A miniszter dicséri, USR-es elődje bírálja a kormány által elfogadott igazságügyi törvényeket

•  Fotó: Igazságügyi minisztérium

Fotó: Igazságügyi minisztérium

Jóváhagyta szerdai ülésén a román kormány az igazságügyi törvényeket módosító tervezeteket, amelyek parlamenti elfogadásával megvalósul az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus legfontosabb célkitűzése – jelentette ki a Victoria-palotában tartott sajtónyilatkozatában Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter.

Hírösszefoglaló

2022. augusztus 24., 17:062022. augusztus 24., 17:06

A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy az igazságügyi törvények módosítása egyike az országos helyreállítási tervben rögzített célkitűzéseknek is. A szerdán jóváhagyott tervezetek szerinte korszerűsítik az igazságszolgáltatás működésének jogi keretét. „A bírák, az ügyészek és az állampolgárok korszerű, megreformált jogszabályokat érdemelnek” – jegyezte meg. Predoiu hangsúlyozta, hogy az országos korrupcióellenes stratégia kormány általi jóváhagyásával az igazságügyi minisztérium megvalósította több célkitűzését.

Emlékeztetett arra is, hogy a parlament korábban elfogadta az igazságszolgáltatásban dolgozók bűncselekményeit kivizsgáló különleges ügyészség felszámolásáról, illetve a közérdekű bejelentésekről szóló törvényt.

Predoiu közölte, hogy az igazságügyi minisztérium további fontos törvénytervezeteket fog kidolgozni, köztük az igazságszolgáltatásban dolgozó szakemberek – írnokok, informatikusok – jogállásáról szóló jogszabályt is.

Eközben Stelian Ion, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselője bírálta az igazságügyi törvényeknek a kormány által szerdán jóváhagyott módosításait. Az ellenzéki politikus szerint a jogszabályok növelik a politikum befolyását és megszilárdítják a „reformellenes hálózat hatalmát” az igazságszolgáltatásban. Facebook-bejegyzésében az igazságügy-minisztérium volt vezetője kifejtette: a tervezeteket az a kormány hagyta jóvá, amelyet „egy plagizátor” vezet, s amelynek tagja a hírhedt 13-as sürgősségi rendelet kezdeményező Sorin Grindeanu volt miniszterelnök is. Emlékeztetett arra, hogy az igazságügyi törvények módosítása az országos helyreállítási terv egyik mérföldköve, és az új jogszabályoknak legkésőbb 2023 májusában hatályba kell lépniük.

A képviselő az igazságügyi törvények korrigálását és korszerűsítését hiányolja.

Idézet
„A Predoiu-féle módosítások csak megerősítik a politika befolyását az igazságszolgáltatásra, és megerősítik az igazságszolgáltatáson belül létrehozott reformellenes hálózat hatalmát”

– írta bejegyzésében. Hozzátette: a parlamenti vitája során az USR minden törvényes és politikai eszközt megragad arra, hogy minimálisra csökkentse a tervezetek negatív következményeit az igazságszolgáltatásra nézve.

Stelian Ion – akit tavaly szeptemberben Florin Cîțu akkori kormányfő menesztett az igazságügyi tárca éléről, ennek nyomán pedig az USR kivonult a kormányból – megjegyezte azt is, hogy Cătălin Predoiu hátat fordított az igazságszolgáltatás reformpárti dolgozóinak, „kezet csapott a szociáldemokratákkal” és az Igazságszolgáltatás Legfelsőbb Tanácsának (CSM) reformellenes csoportosulásával. Szerinte a kormány által szerdán jóváhagyott módosításokkal szertefoszlott az esélye az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus lezárásának.

A volt igazságügyi miniszter úgy véli, hogy az igazságügyben elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló különleges ügyészséget voltaképp nem számolták fel.

Kifogásolta, hogy az uniós ajánlásoknak ellentmondva az ügyészségek vezetőinek kinevezése az államfő jogköre maradt, Klaus Iohannis továbbra sem lesz köteles figyelembe venni, ha a CSM alkalmatlannak minősít egy főügyészjelöltet.

Ilyen körülmények szerint Stelian Ion szerint „minimum vitatható”, hogy a szerdán jóváhagyott módosítások értelmében az ügyészségek vezetői felülbírálhatják a beosztottjaik döntéseit, tekintettel arra, hogy a főügyészek kinevezése változatlanul egy „kifejezetten politikai” eljárás alapján történik.

A képviselő megjegyezte azt is, hogy szerinte elmaradt a CSM reformja. Facebook-bejegyzésében úgy vélekedett, hogy „alapvető fontosságú” lett volna módosítani testület megválasztásának és tagjai visszahívásának eljárásán – közölte az Agerpres hírügynökség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Feljelentik Ciolacut és Grindeanut a Nordis ingatlanpanamájának károsultjai

A Nordis-ingatlanpanama károsultjai hétfőn bejelentették, hogy büntetőfeljelentést tesznek Marcel Ciolacu volt miniszterelnök, Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke, Alfred Simonis és Laura Vicol, a képviselőház jogi bizottságának volt elnöke ellen.

Feljelentik Ciolacut és Grindeanut a Nordis ingatlanpanamájának károsultjai
2025. június 16., hétfő

Vasile Blaga: balekok vagyunk, ha ismét elfogadjuk a PSD által javasolt rotációs miniszterelnökcserét

Ellenzi Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora a Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt rotációs megoldást a miniszterelnöki tisztség betöltésére.

Vasile Blaga: balekok vagyunk, ha ismét elfogadjuk a PSD által javasolt rotációs miniszterelnökcserét
2025. június 16., hétfő

Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében

Tüdőrákja van Ion Iliescu volt államfőnek – közölte hétfőn a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) dr. Agrippa Ionescuról elnevezett kórháza.

Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében
Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében
2025. június 16., hétfő

Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében

2025. június 16., hétfő

Bosszantja a PNL-t és az USR-t, hogy Nicușor Dan halogatja a kormányfő kinevezését

Bosszantja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) illetékeseit, hogy Nicușor Dan államfő halogatja a miniszterelnök-jelölt megnevezését.

Bosszantja a PNL-t és az USR-t, hogy Nicușor Dan halogatja a kormányfő kinevezését
2025. június 15., vasárnap

Izraelben, Iránban, Jordániában is rekedtek román állampolgárok, Betlehemben zarándokcsoportok

A román külügyminisztérium folyamatos kapcsolatban áll az Izraelben és Iránban tartózkodó román állampolgárokkal, beleértve a betlehemi zarándokokat is. A tárca szóvivője közölte, prioritás a biztonságuk.

Izraelben, Iránban, Jordániában is rekedtek román állampolgárok, Betlehemben zarándokcsoportok
2025. június 15., vasárnap

Aggódik a román külügy a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt

Aggodalmának adott hangot vasárnap a román külügyminisztérium a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt.

Aggódik a román külügy a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt
2025. június 15., vasárnap

Medve támadt egy erdészre, az áldozat súlyos állapotban van

Súlyosan megsérült egy erdész az Argeș megyei Stănești település térségében vasárnap reggel, miután medve támadt rá – közölte a News.ro hírportál.

Medve támadt egy erdészre, az áldozat súlyos állapotban van
2025. június 15., vasárnap

Az AUR szerint alkotmányos válság fenyeget a miniszterelnök-jelölés halogatása miatt

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett az államfő és a parlament között.

Az AUR szerint alkotmányos válság fenyeget a miniszterelnök-jelölés halogatása miatt
2025. június 15., vasárnap

Tárgyalásra hívta a tárcavezető a tiltakozni készülő tanügyi szakszervezetek képviselőit

Tárgyalásra hívta Daniel David oktatási miniszter a tiltakozni készülő tanügyi szakszervezetek képviselőit.

Tárgyalásra hívta a tárcavezető a tiltakozni készülő tanügyi szakszervezetek képviselőit
2025. június 14., szombat

Vészhelyzet a vasútnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenés miatt

Vészhelyzet körvonalazódik a román állami vasúttársaságnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenések miatt.

Vészhelyzet a vasútnál: a CFR bejelentette, beszüntetheti működését a bevételcsökkenés miatt