Lemond a plágiummal megvádolt Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter

Sorin Cîmpeanu •  Fotó: Gov.ro

Sorin Cîmpeanu

Fotó: Gov.ro

Bejelentette lemondását csütörtök este a plágiummal vádolt Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter; Nicolae Ciucă miniszterelnök elfogadta a tárcavezető döntését.

Hírösszefoglaló

2022. szeptember 29., 21:342022. szeptember 29., 21:34

2022. szeptember 30., 00:382022. szeptember 30., 00:38

„Saját indíttatásból úgy döntöttem, lemondok az oktatási miniszteri tisztségről” – írta Facebook-oldalán Cîmpeanu. A távozó tárcavezető közölte, megtisztelőnek érzi, hogy elkezdhette a román tanügyi rendszer „gyökeres” reformját. Megjegyezte, nehéz időszakban vette át a minisztérium irányítását. Cîmpeanu az őt ért plágiumvádra és lemondása okaira nem tért ki, ugyanakkor részletes mérleget vont miniszteri munkásságáról.

Közölte azt is, hogy a továbbiakban egyetemi oktatóként, rektorként és szenátorként támogatni fogja az új tanügyi törvények elfogadását.

Mint ismeretes, a tárcavezető ellen a napokban plágiumvád fogalmazódott meg. A PressOne tényfeltáró portál szerint Sorin Cîmpeanu 2000-ben negyedik szerzőként írt kilenc oldalt egy egyetemi kurzushoz, amelyből 2006-ban 92 oldalt vett át és állított be sajátjaként. A portálon a plágiumok leleplezésére szakosodott Emilia Șercan újságíró publikált alaposan dokumentált, tényfeltáró írást arról, hogy a tárcavezető a Bukaresti Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem (USAMV-B) tanáraként 2006-ban és 2009-ben a saját nevén jelentette meg az egyetem Talajjavítás és a termőföldek öntözése jegyzetének 13 fejezetét, amelyek a jegyzet korábbi, más címen megjelent kiadásaiban más szerzők munkájaként jelentek meg.

Frissítés

Ciucă megköszönte minisztere eddigi munkáját
Elfogadta Nicolae Ciucă miniszterelnök Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter lemondását. A kormányfő csütörtök esti Facebook-bejegyzésében köszönetet mondott Cîmpeanunak az eddigi együttműködésért és az oktatási rendszer javát szolgáló projektjeiért. „Romániának továbbra is stabilitásra és koherenciára van szüksége ahhoz, hogy véghez tudjuk vinni a mindannyiunk által óhajtott, fenntartható oktatási reformot” – fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette, egyeztetni fog liberális párti kollégáival és a koalíciós partnerekkel, majd „rövid időn belül” elküldi Klaus Iohannis államfőnek az új oktatási miniszter kinevezésére vonatkozó javaslatot.

Az egyetemi jegyzet 2000-ben még négy szerző munkájaként jelent meg. A harminc fejezet mindegyikénél külön is feltüntették a szerző nevét, és az akkor még adjunktus Cîmpeanu csak két fejezetet jegyzett. A 2006-ban kiadott változatban az egyetem már csak két szerző neve alatt adta ki a jegyzetet. Az időközben egyetemi tanárrá előlépett Sorin Cîmpeanu ebben a változatban már 15 fejezetet jegyzett: nyolc olyant, amelyek a korábbi változatban a doktori dolgozatának az elkészítését irányító Ioan Plesa professzor neve alatt jelentek meg, és öt olyan fejezetet, amelyeket a korábbi kiadásban Alexandru Ene előadótanár neve alatt publikáltak. Szerzőtársa kilenc fejezetet másolt át ugyanezektől a szerzőktől.

Amint a Pressone.ro újságírója megjegyzi, a fejezeteket nagyon kis stilisztikai változtatásokkal másolták át a 2000-es kiadásból, úgy, hogy a plagizált könyvet a 2006-os kiadás irodalomjegyzékében sem tüntették fel. Sorin Cîmpeanut 2012-ben a Bukaresti Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem rektorává választották. A tisztség betöltését azóta kétszer szakította meg: amikor 2014-2015-ben, majd 2020-tól az oktatásügyi tárca élére nevezték ki.

A Pressone arra is kitért, hogy a miniszter olyan oktatási reformot kezdeményezett, amely – ha az általa javasolt formában lépne törvényerőre – őt is mentesítené a plágium következményei alól.

Azt kezdeményezte, hogy csökkenjen három évre az akadémiai etikai normák megsértéséből következő polgári, közigazgatási, fegyelmi felelősség elévülési ideje. Ugyanakkor a miniszter töröltetné az akadémiai etikai és integritási normák megsértéséért kiróható büntetések sorából az egyetemi oktató lefokozását, a visszaéléssel szerzett egyetemi cím vagy fokozat visszavonását, a munkaszerződés fegyelmi úton történő felbontását. Emilia Șercan korábban több vezető politikus és egyetemi tanár plagizált doktori dolgozatáról közölt tényfeltáró cikkeket – emlékeztet az MTI.

Júliusban jogerősen három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia volt rektorát és helyettesét, mert halálosan megfenyegették az újságírót az egyetem doktori iskolájában zajló sorozatos plágiumokról írt cikkei miatt.

Januárban Nicolae Ciucă miniszterelnök doktori dolgozatát minősítette plágiumnak egy tényfeltáró írásban. Az ügyben a legfelsőbb bíróság melletti ügyészség azóta is nyomoz. Ezt követően – állítása szerint – a román rendőrség juttatott el olyan róla készült, hiányos öltözetű fényképeket egy portálnak, amelyeket egy fenyegetés bizonyítékaiként ő maga adott át a rendőrségnek, amikor feljelentést tett a bűncselekményben. 

korábban írtuk

A tanügyi törvények elleni támadásnak állítja be az ellene megfogalmazott plágiumvádakat Sorin Cîmpeanu
A tanügyi törvények elleni támadásnak állítja be az ellene megfogalmazott plágiumvádakat Sorin Cîmpeanu

Sorin Cîmpeanu román oktatási miniszter szerint az ellene felhozott plágiumvádak „fő célja” az új tanügyi törvények „leállítása”.

korábban írtuk

Sorin Cîmpeanu közzétette a doktori dolgozatát elemző bizottság jelentését
Sorin Cîmpeanu közzétette a doktori dolgozatát elemző bizottság jelentését

Közzétette vasárnap a Facebook-oldalán az oktatási miniszter a 2000-ben megvédett disszertációját elemző bizottság jelentését, amely szerint a dolgozata teljességgel megfelelt a doktori értekezés formájára és tartalmára vonatkozó etikai szabályoknak.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Miniszter a medve által megölt olasz turista kapcsán: intézkedni kell az elszaporodott medveállomány ügyében

Rendezni kell az elszaporodott medveállomány ügyét Romániában – jelentette ki Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerdán.

Miniszter a medve által megölt olasz turista kapcsán: intézkedni kell az elszaporodott medveállomány ügyében
2025. július 09., szerda

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
2025. július 09., szerda

Marad a csapadékos, viharos időjárás, csak délen lesz kánikula

Zivatarokra figyelmeztető másodfokú, vagyis narancssárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat több kelet-erdélyi, moldvai és munténiai megyére.

Marad a csapadékos, viharos időjárás, csak délen lesz kánikula
2025. július 09., szerda

Lesodort épületelemek, kidőlt fák, megrongált autók: tizenkilenc megyében okozott károkat a vihar

Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.

Lesodort épületelemek, kidőlt fák, megrongált autók: tizenkilenc megyében okozott károkat a vihar
2025. július 09., szerda

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait

Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.

Medvemenhely: még nem találták meg az olasz turistát megölő anyamedve bocsait
2025. július 08., kedd

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe

Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.

Tömegsport lett a jogosítvány nélküli gépkocsivezetés, mégis kevesen kerülnek börtönbe
2025. július 08., kedd

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő

Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.

Kolozsvári egyetemi oktatót nevezett ki alkotmánybírónak Nicușor Dan államfő
2025. július 08., kedd

David: csökken az óraadó tanárok óradíja

Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.

David: csökken az óraadó tanárok óradíja
2025. július 08., kedd

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás

Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.

Rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szélsőséges időjárás