Bűnügyi kivizsgálást indított a Bukaresti Katonai Törvényszéki Ügyészség az Argeş megyei baleset kapcsán, amelyben három katona életét vesztette. A Nagysinkről Câmpulungra tartó jármű lesodródott az útról és szakadékba borult.
2017. június 30., 10:192017. június 30., 10:19
A baleset során egy katonákat szállító jármű lesodródott az útról és szakadékba borult. A gépjárművön összesen 13-an utaztak, mindannyian a 30. hegyivadász-zászlóalj katonái, és a Brassó megyei Nagysinkről (Cincu) Câmpulung felé tartottak, adta hírül az Agerpres.
A védelmi minisztérium közölte, hogy az Argeş megyei balesetben elhunyt három katona közül ketten Afganisztánban is teljesítettek szolgálatot.
Mihai Ionuţ Toma zászlós 38 éves volt, nőtlen. Két kiküldetésben is volt Afganisztánban, 2002-től volt a védelmi minisztérium alkalmazottja. Petre Cristian Toader tizedes 32 éves volt, nős, egy gyermek édesapja. 2008 óta szolgált a hadseregben, egyszer teljesített Afganisztánban szolgálatot. George-Emilian Catană tizedes 40 éves volt, nős, egy gyermek édesapja, és 2002 óta állt a védelmi minisztérium alkalmazásában.
A három elhunyt katona családjának Klaus Iohannis államfő, a védelmi minisztérium, valamint az egészségügyi minisztérium is részvétet nyilvánított.
a megsérült katonák életének megmentése érdekében. A miniszterelnök ugyanakkor elégedetlenségének adott hangot, amiért „27 évnyi szabadság után” sincs az országnak egy olyan helikoptere, amely éjszaka is bevethető lenne.
Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.
Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.
Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.
A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.
Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal
Változtak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: ezentúl a gyerekeket kísérő felnőtteknek – nagyszülők, rokonok, barátok – nem kell felmutatniuk papíralapú bizonylatot a bűnügyi nyilvántartásukról (cazier judiciar).
A hosszú hétvégén a tűzoltók által kezelt beavatkozások több mint 70 százaléka sürgősségi orvosi segítségnyújtás volt – tájékoztatott hétfőn a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 28,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.
A kormány nem nyesi vissza a beruházásokra szánt összegeket, mert ami nem létezik, azt nem lehet visszanyesni – szögezte le Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egy hétfőn.
szóljon hozzá!