Kisebb csörte alakult ki a kormányban a deficit miatt
Fotó: Gov.ro
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elítéli a „közvélemény manipulálására tett kísérletet” azon állítás révén, hogy a jelenlegi költségvetési problémákat a tavaly regisztrált deficit okozta; és bejelentette ugyanakkor, hogy a kormánykoalícióban a következő időszakban egy sor intézkedést fog javasolni a kiváltságok és szinekúrák drasztikus csökkentésére.
2025. július 04., 16:322025. július 04., 16:32
2025. július 04., 16:352025. július 04., 16:35
„A valóság kezdetleges elferdítése az úgynevezett »súlyos örökségre« való hivatkozás a jelenlegi megszorító intézkedések igazolására. Először is, a PSD nem egyedül kormányzott, sem 2024-ben, sem a korábbi években. Tehát
– fogalmaznak a PSD képviselői az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közleményben.
Emlékeztetnek továbbá, hogy amikor a PSD kormányra lépett 2021. végén az állami deficit a GDP 7,1 százalékát tette ki (2020-ban pedig 9,2 százalék volt) a gazdasági katasztrófa és a jobboldali kormányok alatt felvett, terhes kamatú hitelek következtében.
A szociáldemokraták szerint e hitelek miatt a kormány által fizetett kamatok 61 százalékkal, a 2021-es 18 milliárdról 2022-re 29 milliárdra nőttek, ami óriási nyomást gyakorolt a költségvetési hiányra, és a PSD-PNL-kormány hiteleinek felét a korábban felvett adósságok átütemezésére használták fel.
„E nehézségek ellenére a PSD vezette kormánynak sikerült biztosítania a gazdaság felelős irányítását, és az ebben az időszakban felvett pénzt Románia fejlődésére és polgárai javára fordították” – szögezik le a szociáldemokraták.
Ennek az időszaknak a megvalósításai között említik meg az állami beruházások megduplázását, amelyek tavaly „rekordszintet”, 120 milliárd lejt értek el, az üzleti környezet védelmét és a magánberuházások ösztönzését támogatási programok és garanciák révén, miközben a munkanélküliség minden idők legalacsonyabb szintjét érte el.
Akik pedig arra célozgatnak, hogy a nyugdíjemelések felelőtlenek voltak, ne feledjék, hogy ez a reform a Világbankkal és az Európai Bizottsággal közvetlen együttműködésben valósult meg, és politikailag minden most kormányon lévő párt támogatta, beleértve a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t. A nyugdíjak újraszámítása szerepelt mérföldkőként az országos helyreállítási tervben (PNRR)” – mutatnak rá a szociáldemokraták.
„A PSD bebizonyította, hogy a gazdaság élénkítésével fejlődést és nagyobb költségvetési bevételeket lehet elérni. A PSD hitt és hisz a gazdaság modernizálásában, a köz- és magánberuházásokban, amelyek jól fizetett munkahelyeket teremtenek, és úgy vél, hogy védelmezni kell a romániaiak vásárlóerejét.
Felülről lefelé kell haladnunk a módosításokkal, ha át akarjuk vészelni ezt a Románia gazdasága számára nehéz időszakot” – nyomatékosítják a szociáldemokraták.
Mint ismeretes, Marcel Ciolacu PSD-s exkormányfő szerdán úgy nyilatkozott, a román gazdaság nem omlott össze, és „az elvakult” megszorítások nem csökkentik, hanem növelik a költségvetési hiányt. A volt miniszterelnök arra is emlékeztetett, hogy az adóreform a korábbi jobboldali kormány által kidolgozott helyreállítási terv egyik vállalása.
. „Ha valóban minden szép és jó, akkor miért fizetjük a legmagasabb kamatokat az Európai Unióban, miért van a legnagyobb deficitünk, és miért vagyunk olyan helyzetben, mint most?” – tette fel a kérdést Bolojan. Rámutatott arra, hogy az elmúlt években Románia számos területen előrelépett, felzárkózott az Európai Unióhoz, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy „a jelenlegi helyzethez több éven keresztül hozott kormányzati döntések vezettek”. Ezért szerinte a mostani koalíciónak az a dolga, hogy ne kövesse el az előző kormányok hibáit. Ha mindannyian vállaljuk a felelősséget ezért a helyzetért, amiért én már bocsánatot kértem Románia polgáraitól, akkor azt hiszem, van esélyünk megérteni, hogy mit kell tenni az egyensúly megőrzéséért a nehéz helyzetből való kilábalásért” – jelentette ki Bolojan. Arra a kérdésre, hogy az elmúlt öt év miniszterelnökei tartoznak-e bocsánatkéréssel, azt válaszolta, hogy mindenki azt teszi, amit helyesnek tart.
A politikai klientúrák eltűrése vezetett egyes állami vállalatok vezetőinek arcátlanul magas fizetéséhez – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő csütörtök este egy televíziós interjúban.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
A külföldi munkaerő alkalmazása nem a román állampolgárok rovására történik, hanem végső megoldást jelent a helyi munkaerő-hiányra – figyelmeztet a Munkaerő-importőrök Szövetsége (PIFM).
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna – jelentette be Ionel Scrioșteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
Feltehetően megbízásból cselekedett az külföldi állampolgár, aki hat lövést is leadott Bukarest központjában, egy terasznál. Utólag kiderült egy török állampolgárról van szó, és más részletekről is beszámolt a román sajtó.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára. Az erről szóló határozatot azonban Băsescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.
Erősíti együttműködését a román és a bolgár határrendészet az illegális migráció féken tartása, az embercsempészéssel foglalkozó szervezett bűnözői csoportok felszámolása érdekében – közölte csütörtökön a bukaresti belügyminisztérium.
Kánikulára figyelmeztető sárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre, valamint több bánsági, partiumi, olténiai, munténiai és dobrudzsai megyére.
Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.
Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&
szóljon hozzá!