Kirúgták a több diáklány által szexuális zaklatással vádolt bukaresti egyetemi tanárt

•  Fotó: Alfred Bulai/Facebook

Fotó: Alfred Bulai/Facebook

Bejelentette kedden a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) rektora, Remus Pricopie, hogy az etikai bizottság döntése nyomán felbontották a több diáklány által is szexuális zaklatással vádolt Alfred Bulai munkaszerződését.

Krónika

2024. augusztus 06., 15:562024. augusztus 06., 15:56

2024. augusztus 06., 16:112024. augusztus 06., 16:11

Közleményében a rektor azt írta, bízik benne, hogy a SNSPA „határozott fellépése” az etikai normák és az egyetemi közösség tagjai ellen vétőkkel szemben példaértékű lesz más egyetemek és közintézmények számára. Hozzátette, három évtizedes pályafutása alatt még nem hallott olyan szexuális zaklatásos ügyről, amelyet a kirobbanásától számított nyolc napon belül megoldottak volna, a törvényi előírások betartásával.

A rektor szerint az egyetemeken, a kulturális és a médiaintézményeknél, a politikai pártoknál, a helyhatóságoknál, a rendőrségeken és a sportban is előfordulnak a „ Bulai-ügyhöz” hasonló esetek, amelyeket azonban a legtöbb esetben nem jelentenek.

Úgy véli, haladéktalanul felül kell vizsgálni a vonatkozó jogszabályokat, a közigazgatási és a büntetőjog terén is módosításokra van szükség, megfelelő törvényi eszközök hiányában ugyanis nem lehet hatékonyan fellépni a szexuális zaklatások ellen.

Remus Pricopie azt is elmondta, az elkövetkezőkben az egyetem etikai bizottsága fel fogja mérni, hogy van-e jogi alap a vizsgálatok kiterjesztésére, ugyanakkor minden rendelkezésükre álló adatot és információt továbbítanak a nyomozó hatóságoknak. „Tisztában vagyunk a Bulai-ügy súlyosságával, és alapvető fontosságú számunkra, hogy azonosítsuk azokat a belső gyenge pontokat, amelyek lehetővé tették, hogy mindez megtörténjen” – fogalmazott a rektor az Agerpres által idézett tájékoztatásban.

korábban írtuk

Kezdődnek a kihallgatások a több diáklány által szexuális zaklatással vádolt bukaresti egyetemi tanár ügyében
Kezdődnek a kihallgatások a több diáklány által szexuális zaklatással vádolt bukaresti egyetemi tanár ügyében

Ezen a héten megkezdődnek a kihallgatások a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) professzora, Alfred Bulai ügyében, akit az egyetem több diáklánya szexuális zaklatással vádolt meg.

korábban írtuk

Több tucatnyi online panasz érkezett az ügyészséghez a szexuális zaklatással vádolt bukaresti egyetemi tanár ellen
Több tucatnyi online panasz érkezett az ügyészséghez a szexuális zaklatással vádolt bukaresti egyetemi tanár ellen

Az elmúlt 24 órában több tucat online bejelentés érkezett a bukaresti első kerületi ügyészséghez, miután az ügyészek felhívást intéztek a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) Alfred Bulai professzor által zaklatott diákjaihoz.

korábban írtuk

FRISSÍTVE – Szexuális ragadozóként viselkedhetett évtizedeken keresztül diákjaival egy neves bukaresti szociológus professzor
FRISSÍTVE – Szexuális ragadozóként viselkedhetett évtizedeken keresztül diákjaival egy neves bukaresti szociológus professzor

Évtizedeken keresztül szexuálisan zaklatta diáklányait Alfred Bulai neves bukaresti szociológus, egyetemi professzor a Snoop tényfeltáró portálnak nyilatkozó egykori áldozatok szerint.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt

Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt
2025. július 10., csütörtök

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez

Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez
2025. július 10., csütörtök

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is

Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is
2025. július 10., csütörtök

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen

Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen
2025. július 10., csütörtök

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 10., csütörtök

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban

Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban
2025. július 10., csütörtök

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor

A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor
2025. július 10., csütörtök

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya

A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya
2025. július 09., szerda

Több hatáskört biztosítana az önkormányzatoknak az RMDSZ-es miniszter közigazgatási reformterve

A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.

Több hatáskört biztosítana az önkormányzatoknak az RMDSZ-es miniszter közigazgatási reformterve
2025. július 09., szerda

Higgadt és hajmeresztő reakciók Orbán Viktor Krónikának adott interjújára

Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.

Higgadt és hajmeresztő reakciók Orbán Viktor Krónikának adott interjújára