Klaus Iohannis tisztségben maradásáról is kérdezték az újságírók Kelemen Hunort
Fotó: Pinti Attila
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint „pluszteher” Crin Antonescu államfőjelölt számára, hogy Klaus Iohannis nem mond le az elnöki tisztségről.
2025. február 04., 14:542025. február 04., 14:54
A szövetségi elnököt arról faggatták az újságírók a parlamentben, szerinte hatással van-e a koalíciós pártok elnökjelöltjére az, hogy Klaus Iohannis államfő nem mond le a tisztségéről.
„Igen, ez pluszteher” – válaszolta a szövetség elnöke, aki azt is megjegyezte, hogy nem tárgyalt erről a témáról Iohannisszal.
Nem hajlandó távozni hivatalából Klaus Iohannis államfő, akinek ugyan tavaly december 21-én lejárt a mandátuma, azonban az elnökválasztás érvénytelenítése miatt az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az új államfő megválasztásáig betöltheti hivatalát.
Mégsem fog Klaus Iohannis leköszönő államfő abban a bukaresti luxusingatlanban lakni, amelyet a gyanú szerint az ő számára újítanak fel jelentős összegű közpénzből.
Megkérdezték Kelemen Hunortól azt is, hogy az RMDSZ képviselői miért ellenezték a házbizottságban a Iohannis tisztségből való felfüggesztésére irányuló kezdeményezés szavazásra bocsátását a parlament plénumában.
„Amint azt önök is jól tudják, az eljárás szabályzatellenes volt” – idézte a szövetségi elnök válaszát az Agerpres hírügynökség.
Cseke Attila fejlesztési miniszter azt mondta szerdán a Digi24-nek nyilatkozva, hogy az RMDSZ nem támogatja Klaus Iohannis menesztését, az államfő lemondatása ugyanis kettészakítaná a társadalmat.
A miniszterek tevékenységének kiértékelésekor a fő szempont az lesz, hogy mennyire sikerült megvalósítaniuk az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt reformokat – jelentette be a csütörtöki kormányülésen Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Harmadik napja üzemképtelen a Románia Digitalizációjáért Hatóság (ADR) által működtetett honlapok. Emiatt például az illetékek sem fizethetők be a ghiseul.ro weboldalon, de a közbeszerzések elektronikai rendszere (SEAP) sem elérhető.
Február 13-ai hatállyal elnöki tanácsadónak nevezte ki szerdán Luminița Odobescut, az első Ciolacu-kormány külügyminiszterét Ilie Bolojan ügyvivő államfő – közölte az elnöki hivatal.
Orosz drón csapódhatott be Románia területén csütörtökre virradóra egy Ukrajna elleni újabb orosz légicsapás-sorozat során – közölte a védelmi minisztérium.
Klaus Iohannis szerdán távozó államfő másik állami ingatlant igényel a villa helyett, amelyet az értesülések szerint számára újítottak fel, de végül mégsem kapja meg.
A koalíciós pártok közös államfőjelöltje, Crin Antonescu bejelentette szerdán, hogy az őt támogató három alakulat, a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ létrehozta a Románia, Előre Szövetséget.
A csendőrség jelenléte mellett tartották meg A velencei kalmár bemutatóját február 7-én és 8-án a bukaresti Állami Zsidó Színházban a színészek és az intézmény elleni fenyegetések miatt, amelyek főként a TikTok közösségi oldalon jelentek meg.
A kormány elleni bizalmatlansági indítványt nem fogja megszavazni a parlament – jelentette ki szerdán Daniel Suciu, a képviselőház szociáldemokrata alelnöke.
Románia 2024-ben más európai államokkal együtt az orosz hibrid hadviselésre jellemző szabotázsakciók célpontja volt – derül ki a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) 2024-es tevékenységét ismertető jelentésből.
Közvitára bocsátotta szerdán az oktatási minisztérium a 2025–2026-os tanév rendjének tervezetét, amely szerint a 36 hetes új iskolai év 2025. szeptember 8-án kezdődik.
szóljon hozzá!