Fotó: Székelyhon
A tavalyi év során 816 556 olyan esethez szálltak ki a rendőrök, amelyet az 112-es egységes segélyhívó számon jelentettek be. Az esetek 75 százalékában a segélyhívástól számítva kevesebb mint 10 percen belül kiértek a rendőrök a helyszínre. 2021-ben 77,1% volt ez az arány – derül ki a belügyminisztérium vasárnapi közleményéből.
2023. február 26., 16:262023. február 26., 16:26
A tájékoztatás szerint 2022-ben 67 071 utcai bűncselekményt állapítottak meg, ennek 14,4 százalékát tettenéréssel. Ezeknek a bűncselekményeknek 36,9 százalékát követték el falun; a legtöbb ezek közül ütlegelés vagy más agresszív cselekedet (25%), illetve lopás (16,4%) volt. A lopások 22%-a lakásokból, 15,8%-a udvarokról, gazdaságokból, 7,2%-a üzlethelyiségekből történt, az esetek 4,9 százalékában pedig állatokat tulajdonítottak el.
– derül ki a belügyi tárca Agerpres által idézett közleményéből. A rendőrök a tavalyi év során 118 031 olyan konfliktusos helyzetben avatkoztak közbe, amely erőszakba torkollhatott volna. Ezek 8,5 százaléka embercsoportok között robbant ki.
A csendőrség 26 047 közrendvédelmi küldetést teljesített, 3555-tel többet, mint egy évvel korábban. Küldetéseik között szerepelt fenntartani és védeni a közrendet a nagy tömegeket vonzó fesztiválokon, mint például a Untold, az Electric Castle vagy a Neversea, illetve a szintén nagyon sok résztvevőt vonzó vallási eseményeken – tájékoztat a belügyminisztérium.
Marcel Ciolacu kormányfő kedden bejelentette, hogy a Versenytanács vizsgálatot fog indítani a mosószerek 25 százalékos drágulása miatt.
Májusban meg fogja haladni a 200 milliót a visszaváltott italcsomagolások száma – jelentette ki kedden Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
A román nép és az ország érdekeinek elárulásával vádolta meg a törvényhozókat Diana Şoşoacă szenátor a Románia és Izrael közötti szolidaritás és barátság napja alkalmából tartott keddi ünnepi parlamenti ülésen.
Hivatásos katonák toborzásába kezdett a védelmi minisztérium, ezúttal 3800 hivatásos katonát vesznek fel a hadseregbe.
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek – jelentette hétfőn a bukaresti sajtó az érintett szakszervezet vezetőjét idézve.
Évente több mint ötszáz román állampolgár esik az emberkereskedelem áldozatául, és ezek mintegy fele gyermek vagy ifjúkorú – közölte Marcel Ciolacu.
A jelek szerint nem szívesen adna át Románia Patriot rakétarendszert Ukrajnának, ahogy azt Kijev kérte: sem Marcel Ciolacu miniszterelnök, a PSD elnöke, sem a szenátus elnöke nem állt ki egyértelműen az ügy mellett.
Az Egyesült Államok romániai nagykövetének becsléseihez képest hamarabb látja a román állampolgárokkal szembeni amerikai vízumkötelezettség feloldását Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Nem zárja ki a kormányátalakítás lehetőségét a június 9-én esedékes európai parlamenti és önkormányzati választások után Marcel CIolacu miniszterelnök.
A betegek ápolása és gyógyulása nagymértékben az orvosi asszisztenseken múlik – fogalmazott az egészségügyi miniszter.
szóljon hozzá!