Fotó: Pál Árpád
Elfogtak kettőt azon három személy közül, akit Adrian Kreiner nagyszebeni üzletember meggyilkolásával – jelentette be a román rendőrség. Az Egyesült Királyságban bukkantak a nyomukra, a rendőrség pedig folytatja a harmadik gyanúsított keresését.
2023. november 19., 17:092023. november 19., 17:09
„A román hatóságok, valamint a magyar, a francia, a nagy-britanniai és észak-írországi Egyesült Királyság, illetve az Ír Köztársaság hatóságai közötti nemzetközi rendőrségi együttműködés nyomán a román rendőrség Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának, illetve Skóciának és Észak-Írországnak a területén megtalálta az ügyben gyanúsított két, egyaránt 35 éves férfit” – közölte a román rendőrség.
A két személy nyomára külső partnerek bukkantak a román rendőrségtől kapott információk alapján.
Mint arról beszámoltunk, egy ismert nagyszebeni üzletember otthonába november 6-án hatolt be három maszkos személy. A lakásból 200 000 euró értékben vittek el órákat. Az üzletembert súlyosan bántalmazták, a házban tartózkodó lányát és kedvesét viszont nem bántották. A férfi a rablótámadás után kórházba került, ahol belehalt sérüléseibe.
Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&
Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
A közlekedés biztonsága érdekében sebességkorlátozásokat vezetnek be a következő napokban egyes vasúti pályaszakaszokon – közölte vasárnap a Román Vasúttársaság.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap kijelentette, lemond a tisztségéről, ha nem készül el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) új informatikai rendszere.
A kormány adóügyi intézkedései ellen tiltakoznak hétfőn a parlament épülete előtt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség, valamint az oktatási szakszervezetek tagjai.
Daniel David oktatási miniszter szerint „egyelőre idén nem változik semmi” a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáját illetően, és valószínűleg jövőre, de talán két év múlva sem. A tárcavezető ugyanakkor kitart a megmérettetés megreformálása mellett.
Június 20-a és július 3-a között 50 akciót szervezett a rendőrség a kábítószer- és emberkereskedelemmel, informatikai csalással és pénzmosással gyanúsított bűnözői csoportok felszámolására – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség (IGPR).
szóljon hozzá!