Körülbelül 10 ezer embert várnak vízkeresztkor Konstanca kikötőjébe

•  Fotó: Facebook/Arhiepiscopia Tomisului

Fotó: Facebook/Arhiepiscopia Tomisului

Mintegy tízezer embert várnak a vízkereszti misére Konstanca Tomis nevű kikötőjébe. Teodosie, Tomis (Konstanca) érseke azt nyilatkozta hétfőn az esemény kapcsán, hogy „ha elbújunk az ünnepek idején, az azt jelenti, azt akarjuk, hogy a betegség győzedelmeskedjen”.

Tóth Gödri Iringó

2021. január 04., 15:432021. január 04., 15:43

2021. január 04., 15:522021. január 04., 15:52

Teodosie érsek hétfőn közölte, hogy, mint minden évben, idén is megtartják kedden-szerdán vízkereszt ünnepét, mivel az ünnepeknek le kell győzniük a járványt.

„Ha elrejtőzünk az ünnepek elől, az azt jelenti, hogy azt akarjuk, hogy a betegség győzedelmeskedjen felettünk.

Idézet
Mivel Isten segítségével szeretnénk legyőzni a betegséget, és mivel ez az ajándékok, a szentség ünnepe, sok szentségsugár lesz holnap és holnapután a megszentelt vízen és az embereken, akik erre az alkalomra érkeznek. Éppen ezért készülünk a vízkeresztre ugyanúgy, mint minden évben

– mondta Tomis érseke. – Körmenetet tartunk Tomis kikötőben, ami nagyon tágas, így az emberek nem lesznek összezsúfolva. Megadjuk nekik az összes utasítást, valamint felkérem a csendőrséget és a rendőrséget, hogy vegyenek részt az eseményen, hogy legyenek az emberek között, felügyelve a szabályok betartását, hogy mi tarthassuk meg a misét, mint minden évben, mivel a misék nem változnak járvány idején sem, ugyanolyanok maradnak”

Teodosie érsek bejelentette, hogy kedden, vízkereszt előestéjén a szentmise negyed hatkor kezdődik majd, és a papok már negyed nyolckor kint lesznek a víz megszentelésénél, hogy nyolc órakor kezdődhessen is annak a szenteltvíznek a palackozása, amelyet a hívek másnap, január 6-án kapnak meg.

Az érsekség csaknem 120 ezer palackot készített elő szenteltvíznek.

Az egyházi elöljáró azt is elmondta, hogy a konstancai papok idén is ellátogatnak a hívek otthonaiba is, az egyetlen különbség a korábbi évekhez képest a kötelező maszk- és kesztyűviselés lesz. A keresztek tengerbe dobásának hagyománya sem marad el a járvány miatt, ám az esemény most nem a konstancai kaszinó sétányánál, hanem Tomis kikötőjében zajlik majd.

Teodosie érsek – aki koronavírus járvány kezdete óta többször is szembement a kormány járványügyi intézkedéseivel – bírálóinak azt üzente, hogy:

Idézet
Aki nem hisz, az ne jöjjön el, ne kritizáljon, és ne álljon azok útjába, akik ünnepelni akarnak”.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti

Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti
2025. július 11., péntek

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak
2025. július 11., péntek

Visszaadja kitüntetését a zsidó hitközségek szövetségének elnöke Nicușor Dan lépése miatt

Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.

Visszaadja kitüntetését a zsidó hitközségek szövetségének elnöke Nicușor Dan lépése miatt
2025. július 11., péntek

Hogy mi az a „női bónusz”? Egy román állami cég vezetői tudják, ők ugyanis kapnak ilyen pótlékot

Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.

Hogy mi az a „női bónusz”? Egy román állami cég vezetői tudják, ők ugyanis kapnak ilyen pótlékot
2025. július 10., csütörtök

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt

Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt
2025. július 10., csütörtök

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez

Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez
2025. július 10., csütörtök

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is

Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is
2025. július 10., csütörtök

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen

Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen
2025. július 10., csütörtök

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 10., csütörtök

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban

Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban