Fotó: Beliczay László
Kizárólag negatív koronavírusteszt felmutatásával engedik be Görögország területére szerdától a promachonasi határátkelőnél belépésre jelentkező turistákat – hívja fel a figyelmet szombati közleményében a bukaresti külügyminisztérium.
2020. július 11., 19:442020. július 11., 19:44
2020. július 11., 21:502020. július 11., 21:50
A tárca hangsúlyozza, az intézkedés július 15-e, szerda reggel 6 órától érvényes, nem pedig 14-étől, ahogyan korábban közölték. Azoknak a turistáknak, akik Promachonasnál lépnének be Görögország területére, egy legtöbb 72 órával korábban végzett molekuláris vírusteszt eredményével kell igazolniuk, hogy nem fertőzöttek. A tesztet akkreditált laboratóriumban kell elvégeztetni, az eredményről szóló igazolásnak pedig angol nyelvűnek kell lennie, és tartalmaznia kell az illető nevét, valamint személyi igazolványának vagy útlevelének számát.
A minisztérium azt is hangsúlyozza szombati közleményében, hogy az online kérdőív kitöltését lehetővé tevő elektronikus platform július 14-e 00.01 óráig nem elérhető a közúti határátkelőn Görögországba belépni kívánók számára. Így azok a román állampolgárok, akik már kitöltötték a kérdőívet, átkelhetnek a Bulgária és Görögország közötti határszakaszon levő Kulata-Promachonas átkelőnél, azoknak viszont, akik eddig nem töltötték ki azt, halasztaniuk kell az elutazást 15-éig.
Az elmúlt napokban több mint tíz európai ország vezetett be utazási korlátozásokat a román állampolgárokkal szemben az utóbbi hetekben aggasztóan megnövekedett fertőzéses esetszámok miatt. Finnország, Norvégia vagy Málta egyáltalán nem enged be a területére román állampolgárokat, a Nagy-Britanniába, Észtországba, Lettországba, Írországba, Szlovéniába vagy Szlovákiába utazó román állampolgároknak pedig 14 napos elkülönítésbe kell vonulniuk. Július 13-ától Litvánia is lezárja a határait a román állampolgárok előtt (a korlátozás nem érvényes az országon átutazókra), a Dániába való beutazás feltétele egy legalább hat éjszakára szóló foglalás felmutatása egy ottani szálláshelyen, Ciprus pedig beengedi ugyan a romániaiakat, de csak egy 72 órásnál nem régebbi negatív koronavírusteszt birtokában.
Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.
Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.
A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
szóljon hozzá!