Magánklinikáról szerezte az érzéstelenítőt, kábítószerfüggő lehet a páciensek megölésével gyanúsított bukaresti orvosnő barátja

Magánklinikáról szerezte az érzéstelenítőt, kábítószerfüggő lehet a páciensek megölésével gyanúsított bukaresti orvosnő barátja

Fotó: 123RF

Kiderült, honnan szerezte az érzéstelenítőt az katonaorvos, akit azzal vádolnak, hogy érzéstelenítőszert lopott egy kórházból, majd saját magának befecskendezte azt.

Krónika

2024. augusztus 19., 11:562024. augusztus 19., 11:56

A férfi, aki egyben a Szent Pantelimon kórház „kaszás hölgy” becenevű, betegek megölésével gyanúsított orvosának barátja, arról a magánklinikáról vitte el a szert, ahol a bukaresti katonakórház mellett másodállásban párhuzamosan dolgozott.

Az orvos a nyomozás eredménye szerint pénteken ellátogatott a brassói magánklinikára, és közölte ottani kollégáival, hogy szüksége van a gyógyszerre, mert a nap második felében műtétre kerül sor.

Miután megkapta az érzéstelenítőt, elment a városközpontba, bement egy nyilvános vécébe, és beadta magának a gyógyszert.

A rendőrség azt követően jutott erre az eredményre, hogy beszélt azoknak a klinikáknak a vezetőivel, ahol az orvos dolgozott.

korábban írtuk

Öngyilkos akart lenni egy férfi Brassóban, az értesülések szerint a betegek megölésével gyanúsított bukaresti orvosnő párja
Öngyilkos akart lenni egy férfi Brassóban, az értesülések szerint a betegek megölésével gyanúsított bukaresti orvosnő párja

Öngyilkosságot kísérelt meg egy férfi Brassóban, a gyanú szerint egy orvosról van szó, aki a bukaresti Szent Pantelimon kórházban betegeket meggyilkoló orvosnő párja.

A katonaorvos a bukaresti katonai kórház altatóorvosa volt, de két másik magánklinikán is dolgozott, az egyik a brassói. Az orvost még nem hallgatták ki, de nagyon valószínű, hogy erre még a héten sor kerül. A rendőrség eddig nem tudott beszélni vele, mert az első napokban nagyon súlyos állapotban volt. Az orvosok nem voltak biztosak abban, hogy egyáltalán túléli-e az incidenst, de mostanra javult az állapota.

Egyébként a rendőrség eddig öngyilkossági kísérletet ügyében nyomozott, de most már más feltételezéseik is vannak.

Lehetséges, hogy az orvos azért lopta el az érzéstelenítőt, mert kábítószerfüggő volt.

Mint megírtuk, a férfire pénteken bukkantak rá egy brassói nyilvános vécében, és mint kiderült, azon két, a bukaresti Szent Pantelimon kórház intenzív osztályon dolgozó orvosnő egyikének a párja, akiket azzal gyanúsítanak, hogy páciensek halálát okozták.

korábban írtuk

Kórházbotrány: felére csökkent a halálozások száma a gyanús halálesetek miatti panaszok után, Rafila nem mond le
Kórházbotrány: felére csökkent a halálozások száma a gyanús halálesetek miatti panaszok után, Rafila nem mond le

A bukaresti Szent Pantelimon Kórház intenzív osztályán jelentősen csökkent a halálozási arány, miután az egyik ápoló panaszt tett a noradrenalin adagok csökkenése miatt.

A barátnője, akit „a kaszás hölgynek” becéznek, kedden áll bíróság elé, miután azt kérte, hogy szabadlábon védekezhessen.

Az orvosnőt egyébként hétfőn az ügyészségre vitték, hogy a jelenlétében vizsgálják át az informatikai eszközeit.

Mint arról beszámoltunk, még múlt héten előzetes letartóztatásban helyezték a kórház intenzív osztályának két orvosnőjét minősített emberölés gyanúja miatt, mivel a feltételezések szerint a noradrenalin-adag csökkentésével szándékosan idézték elő egy páciens halálát.

Az ügyészek azóta újabb öt, áprilisban gyanús körülmények között elhunyt beteg exhumálását kérték.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. augusztus 19., hétfő

Több mint százan szorultak a hegyimentők segítségére az elmúlt 24 órában

Az elmúlt 24 órában 22 riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amely több mint száz személynek nyújtott segítséget – tájékoztatott hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.

Több mint százan szorultak a hegyimentők segítségére az elmúlt 24 órában
2024. augusztus 19., hétfő

Beomlott a Románia legmagasabb hegycsúcsára vezető út, több tucat turistát kellett kimenekíteni

Kimenekítették a hatóságok a Fogarasi-havasokban levő Moldoveanu-csúcsra vezető út beomlása miatt a hegyen rekedt turistákat – közölte vasárnap este az Argeş megyei katasztrófavédelem.

Beomlott a Románia legmagasabb hegycsúcsára vezető út, több tucat turistát kellett kimenekíteni
2024. augusztus 18., vasárnap

Még érettségije sem volt a zsenimentorként ismertté vált, magyar származású sztárpedagógusoknak az értesülések szerint

Nem járt gimnáziumba, így érettségije sincs Kristóf Lajosnak, a „zsenimentorként” ismertté vált férfinak, akit négy hete ért tetten a rendőrség, amint éppen megerőszakolt egy 14 éves fiút.

Még érettségije sem volt a zsenimentorként ismertté vált, magyar származású sztárpedagógusoknak az értesülések szerint
2024. augusztus 18., vasárnap

Bozóttüzet okozott a villámlás a Bucsecs-hegységben, helikoptert is be kell vetni

Villám okozta bozóttűz ütött ki a Bucsecs-hegységben, a Bazsarózsák völgyében szombatról vasárnapra virradóan – közölte a Prahova megyei hegyimentő szolgálat (Salvamont).

Bozóttüzet okozott a villámlás a Bucsecs-hegységben, helikoptert is be kell vetni
2024. augusztus 17., szombat

Jóval többen buktak le lopott autóval a határon, mint tavaly

Az év első hét hónapjában 188, a hatóságok által keresett, valószínűleg ellopott gépjárművet találtak meg a romániai határrendészek. Ez 39,3 százalékkal több, mint ahányat a tavalyi év ugyanazon időszakában sikerült megtalálniuk (135 gépjárművet).

Jóval többen buktak le lopott autóval a határon, mint tavaly
2024. augusztus 17., szombat

Öngyilkos akart lenni egy férfi Brassóban, az értesülések szerint a betegek megölésével gyanúsított bukaresti orvosnő párja

Öngyilkosságot kísérelt meg egy férfi Brassóban, a gyanú szerint egy orvosról van szó, aki a bukaresti Szent Pantelimon kórházban betegeket meggyilkoló orvosnő párja.

Öngyilkos akart lenni egy férfi Brassóban, az értesülések szerint a betegek megölésével gyanúsított bukaresti orvosnő párja
2024. augusztus 16., péntek

Rendőrnek és határőrnek lehet jelentkezni, csak egy gyorstalpaló képzés szükséges

A román rendőrség rendőrügynökök és határőrök munkahelyi képzésére keres jelentkezőket külső forrásból. Az augusztus második felében meghirdetendő több száz állásra 18. életévüket betöltött fiatalokat várnak.

Rendőrnek és határőrnek lehet jelentkezni, csak egy gyorstalpaló képzés szükséges
2024. augusztus 16., péntek

Geoană tovább zsákbamacskázik, de ha indul, akkor csakis független államfőjelölt lesz

Nem utasítja el bizonyos pártok támogatását, de ha indulni fog az államelnök-választáson, akkor azt kizárólag független jelöltként fogja megtenni – jelentette ki pénteken Râmnicu Vâlceán Mircea Geoană.

Geoană tovább zsákbamacskázik, de ha indul, akkor csakis független államfőjelölt lesz
2024. augusztus 16., péntek

Pakisztáni konzullá „léptették elő” a tengerparti gázolás miatt lemondott rendőrparancsnokot, az ellenzék a visszahívását kéri

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi pénteken felszólította Klaus Iohannis államfőt, hogy Románia külpolitikájának irányítójaként sürgősen hívassa vissza posztjáról Constantin Glugă pakisztáni konzult.

Pakisztáni konzullá „léptették elő” a tengerparti gázolás miatt lemondott rendőrparancsnokot, az ellenzék a visszahívását kéri
2024. augusztus 16., péntek

Félszáz személy szorult az elmúlt 24 órában a hegyimentők segítségére, két esetben a SMURD helikopterére is szükség volt

Az elmúlt 24 órában 51 személyen segített a hegyimentő-szolgálat – tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont.

Félszáz személy szorult az elmúlt 24 órában a hegyimentők segítségére, két esetben a SMURD helikopterére is szükség volt