Teodosie konstancai érsek
Fotó: Facebook/Arhiepiscopia Tomisului
Kemény bírálatot fogalmazott meg Vasile Bănescu, a román ortodox egyház szóvivője Teodosie konstancai érsekkel szemben, miután az ortodox egyházi elöljáró a katolikusokat sértő kijelentések közepette közölte, hogy ellenzi a kezdeményezést, miszerint a román ortodoxoknak a nyugati kereszténységgel közösen kellene ünnepelniük a húsvétot.
2023. április 13., 16:392023. április 13., 16:39
2023. április 13., 16:452023. április 13., 16:45
Teodosie először hétfőn, majd szerdán is megismételte álláspontját, miszerint az „igazi” húsvét az ortodoxoké, hiszen a Szent Láng a katolikusokhoz is az ortodoxoktól érkezik húsvétkor.
Ezt szerdán azzal is megfejelte, hogy ha egyszerre ünnepelnék a húsvétot a katolikusokkal, a Szent Láng cserben hagyná a görögkeletieket.
„Ott van az igazi húsvét, ahova a Szent Láng eljön. A katolikusoknál megvan a Szent Láng? Nekik nincs. Nem akarom elítélni őket, mert nem az én dolgom, csak sajnálom őket.
Előfordulhat, hogy előbb-utóbb búcsút mondhatunk annak a gyakorlatnak, miszerint Erdélyben két húsvétot is megünnepelnek: a nyugati kereszténység és az ortodoxia ünnepét is.
Vasile Bănescu, a román ortodox egyház szóvivője viszont kemény szavakkal bírálta Teodosie érseket annak álláspontja miatt.
„A Szent Láng meggyújtásának csodájára hivatkozni egy téves és elavult naptár fenntartásának érveként intellektuálisan, teológiailag és erkölcsileg kompromittáló.
A naptárt szakralizáló, azt a hit igazságával durván összekeverő egyének húzódozása és vergődése, olyanoké, akik látszólag szánakozva (ami mindig elítélendő gesztus) hangoztatják, hogy csak az ortodoxokhoz jön el a Szent Láng, ügyetlenül hivatkozva arra, hogy ha naptári szempontból helyesen ünnepelnénk a húsvétot, akkor nem gyulladna meg a Szent Láng, mintha Isten csodája a naptártól és nem a hittől függene, még alattomos féltékenységet és kínos hitbeli fösvénységet is elárul. Ha a világ összes kereszténye együtt ünnepelné a húsvétot, akkor meg kellene osztanunk a Szent Fényt másokkal, és elveszítenénk az egyediség presztízsét, amellyel szeretünk parádézni” – fogalmazott Bănescu.
aki éppen húsvét hetén adta nekünk a legfőbb parancsolatot: „Szeressétek egymást. Ahogyan én szerettelek titeket, úgy kell nektek is szeretnetek egymást. Arról fogja tudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” – írta Bănescu a közösségi oldalán.
Mint arról beszámoltunk, a húsvét közös megünneplésének ötletét Adrian Papahagi kolozsvári egyetemi tanár vetette fel, a kezdeményezéshez több román értelmiségi, köztük Teodor Bacosnchi volt külügyminiszter is csatlakozott.
A román ortodox egyház nem vetette el a javaslatot, de jelezte: ehhez egyeztetés szükséges a többi ortodox egyházzal is.
Elkezdődött pénteken a június 9-én esedékes önkormányzati és európai parlamenti (EP) választásokat megelőző kampányidőszak, amely csupán az első az idei szuper választási évben, hiszen idén még elnök- és parlamenti választást is tartanak.
A romániai polgárok közel fele szerint az ország európai uniós csatlakozása inkább pozitív eredményekkel járt – derül ki egy friss felmérésből.
A kormány bukaresti épülete előtt készül tüntetni május 13-án, hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) 29 tagszervezetével együtt. A megmozdulással a munkabérek adóterheinek csökkentését akarják kiharcolni.
12 millió lejt utalnak ki a Slănic városában történt útbeszakadás miatt szükséges talajstabilizációs munkálatokra a bukaresti kormány csütörtökön elfogadott határozata értelmében.
Bár a brassói regionális útigazgatóság a hónap elején közölte, hogy az útkarbantartók elkezdték eltakarítani a havat a Transzfogarasi útról, nehézségekbe ütköztek a lavinaveszélynek is kitett útszakaszon.
Jelentősen visszaesett a légúti megbetegedések előfordulása az április 29. és május 5. közötti héten az előző héthez képest – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Felszólította csütörtökön Marcel Ciolacu miniszterelnök a felügyelő hatóságokat, hogy tegyenek lépéseket a zsugorinfláció ellen, ugyanis az „a fogyasztók megtévesztésének egy formája”.
Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerdán kijelentette, nem beszélt senkivel az államelnök-választás időpontjának megváltoztatásáról.
Befolyás vásárlása miatt bíróság elé állítja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Teodosie Petrescu konstancai érseket.
A Nemzeti Liberális Párt továbbra is azt támogatja, hogy a koalíció döntését fenntartva szeptember 15-én legyen az államelnök-választás első, és szeptember 29-én a második fordulója – jelentette ki szerdán Nicolae Ciucă.
szóljon hozzá!