Fotó: CFR Infrastructura
Kisiklott és felborult egy vasúti munkagép a Teleorman megyei Roşiorii de Vede kijáratánál, egy 55 éves férfi életét vesztette – közölte a Teleorman megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
2023. augusztus 01., 11:482023. augusztus 01., 11:48
A román állami vasúttársaság (CFR) tájékoztatása szerint a baleset helyszínének szakaszán egy sínpáron zajlik a vasúti közlekedés a károk elhárításáig.
A CFR közölte, hogy a munkagép Roşiori Nord és Atârnaţi között közlekedett, és Atârnaţi-nál kellett volna előre beütemezett munkálatokat végeznie.
Az érintett szakaszon idén ez már a harmadik baleset: márciusban egy gépkocsikat szállító tehervonat több kocsija siklott ki és borult fel, júliusban pedig két mozdony ütközött össze.
Mint arról beszámoltunk, idén történt már halálos vasúti baleset Romániában: márciusban a galaci állomáson egy mozdony fékhiba miatt belerohant egy másik szerelvénybe.
A halálos áldozat egy vasúti alkalmazott volt.
Szerdán szervezi meg a tanügyminisztérium a pedagógusi véglegesítő vizsga írásbeli próbáját.
Klaus Iohannis államfő kedden kihirdette a romániai medveállomány kezeléséről szóló törvényt.
Sorin Grindeanu szállítási miniszter derűlátóan nyilatkozott az Olt völgyén átvezető 8 kilométeres országútszakasz határidőre történő újranyitásáról.
A meddőséggel küzdő párokat és egyedülálló nőket támogató lombikprogram idén is folytatódik, emellett a román állam 150 napközi központ létrehozását vállalta a hátrányos helyzetű családokból származó gyerekek számára – közölte a családügyi miniszter.
A közalkalmazotti rendszer reformjára feltétlenül szükség van, és megvan a törvényes jogi keret a közszféra teljes átszervezéséhez – jelentette ki kedden Marcel Ciolacu kormányfő.
A végleges kinevezéssel járó tanári állásokra kiírt versenyvizsgán részt vevő személyek 41,9 százaléka, azaz 11 928 jelentkező kapott 7-est vagy annál nagyobb jegyet; 74-en tízesre vizsgáztak – közölte a tanügyminisztérium kedden.
Szigorítják a hivatásos nevelőszülővé válás feltételeit, az alsó korhatárt 18-ról 21 évre emelik – jelentette be kedden Natalia Intotero család- és ifjúságügyi, esélyegyenlőségi miniszter.
Bár korábban egyszer már feljelentették ugyanazon 14 éves fiú megrontásáért, akinek a megerőszakolása közben szombaton tetten érték a rendőrök, bizonyíték hiányában lezárták az ügyet a „zseniképzőként” ismert, magyar származású férfi, Kristóf Lajos ellen.
Románia hónapról hónapra növekvő hőmérsékletben forrong, és az ügyfelek olyan megoldásokba fektetik pénzüket, melyek termikus kényelmüket és a megfelelő minőségű levegőt biztosítják számukra, és ez az eMAG-nál regisztrált eladások számában is tükröződik.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint a hatóságoknak szükségállapotot kell hirdetniük a mezőgazdaságban, és biztosítaniuk kell a mezőgazdasági termelők által elszenvedett súlyos aszálykárok fedezéséhez szükséges forrásokat.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)