Fotó: EP/Dominique HOMMEL
Nem tervez elindulni a romániai elnökválasztáson Laura Codruţa Kövesi, az Európai Unió ügyészségének (EPPO) vezetője, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) korábbi főügyésze.
2022. július 14., 19:292022. július 14., 19:29
Kövesi a Szabad Európa Rádiónak adott szerdai nyilatkozatában cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint harcba kívánna szállni az államfői tisztségért. „Nem, nem kívánok elindulni Románia elnöki tisztségéért. Hogy még egyértelműbb legyen, a válaszom nem, no, nein, nie, és ha még egy kicsit gyakorlok az EPPO-s kollégákkal, akkor mind a 17, az EPPO-n belül használt hivatalos nyelven válaszolni tudok majd” – szögezte le.
Elmondta, kizárólag az európai ügyészséggel foglalkozik, amelyet nulláról kellett felépítenie. Hozzátette, még most is csak az út elején tartanak, és független, erős, az EU költségvetését hatékonyan védő európai intézményt kíván felépíteni. Egy korábbi felmérés szerint a romániai polgárok kedvezően fogadnák, ha a korábban az ellentmondások övezte, a politikába való beavatkozással is megvádolt DNA-t irányító Kövesi elindulna az elnökválasztáson: olyannyira, hogy még a második körbe is bejutna Mircea Geoană jelenlegi helyettes NATO-főtitkárral együtt.
A hét elején Cătălin Drulă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frissen megválasztott elnöke arról beszélt, nem zárkózna el attól, hogy Kövesi a párt államfőjelöltje legyen, de ez a főügyész döntése. Romániában 2024-ben, Klaus Iohannis második mandátumának lejártával lenne esedékes az elnökválasztás, azonban az értesülések szerint Iohannis jelentős eséllyel rendelkezik arra, hogy Jens Stoltenberg jelenlegi NATO-főtitkár mandátumának jövő évi lejárta után a katonai szövetség főtitkárává válasszák.
Bár Geoană a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke volt, egyelőre nincs szó arról, hogy a párt színeiben szállna harcba az államfői tisztségért. Mint megírtuk, az értesülések szerint hamarosan olyan, közismert személyekből álló csapat kezdi meg a tevékenységét, amelynek a feladata Geoană államfői tisztségért való indulásának előkészítése.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
1 hozzászólás