Fotó: Facebook/Federatia Sanitas din Romania
Japán sztrájkba kezdenek szerdán az egészségügyi szakszervezeteknek a kórházakban és a szociális ellátásban dolgozó tagjai. A munkabeszüntetés nélkül zajló tiltakozó akció során a résztvevők SANITAS feliratú karszalagot vagy kitűzőt fognak viselni.
2023. június 06., 19:032023. június 06., 19:03
2023. június 06., 19:052023. június 06., 19:05
A tiltakozási forma a döntéshozókkal folytatott tárgyalások idején is, a követeléseik teljesítéséig tartani fog. A tárgyalások kudarca esetén a szakszervezeti szövetség országos tanácsa dönt a további lépésekről – közölte kedden a Sanitas.
Ugyancsak igényt tartanak vakációs utalványokra, a 2017/153-as számú törvény maradéktalan gyakorlatba ültetését követelik mindkét ágazat valamennyi alkalmazottja számára, illetve azt, hogy a pótlékok, az ügyeletért járó juttatások és élelmiszerutalványok összegeinek kiszámításakor a jelenlegi munkabér összegét vegyék alapul.
Követelik továbbá az egészségügyi és szociális ellátási intézmények korrekt és megfelelő finanszírozását és a kollektív munkaszerződés megkötését mindkét ágazatban.
Az egészségügyi szakszervezeteknek a kórházakban és a szociális ellátásban dolgozó tagjai június 7-én japán sztrájkba kezdenek. A munkabeszüntetés nélkül zajló tiltakozó akciót mindaddig folytatják, amíg követeléseik megoldódnak.
Magukat banki alkalmazottaknak kiadó telefonos csalókra figyelmeztet a Román Rendőrség.
Tíz évre eltilthatják a járművezetéstől a kábítószer vagy alkohol hatása alatt volánhoz ülő személyeket – többek között erről rendelkezik az a törvénytervezet, amelyet kedden fogadott el döntéshozó kamaraként a bukaresti képviselőház.
A jelenleg használt Patriot légvédelmi rendszer nélkülözhetetlen Románia számára – jelentette ki kedden Brassóban Angel Tîlvăr védelmi miniszter.
Marcel Ciolacu kormányfő kedden bejelentette, hogy a Versenytanács vizsgálatot fog indítani a mosószerek 25 százalékos drágulása miatt.
Májusban meg fogja haladni a 200 milliót a visszaváltott italcsomagolások száma – jelentette ki kedden Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
A román nép és az ország érdekeinek elárulásával vádolta meg a törvényhozókat Diana Şoşoacă szenátor a Románia és Izrael közötti szolidaritás és barátság napja alkalmából tartott keddi ünnepi parlamenti ülésen.
Hivatásos katonák toborzásába kezdett a védelmi minisztérium, ezúttal 3800 hivatásos katonát vesznek fel a hadseregbe.
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek – jelentette hétfőn a bukaresti sajtó az érintett szakszervezet vezetőjét idézve.
Évente több mint ötszáz román állampolgár esik az emberkereskedelem áldozatául, és ezek mintegy fele gyermek vagy ifjúkorú – közölte Marcel Ciolacu.
A jelek szerint nem szívesen adna át Románia Patriot rakétarendszert Ukrajnának, ahogy azt Kijev kérte: sem Marcel Ciolacu miniszterelnök, a PSD elnöke, sem a szenátus elnöke nem állt ki egyértelműen az ügy mellett.
szóljon hozzá!