Fotó: Bihar Megyei Tanács
A kormány valamennyi önkormányzat számára biztosítani fogja a beruházásaik folytatásához kért pénzt – jelentette ki a csütörtöki kormányülés elején a miniszterelnök.
2024. november 07., 15:322024. november 07., 15:32
Marcel Ciolacu rámutatott, a kabinet továbbra is támogatja a helyi önkormányzatokat beruházásaik folytatásában, ezért a csütörtöki ülésen elkülönítik a szükséges összegeket ahhoz, hogy
Kormányforrások szerint a közel 3200 területi-közigazgatási egység összesen mintegy 3,24 milliárd lejt kap a kormány tartalékalapjából.
Az ülés elején Marcel Ciolacu beszámolt arról is, hogy 85 millió lejjel egészítik ki a pénzügyminisztérium költségvetését. Az összeget a magánvállalatok támogatási programjaira fordítják – közölte az Agerpres.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.
Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.
Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&
Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
szóljon hozzá!