelöltségtől, ha a választás első fordulójában leadott szavazatok újraszámolása után kiderül, hogy csalás történt és őt illette volna meg a második hely
Fotó: Facebook/Marcel Ciolacu
Marcel Ciolacu miniszterelnök csütörtök este bejelentette, hogy akkor is visszalép az államfőjelöltségtől, ha a választás első fordulójában leadott szavazatok újraszámolása után kiderül, hogy csalás történt és őt illette volna meg a második hely.
2024. november 29., 09:592024. november 29., 09:59
A Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje egy csütörtök esti Facebook-bejegyzésben azt írta, hogy manipulációs kampány indult ellene és pártja ellen.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtök este kijelentette: „megmagyarázhatatlan”, ami az állam élén történik, és dühös az ország vezetőire, amiért politikai instabilitást és káoszt idéztek elő.
„Hogyan működik a manipuláció: 1. Ha a PSD nyer, azt jelenti, hogy teljhatalomra tör; 2. Ha a PSD veszít és méltóságteljesen viselkedik, nem csinál cirkuszt, mint mások mindenféle óvásokkal, azt jelenti, hogy »tudnak ők valamit«;
– fogalmazott.
Az alkotmánybíróság a nemzetbiztonsággal játszik – hívta fel a figyelmet csütörtöki Facebook-bejegyzésében Elena Lasconi. George Simion szerint a testület „bábuvá vált a politikai színtéren”.
Ciolacu szerint a jóhiszemű embereknek elegük van „a hányingerkeltő propagandából”, és jogukban áll megtudni az igazságot.
– nyomatékosította. A kormányfő ugyanakkor felkérte a Központi Választási Irodát (BEC), tegye lehetővé, hogy az erre vállalkozó független civil megfigyelők legyenek jelen a szavazatok újraszámlálásakor.
Meg kell ismételni a romániai államfőválasztás első fordulóját a hatályos jogszabályok értelmében abban az esetben, ha a szavazatoknak az alkotmánybíróság által elrendelt újraszámlálása következtében megváltozik a jelöltek sorrendje.
Marcel Ciolacu „a propaganda megnyugtatására” azt is bejelentette, hogy az újraszámlálás eredményétől függetlenül visszalép az elnökválasztási versenytől.
– fogalmazott. Szerinte az emberek hamarabb szankcionálni fogják a csalást elkövetőket, mint az ebben illetékes intézmények.
Ciolacu azt is kijelentette, hogy „a legfontosabb küzdelem” december 1-jén lesz. Ha a parlamenti választáson a szociáldemokraták szerzik meg a legtöbb szavazatot, a PSD adhatja a miniszterelnököt, és így folytatódhat az elkezdett projektek megvalósítása – hangsúlyozta.
Az elnökválasztás vasárnapi első fordulójában leadott szavazatok újraszámolását kéri az alkotmánybíróság a Központi Választási Irodától (BEC) – derült ki csütörtökön a taláros testület ülése után.
Mint arról beszámoltunk, az alkotmánybíróság csütörtökön az elnökválasztás első fordulójában leadott érvényes és érvénytelennek nyilvánított szavazatok újraszámolását kérte a Központi Választási Irodától. A taláros testület közleménye szerint az alkotmánybírák megvizsgálták Cristian Vasile Terheş elnökjelölt beadványát, és egyöntetű döntéssel elrendelték a voksok újraszámolását.
Egy férfi többször is rálőtt szombaton este egy 23 éves nőre egy Bukarest melletti lakóparkban.
A tavalyi parlamenti választások eredményeit figyelembe véve „természetszerűleg” a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) lenne elsőbbsége a kormányfő személyének nevesítésében – jelentette ki szombaton Sorin Grindeanu, a politikai alakulat ügyvivő elnöke.
A vidéki oktatás reformját sürgette a D-Tech Forumon elhangzott pénteki felszólalásában Daniel David tanügyminiszter.
Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök szombaton bejelentette, elrendelte ellenőrző testületének kiküldését a parajdi sóbányához, hogy gyorsan és alaposan feltárják az árvíz nyomán kialakult helyzet okait és felelőseit.
Tárcaközi munkacsoport létrehozását rendelte el Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök az elárasztott parajdi sóbánya megmentése érdekében – közölte a kormány sajtóirodája.
A körvonalazódó koalíciót alkotó pártok vezetői az új kormány szerkezetéről tárgyaltak pénteken Nicușor Dan államfővel, és megállapodtak abban, hogy nem technokrata miniszterelnök, hanem politikus fogja vezetni a kormányt.
Lezárult a létszámcsökkentés folyamata a szenátusban, a 147 megszüntetett állással 17,5 millió lejt takarít meg évente az állam – közölte pénteken Ilie Bolojan házelnök.
A tanügyi szakszervezetek pénteken bejelentették: ellenzik a pedagógusok kötelező óraszámának növelését az oktatásban, amire sajtóértesülések szerint a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot előkészítő munkacsoport tett javaslatot.
Cáfolta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) az elnökválasztáson alulmaradt George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vádjait, miszerint a második forduló előtt Romániában járt a francia külügyi hírszerzés igazgatója.
Az alkotmánybíróság csütörtöki döntése korlátozza a köztisztségviselők vagyonának átláthatóságát, és erre a parlamentnek kell megoldást találnia – jelentette ki Cătălin Predoiu ügyvivő miniszterelnök pénteken.
szóljon hozzá!