Kormányátalakítást akar Marcel Ciolacu

•  Fotó: Marcel Ciolacu/Facebook

Fotó: Marcel Ciolacu/Facebook

Az év végéig szükséges kor­mányátalakítást végrehajtani – jelentette ki Marcel Ciolacu, a koalíció legnagyobb alakulata, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Balogh Levente

2022. augusztus 24., 21:082022. augusztus 24., 21:08

A politikus kedden este az Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva leszögezte: ennek végrehajtása Nicolae Ciucă miniszterelnök hatáskörébe tartozik. Annak kapcsán, hogy Vasile Dîncu védelmi minisztert leváltják-e, Ciolacu kifejtette, a miniszterelnök nem fogalmazott meg erre vonatkozó kérést.

Megjegyezte, a kormányátalakításról a jövőben folytatnak egyeztetéseket, ugyanakkor a helyes megközelítés az, hogy az esetleges módosításokról a miniszterelnök áll elő javaslatokkal, amelyeket aztán a koalícióban vitatnak meg.

Mint arról beszámoltunk, Dîncu menesztése annak kapcsán merült fel, hogy az értesülések szerint Klaus Iohan­nis államfő, valamint a kormányfő és Ciolacu is megorrolt rá, mivel a gyanú szerint ő szivárogtatta ki a nemzetbiztonsági törvények módosító javaslatait, amelyek egy demokráciában példátlan jogköröket biztosítottak volna a titkosszolgálatoknak.

Ciolacu azt szeretné, ha a jelenleg EP-képviselőként tevékenykedő volt PSD-s miniszterelnök visszatérne, és helyet kapna a kormányban.

Egyes értesülések szerint őt javasolnák energiaügyi miniszternek a liberális párti Virgil Popescu helyett, aki az utóbbi napokban a PSD bírálatainak kereszt­tüzébe került. Ciolacu egyúttal arról is beszélt: nem akarja elkövetni ugyanazokat a hibákat, amelyek miatt a PSD elvesztette a legutóbbi négy államfőválasztást.

Kifejtette, nincs kőbe vésve, hogy a pártelnök lesz automatikusan a párt elnökjelöltje, ehelyett alapszabály-módosítással lehetővé kívánja tenni, hogy egy párton kívüli személy is lehessen jelölt.

Az értesülések szerint ez Mircea Geoană jelenlegi helyettes NATO-főtitkár, a PSD volt elnöke lehet, aki 2009-ben egyszer már harcba szállt az államfői székért, de veszített Traian Băsescuval szemben.

Ciolacu egyúttal a titkosszolgálatokkal való viszony kapcsán is kifejtette: ezen a téren sem kívánja megismételni egyes elődei hibáit, ezért nem találkozik és nem egyeztet semmiről a hírszerzési vezetőkkel politikai témákról.

korábban írtuk

Ciucă szerint „nem időszerű” a Ciolacu által felvetett kormányátalakítás
Ciucă szerint „nem időszerű” a Ciolacu által felvetett kormányátalakítás

Az igazságügyi és az oktatási törvények elfogadása lesz a koalíció prioritása az őszi parlamenti ülésszakban – jelentette ki egy szerdai suceavai sajtóeseményen a kormányfő.

korábban írtuk

Egyengethetik Geoană útját: kívülről érkezhet a PSD államfőjelöltje
Egyengethetik Geoană útját: kívülről érkezhet a PSD államfőjelöltje

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ragaszkodik ahhoz, hogy párttagsággal rendelkező jelöltet indítson el az államfőválasztáson – jelentette be Marcel Ciolacu pártelnök. Ez azt is jelentheti, hogy egyes vezetők fenntartásai ellenére a jelenlegi .

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Bosszantja a PNL-t és az USR-t, hogy Nicușor Dan halogatja a kormányfő kinevezését

Bosszantja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) illetékeseit, hogy Nicușor Dan államfő halogatja a miniszterelnök-jelölt megnevezését.

Bosszantja a PNL-t és az USR-t, hogy Nicușor Dan halogatja a kormányfő kinevezését
2025. június 15., vasárnap

Izraelben, Iránban, Jordániában is rekedtek román állampolgárok, Betlehemben zarándokcsoportok

A román külügyminisztérium folyamatos kapcsolatban áll az Izraelben és Iránban tartózkodó román állampolgárokkal, beleértve a betlehemi zarándokokat is. A tárca szóvivője közölte, prioritás a biztonságuk.

Izraelben, Iránban, Jordániában is rekedtek román állampolgárok, Betlehemben zarándokcsoportok
2025. június 15., vasárnap

Aggódik a román külügy a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt

Aggodalmának adott hangot vasárnap a román külügyminisztérium a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt.

Aggódik a román külügy a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt
2025. június 15., vasárnap

Medve támadt egy erdészre, az áldozat súlyos állapotban van

Súlyosan megsérült egy erdész az Argeș megyei Stănești település térségében vasárnap reggel, miután medve támadt rá – közölte a News.ro hírportál.

Medve támadt egy erdészre, az áldozat súlyos állapotban van
2025. június 15., vasárnap

Az AUR szerint alkotmányos válság fenyeget a miniszterelnök-jelölés halogatása miatt

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett az államfő és a parlament között.

Az AUR szerint alkotmányos válság fenyeget a miniszterelnök-jelölés halogatása miatt
2025. június 15., vasárnap

Tárgyalásra hívta a tárcavezető a tiltakozni készülő tanügyi szakszervezetek képviselőit

Tárgyalásra hívta Daniel David oktatási miniszter a tiltakozni készülő tanügyi szakszervezetek képviselőit.

Tárgyalásra hívta a tárcavezető a tiltakozni készülő tanügyi szakszervezetek képviselőit
2025. június 14., szombat

Vészhelyzet a vasútnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenés miatt

Vészhelyzet körvonalazódik a román állami vasúttársaságnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenések miatt.

Vészhelyzet a vasútnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenés miatt
2025. június 14., szombat

Románia Európa sereghajtója az óvodai részvételi arány tekintetében

Miközben az Európai Unióban növekszik az óvodai oktatásban részt vevők aránya, Románia továbbra is az utolsó helyen áll a legkisebb nevelése, oktatása terén.

Románia Európa sereghajtója az óvodai részvételi arány tekintetében
2025. június 14., szombat

Több mint 2000 bírságot róttak ki egy hét alatt az autópályákon végzett ellenőrzéseken

A június első hetén végzett ellenőrzések során 2182 bírságot rótt ki az autópálya-rendőrség.

Több mint 2000 bírságot róttak ki egy hét alatt az autópályákon végzett ellenőrzéseken
2025. június 14., szombat

Románia fokozza a védelmi, biztonsági és gazdasági együttműködést az Egyesült Államokkal

Románia készen áll fokozni a védelmi, biztonsági és gazdasági együttműködést „kulcsfontosságú stratégiai partnerével”, az Egyesült Államokkal.

Románia fokozza a védelmi, biztonsági és gazdasági együttműködést az Egyesült Államokkal