Fotó: Presidency.ro
Az alkotmánybíróság megállapította, hogy a parlament nem hozhat olyan döntéseket, amelyek veszélyeztetik az ország pénzügyi helyzetét – nyilatkozta szerda este Klaus Iohannis. Az elnök bírálta a Szociáldemokrata Párt (PSD) szándékát, hogy úgy módosítsa a költségvetés-kiigazítást, hogy a nyugdíjpont értéke 40 százalékkal emelkedjék.
2020. szeptember 02., 22:342020. szeptember 02., 22:34
Meglátása szerint a szociáldemokratáké „minden alapot nélkülöző, populista választási akció”.
Az államfő „szemétségnek” minősítette, hogy egyesek a 14 százalékos emelésről „nyugdíjcsökkentésként” beszélnek.
Alfred Simonis, a PSD alsóházi frakcióvezetője úgy fogalmazott hétfőn, hogy a különnyugdíjra jogosult miniszterelnök „nem törődik” az idős románok problémáival, és kijelentette: a párt megoldja a parlamentben, hogy töröljék a költségvetés-kiigazításból a „nyugdíjak 26 százalékos csökkentéséről” szóló cikkelyt.
A román katonák száma 6000 fővel nőtt – az elmúlt két évben először. A hadsereg összesen körülbelül 70 ezer katonával rendelkezik, az ideális létszám pedig a védelmi tervek szerint 120 000-130 000 között lenne.
Azért is késik a nyugdíjak újraszámolása, mert a nyugdíjpénztárnak be kell vezetnie a rendszerbe az egészségügyi szolgáltatási járulék (CASS) kiterjesztését a 3000 lejt meghaladó juttatásokra.
A miniszterelnöki kancellária személyi állományát 40 százalékkal csökkentik, ami havi 850 ezer lejes megtakarítást eredményez – jelentette be pénteken Mihai Jurca, a kancellária vezetője.
Az urbanisztikai bizonylatok és építkezési engedélyek kibocsátásához a polgároknak többé nem kell a Kataszteri Hivataltól telekkönyvi és kataszteri kivonatot kérniük, és azokat beadni az önkormányzatnak – tájékoztatott pénteken az RMDSZ sajtóosztálya.
Tizennégy megye összesen 60 településén és Bukarestben okozott károkat a viharos időjárás az elmúlt 24 órában. Otopeni-en emberéletet követelt az ítéletidő.
Háztetőket, épületelemeket tépett le, fákat döntött ki a vihar csütörtök délután Bukarestben, a román főváros nemzetközi repülőterének helyet adó szomszédos Otopeni-ben pedig emberéletet is követelt az ítéletidő.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Az elmúlt másfél évben az Állandó Választási Hatóság összesen 21 millió lej értékben szabott ki szankciókat pártokra és a választások jelöltjeire a politikai finanszírozás terén tapasztalt szabálytalanságok miatt.
Az alkotmánybíróság szerint az antiszemitizmus elleni küzdelemről és a legionárius szervezetek betiltásáról szóló törvény világos és kiszámítható.
Több mint 4,5 millió lejes – 950 000 eurós – vezetői juttatást kellett volna kapnia idén Marius Grăjdannak, az állam protokollingatlanokat kezelő protokollalap (RA-APPS) vezérigazgatójának a 2024-es, hivatalosan jóváhagyott mérleg szerint.
1 hozzászólás