Korai kampány: „a hétköznapi emberektől” vár fejlesztési javaslatokat a PSD

Alulról építkeznek. Marcel Ciolacu „az állampolgárok valódi prioritásaira” kíváncsi •  Fotó: Marcel Ciolacu/Facebook

Alulról építkeznek. Marcel Ciolacu „az állampolgárok valódi prioritásaira” kíváncsi

Fotó: Marcel Ciolacu/Facebook

A PSD elnöke, Marcel Ciolacu miniszterelnök bejelentette, hogy létrehoztak egy platformot, ahol összegyűjtik a Románia fejlesztéséről szóló javaslatokat a lakosság részéről.

Krónika

2024. augusztus 20., 11:592024. augusztus 20., 11:59

A Szociáldemokrata Párt (PSD) javaslata szerint a hétköznapi emberektől származó ötleteken alapuló fejlesztési programot hoznak létre Románia számára.

„Itt az ideje, hogy a román állampolgárokok valódi prioritásai tükröződjenek ebben a tervben, amely alapján a következő négy évben irányítani fogjuk az országot. Ezért hozzuk létre ezt a platformot,

Idézet
hogy javaslatokat gyűjtsünk minden fontos területre vonatkozóan, az egészségügytől, az oktatáson, munkaügyön és környezetvédelmen át a gazdaságig, mezőgazdaságig, közlekedésig és igazságszolgáltatásig.

Írjanak nekünk, és mondják el, hogyan szeretnék megváltoztatni Romániát!” – írta Ciolacu hétfő esti Facebook-bejegyzésében, amelyet az Agerpres idézett.

Hozzátette: minél több üzenet és javaslat érkezik, annál jobb és legitimebb lesz ez a terv, „amely valóban tiszteletben tartja a romániaiak akaratát és érdekeit”.

A România Dorită (Vágyott Románia) elnevezésű online platform célja – amint az a honlapon olvasható –, hogy Románia fejlesztésére olyan programot dolgozzon ki, „amely elsősorban a hétköznapi emberek értékes ötleteit gyűjti össze,

nem pedig egy olyan tervet, amelyet – mint általában – csak a pártvezetés által meghatározott politikusok és szakértők készítenek”.

Mint ismeretes, a PSD még nem nevezte meg államfőjelöltjét, de a szombati kongresszuson várhatóan Marcel Ciolacut választják meg majd államfőjelöltnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak
2025. július 11., péntek

Visszaadja kitüntetését a zsidó hitközségek szövetségének elnöke Nicușor Dan lépése miatt

Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.

Visszaadja kitüntetését a zsidó hitközségek szövetségének elnöke Nicușor Dan lépése miatt
2025. július 11., péntek

Hogy mi az a „női bónusz”? Egy román állami cég vezetői tudják, ők ugyanis kapnak ilyen pótlékot

Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.

Hogy mi az a „női bónusz”? Egy román állami cég vezetői tudják, ők ugyanis kapnak ilyen pótlékot
2025. július 10., csütörtök

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt

Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt
2025. július 10., csütörtök

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez

Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez
2025. július 10., csütörtök

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is

Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is
2025. július 10., csütörtök

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen

Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen
2025. július 10., csütörtök

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 10., csütörtök

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban

Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban
2025. július 10., csütörtök

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor

A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor