Fotó: Gov.ro
Nem a települések eddigi 4, hanem 6 ezrelékes fertőzöttségi aránya fölött fognak bezárni az üzletek, az éjszakai kijárási tilalom pedig nem fog vonatkozni a beoltott személyekre – jelentette be csütörtökön Florin Cîţu.
2021. szeptember 23., 12:212021. szeptember 23., 12:21
2021. szeptember 23., 12:452021. szeptember 23., 12:45
A román miniszterelnök a kormány délben elkezdődött ülése előtt elmondta, rendelettel fogják módosítani a hatályos járványügyi intézkedéseket. Közölte, az üzletek nem fognak bezárni 18 órakor azokon a településeken, ahol ezer lakosra számított fertőzési incidencia meghaladta a 4-et. Kezdeményezte azt is, hogy azokon a településeken, ahol éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el (például Temesváron), a koronavírus ellen beoltott, és zöldigazolvánnyal rendelkező polgárok szabadon közlekedhessenek.
„Nem lehet korlátozni az oltottakat csak azért, mert egyesek nem hajlandók beoltatni magukat. Azt akarom, hogy Románia, a hazai gazdaság nyitva maradjon. Szerintem az a normális, ha az oltási igazolvánnyal rendelkezők szabadon kijárhassanak otthonról, és élhessék az életüket” – jelentette ki a kormányfő.
A miniszterelnök beharangozta azt is, hogy törlik azt a hatályos rendelkezést, amely alapján a 3 ezrelékes fertőzöttségi szint fölötti településeken koronavírus-tesztet követelnek a 6 és 12 év közötti gyermekektől, ha étterembe, színházba, moziba vinnék a szülei. Ezeket a kiskorúakat jelenleg még nem lehet beoltatni koronavírus ellen, így csak teszt esetén kaphatnak zöldigazolványt vagy ha átestek a fertőzésen. A kormány azt is lehetővé kívánja tenni, hogy a plázákban, nagy bevásárlóközpontokban működő gyorséttermeket Covid-igazolvánnyal rendelkező vendégek látogathassák. Ezeket a vendéglátó-ipari egységeket ugyanakkor el kell szigetelni a létesítmények többi részétől.
Az országos vészhelyzeti bizottság egyébként már jóvá is hagyta a miniszterelnök által előterjesztett javaslatokat, így már csak a kormányrendelet elfogadására van szükség a gyakorlatba ültetésükhöz. Ennek megfelelően azokon a településeken vezetnek be hétvégi (péntek, szombat, vasárnap) éjszakai kijárási tilalmat, ahol az incidencia meghaladja a 6 ezreléket, továbbá a korlátozás a hét minden napjára kiterjed, amennyiben a fertőzöttségi arány 7,5 ezrelék fölé hág. Az oltottakra azonban minden nem vonatkozik, ők este 8 és reggel 5 óra között is kijárhatnak otthonról. A Covid-igazolványokat – a jelenleg hatélyos rendelkezéseknek megfelelően – 3 ezrelék fölötti településeken követelik meg éttermekben, koncerteken, színházakban, moziban, sporteseményeken, kiskorúak esetében azonban csak 12 év fölött kérik, nem 6 év fölött, mint ahogy a jelenlegi szabályokban rögzítették.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.
Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.
Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.
A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
szóljon hozzá!