Az orosz hadsereg által használt iráni Sahed drónok közül néhány Románia területén is becsapódott
Fotó: Wikipédia
A bukaresti védelmi minisztérium (MAPN) törvénytervezetet dolgozott ki, amelynek elfogadása lehetővé tenné, hogy Románia hatékonyabban védekezzen a légterét megsértő drónok ellen, és adott esetben lelője azokat – közölte hétfőn a Digi24.ro hírportál.
2024. október 28., 22:502024. október 28., 22:50
2024. október 28., 23:002024. október 28., 23:00
A szaktárca honlapján közvitára bocsátott, a portál által idézett jogszabály olyan esetekre vonatkozóan szabályozza a román, illetve az ország területén szolgálatot teljesítő NATO-szövetséges erők teendőit, amelyekben a román légtérbe engedély nélkül repülnek be – pilóta által vezetett vagy távirányított – légi járművek, vagy tiltott térségbe repülnek be vagy csak lekapcsolják azonosító berendezésüket, a MAPN engedélye nélkül fényképeznek, közvetlen veszélyt jelentenek a katonai létesítményekre vagy a közlekedési infrastruktúrára.
A tervezet a pilóta által irányított légi járművekre is kiterjed: legvégső esetben ezekre is tüzet nyithat a hadsereg, ha azok romániai célpontokat támadnak, vagy román légtérből támadnak az ország határain kívüli célpontokat, illetve ha támadásra készülnek, vagy ha nem engedelmeskednek, agresszív magatartást tanúsítanak. Az elfogók ilyen esetekben előbb figyelmeztető, majd megsemmisítő tüzet nyithatnak a román légteret megsértő repülőre.
Két, azonosítatlan repülő eszközt – minden bizonnyal az orosz hadsereg által Ukrajna ellen indított harci drónt – is észlelt szerdán este a román hadsereg az Ukrajnával határos Duna menti régióban, a lakosságot is riasztották.
A MAPN mindeddig a fennálló joghézaggal magyarázta azt, hogy miért nem avatkozik be a román hadsereg, amikor orosz drónok repülnek be a román légtérbe – emlékeztetett a Digi24.ro. Korábban az ukrán katonai vezetés is azt kérte Romániától, hogy semmisítse meg a légterét megsértő vagy ahhoz közeledő orosz drónokat, ugyanis a dunai ukrán folyami kikötők elleni légitámadásoknál szerintük az orosz drónokat szándékosan vezetik úgy, hogy azokat az ukrán légvédelem csak a román légteret megsértve lőhesse le.
A román hadsereg mozgásterét korlátozó joghézagról Virgil Bălăceanu tartalékos tábornok – aki korábban Románia képviselője volt a NATO brüsszeli parancsnokságán – az Adevărul című napilap portáljának elmagyarázta, hogy az alapvető gond az irányítás nélkül sodródó, sérült drónok, vagy éppenséggel a román légteret „balesetszerűen” megsértő, nem Románia ellen kilőtt lövedékek semlegesítésével van.
Ugyan a légtérvédelmi járőrözést végző harci repülők adott körülmények között lelőhetik az elfogott, parancsaiknak nem engedelmeskedő, légtérsértő repülőket, de a többlépcsős eljárásra egyszerűen nincs idő, amikor egy „eltévedt” drón behatol a román légtérbe – magyarázta a tartalékos tábornok. „Az utóbbi időszak fejleményei bebizonyították, hogy gyakran pillanatok alatt, előre nem láthatóan változik az országhatár térségének biztonsága. A katonai repülők és egyéb légi eszközök tevékenysége miatt bekövetkező incidensek és balesetek olyan azonnali fenyegetéseket eredményezhetnek, amelyek perceken belül meghozott válaszlépéseket tesznek szükségessé” – idézte az MTI a védelmi minisztérium törvénytervezetének indoklását.
Mint arról beszámoltunk, az ukrajnai háború kezdete óta több esetben zuhantak le – akár több tíz kilométernyire a határtól – román területen az ukrán légvédelem által lelőtt orosz drónok, az utóbbi napokban pedig több esetben a Fekete-tenger felől érkező, a szárazföld fölé mélyen berepülő, azonosítatlan légi célpontok miatt riasztották a román vadászgépeket.
Szombatra virradóra is orosz drón hatolt be Románia légterébe, miután előző nap már riasztani kellett a légierőt egy hasonló incidens miatt.
A Román Nemzeti Konzervatív Párt elnöke, Cristian Terheş államfőjelölt úgy véli, sikerült bebizonyítania az alkotmánybíróságnak, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség és annak jelöltje, Elena Lasconi ,,esetleges csalást" követett el. ulójában.
A TikTok elutasítja az ellene megfogalmazott vádakat a romániai elnökválasztás első fordulóját megelőző kampánnyal kapcsolatban – áll a közösségi médiaplatformnak az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közleményében.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtök este kijelentette: „megmagyarázhatatlan”, ami az állam élén történik, és dühös az ország vezetőire, amiért politikai instabilitást és káoszt idéztek elő.
Történtek kibertámadások az elnökválasztási folyamat befolyásolására – állapította meg csütörtöki ülésén a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) a védelemért, a közrendért és a nemzetbiztonságért felelős hatóságok dokumentumai alapján.
Az alkotmánybíróság a nemzetbiztonsággal játszik – hívta fel a figyelmet csütörtöki Facebook-bejegyzésében Elena Lasconi. George Simion szerint a testület „bábuvá vált a politikai színtéren”.
Meg kell ismételni a romániai államfőválasztás első fordulóját a hatályos jogszabályok értelmében abban az esetben, ha a szavazatoknak az alkotmánybíróság által elrendelt újraszámlálása következtében megváltozik a jelöltek sorrendje.
„Meglepőnek” és „precedens nélkülinek” nevezte csütörtökön Ionuţ Moşteanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselőházi frakcióvezetője az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott voksok újraszámolásáról hozott döntését.
Egy emberként kell fellépnünk december elsején, és egy hangon kell megálljt parancsolnunk a magyarellenességnek – mondta Novák Levente szenátorjelölt.
Az elnökválasztás vasárnapi első fordulójában leadott szavazatok újraszámolását kéri az alkotmánybíróság a Központi Választási Irodától (BEC) – derült ki csütörtökön a taláros testület ülése után.
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) az ügyészséghez és a rendőrséghez fordul, hogy ellenőrizzék, hogyan finanszírozta Călin Georgescu választási kampányát, mivel az AEP-nek nulla lejes választási költséget jelentett.
szóljon hozzá!