Fotó: Pinti Attila
A román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) nem járult hozzá Huawei-berendezések használatához az ötödik generációs (5G) távközlési hálózatokban, ezért a kínai távközlési konszernt kizárták az 5G hálózatok kiépítésére irányuló tenderekből.
2024. február 29., 21:342024. február 29., 21:34
2024. március 01., 00:432024. március 01., 00:43
A Huaweit az 5G mobil távközlési infrastruktúra fejlesztésekből kizáró kormányfői határozat csütörtökön jelent meg a román hivatalos közlönyben.
Romániában 2021 nyarán lépett hatályba az a törvény, amely nemzetbiztonsági jóváhagyáshoz köti az 5G hálózatok kiépítésében való részvételt.
A kérelemtől számított négy hónapon belül kiadott engedélyt (szintén a CSAT kezdeményezésére) a miniszterelnök vissza is vonhatja nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva.
Az 5G hálózatok által használt, már beépített műszaki felszerelések – a távközlési maghálózat esetében öt évig, a többi hálózati elem szintjén hét évig – akkor is üzemben maradhatnak, ha gyártójuk nem kapta meg, vagy időközben elveszítette a nemzetbiztonsági jóváhagyást.
Tavaly a CSAT a kínai Lenovónak is megadta a nemzetbiztonsági engedélyt, annak ellenére, hogy a bukaresti sajtó szerint a hongkongi székhelyű cég nem gyárt 5G-s berendezéseket, viszont érdekelt abban, hogy egyéb termékeivel részt vehessen a kormányzati intézmények és fegyveres testületek által meghirdetett közbeszerzéseken.
Az 5G technológia használatát szabályozó román törvény azokat az alapelveket foglalta jogszabályba, amelyekről Donald Trump amerikai és Klaus Iohannis román elnök 2019 augusztusában a washingtoni Fehér Házban írt alá megállapodást.
Ennek megfelelően a romániai 5G hálózatoknál használt technológiát csak átlátható tulajdonosi szerkezettel rendelkező, tisztességtelen üzleti előélettől mentes cégek szállíthatják, amelyek nem állnak idegen állam ellenőrzése alatt (kivéve ha az illető országnak független igazságszolgáltatása van), és amelyek alávetik magukat az átlátható vállalati működési gyakorlatot megkövetelő jogszabályoknak.
A román állam 432,6 millió euróért értékesített frekvenciahasználati engedélyeket mobilszolgáltatóknak 5G-s hálózatok kiépítésére – jelentette be kedden a román távközlési hatóság, amely most hirdette ki a közbeszerzési pályázat eredményét.
A román külügyminisztérium folyamatos kapcsolatban áll az Izraelben és Iránban tartózkodó román állampolgárokkal, beleértve a betlehemi zarándokokat is. A tárca szóvivője közölte, prioritás a biztonságuk.
Aggodalmának adott hangot vasárnap a román külügyminisztérium a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt.
Súlyosan megsérült egy erdész az Argeș megyei Stănești település térségében vasárnap reggel, miután medve támadt rá – közölte a News.ro hírportál.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett az államfő és a parlament között.
Tárgyalásra hívta Daniel David oktatási miniszter a tiltakozni készülő tanügyi szakszervezetek képviselőit.
Vészhelyzet körvonalazódik a román állami vasúttársaságnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenések miatt.
Miközben az Európai Unióban növekszik az óvodai oktatásban részt vevők aránya, Románia továbbra is az utolsó helyen áll a legkisebb nevelése, oktatása terén.
A június első hetén végzett ellenőrzések során 2182 bírságot rótt ki az autópálya-rendőrség.
Románia készen áll fokozni a védelmi, biztonsági és gazdasági együttműködést „kulcsfontosságú stratégiai partnerével”, az Egyesült Államokkal.
A költségvetési hiány csökkentése csak korrekciós intézkedésekkel érhető el, amelyek többsége népszerűtlen lesz, de szükségszerű – jelentette ki pénteken a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke.
szóljon hozzá!