Az üzletember a rablótámadás után kórházba került, ahol belehalt sérüléseibe
Fotó: Facebook/Adrian Kreiner
Előzetes letartóztatásba helyezték szombaton az Adrian Kreiner nagyszebeni üzletember elleni rablógyilkosság egyik feltételezett elkövetőjét.
2023. december 30., 17:062023. december 30., 17:06
Az ügy három gyanúsítottja közül kettőt sikerült kézre keríteni eddig, Laurenţiu Ghiţát Skóciában, Marian Cristian Minaét Észak-Írországban fogták el. A harmadik gyanúsítottat, Cosmin Costinel Zuleamot még keresi a rendőrség – közölte az Agerpres hírügynökség.
A nagyszebeni üzletember otthonába november 6-án hatolt be három maszkos személy. A lakásból 200 000 euró értékben vittek el órákat. Az üzletembert súlyosan bántalmazták, a házban tartózkodó lányát és kedvesét nem bántották. A vállalkozó a rablótámadás után kórházba került, ahol belehalt sérüléseibe.
Elfogtak kettőt azon három személy közül, akit Adrian Kreiner nagyszebeni üzletember meggyilkolásával – jelentette be a román rendőrség. Az Egyesült Királyságban bukkantak a nyomukra, a rendőrség pedig folytatja a harmadik gyanúsított keresését.
Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
A közlekedés biztonsága érdekében sebességkorlátozásokat vezetnek be a következő napokban egyes vasúti pályaszakaszokon – közölte vasárnap a Román Vasúttársaság.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap kijelentette, lemond a tisztségéről, ha nem készül el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) új informatikai rendszere.
A kormány adóügyi intézkedései ellen tiltakoznak hétfőn a parlament épülete előtt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség, valamint az oktatási szakszervezetek tagjai.
Daniel David oktatási miniszter szerint „egyelőre idén nem változik semmi” a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáját illetően, és valószínűleg jövőre, de talán két év múlva sem. A tárcavezető ugyanakkor kitart a megmérettetés megreformálása mellett.
Június 20-a és július 3-a között 50 akciót szervezett a rendőrség a kábítószer- és emberkereskedelemmel, informatikai csalással és pénzmosással gyanúsított bűnözői csoportok felszámolására – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség (IGPR).
Klaus Iohannis volt államfőt, Marcel Ciolacu volt miniszterelnököt és Nicolae Ciucă volt szenátusi elnököt figyelmeztették, hogy az országot a költségvetési csőd veszélye fenyegeti, ha nem hoznak hiánycsökkentő intézkedéseket.
szóljon hozzá!