Dan Diaconescu (archív felvétel)
Fotó: Libertatea.ro
Helyt adott pénteken a bukaresti negyedik kerületi bíróság a Dan Diaconescu feltételes szabadlábra helyezésére vonatkozó folyamodványnak. A döntés nem jogerős, három napon belül megtámadható.
2017. október 27., 22:462017. október 27., 22:46
2017. október 27., 22:532017. október 27., 22:53
Dan Diaconescu a rahovai börtönben tölti öt és fél éves büntetését, amelyet zsarolás miatt szabtak ki rá – emlékeztet az Agerpres. Az Ocram Televiziune Kft. többségi tulajdonosát, az OTV műsorvezetőjét 2015 márciusában ítélték el jogerősen kétrendbéli zsarolás miatt.
Ugyanabban az ügyben az OTV másik műsorvezetője, Doru Pârv négy év letöltendő börtönbüntetést kapott és öt évre eltiltották attól a jogtól, hogy írott vagy audiovizuális sajtóban dolgozasson, Mitruş Ghezea műsorvezetőre pedig két és fél év szabadságvesztést róttak ki a bírák zsarolás miatt.
A DNA vádja szerint Dan Diaconescu – a róla elnevezett PPDD párt alapítója, amely 2012-ben 14 százalékot szerzett a parlamenti választásokon – bűntársai közvetítésével
Moţ ki is fizetett neki 30 ezer eurót és 42 ezer lejt. Az OTV volt műsorvezetője Paul Petru Ţârdea üzletembert is megzsarolta, 100 ezer eurót követelve tőle, amiből 4500 eurót kapott meg.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.
Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.
Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.
A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
szóljon hozzá!