Az erdélyi románságnak az ország címerében való megjelenítését kezdeményezi Gheorghe Feneşer Fehér megyei prefektus.
2013. augusztus 20., 15:052013. augusztus 20., 15:05
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a kormány területi képviselője tegnap beadványban fordult Victor Ponta miniszterelnökhöz és Liviu Dragnea kormányfőhelyetteshez, amelyben felhívja a figyelmet, hogy a régióban élő románok semmiféle heraldikai elem révén nem jelennek meg a címerben. Gheorghe Feneşer felsorolja, hogy az országjelképen látható Erdély-címerben megjelennek a székelyek, a magyarok és a szászok jelképei, az itt élő románokat azonban egyetlen elem sem jeleníti meg.
„Az elmúlt időszakban számos kulturális-hazafias szervezet fordult hozzám beadványban, felháborodásuknak adva hangot az erdélyi románok ábrázolása hiánya miatt. Teljes mértékben osztozom felháborodásukban, és felkérem önöket, mihamarabb javítsák ki ezt a sajnálatos és súlyos hibát\" – kéri a kormány vezetőit a Fehér megyei prefektus, aki szerint címermódosító törvénytervezettel lehetne „kiköszörülni a csorbát\".
Romániának a parlament által 1992-ben elfogadott címere egy kék színű pajzs közepén egy sast ábrázol, csőrében egy kereszttel, karmaiban pedig karddal és jogarral. A sas mellén egy öt részre osztott pajzs, van amelyen a román állam történelmi alkotóelemeinek címerei láthatók: Havasalföld, Moldva, a Bánság és Erdély jelképei mellett, az alsó kettő közötti ötödik mezőben lévő két delfin a Fekete-tenger partvidékét, Dobrudzsát jelzi.
Különben az első világháború utáni új címert – a mai alapját – Ferdinánd román király személyes megbízására köpeczi Sebestyén József magyar heraldikus tervezte 1921-ben. Erdély címere a három kiváltságos erdélyi nemzet: a magyar, a székely és a szász jelképeit egyesíti, és szakértők szerint valószínűleg Báthory Zsigmond uralkodása alatt, 1590-ben alakult ki. A magyar nemzetet a fekete turulmadár, a székelyeket a nap és a hold, míg a szász székeket (Kőhalom, Medgyes, Nagysink, Sebes, Szeben, Szászváros, Szerdahely) a hét vörös bástya jelezi, a régió románsága pedig valóban nem jelenik meg benne. E címerelemeket Erdély önálló államisága idején az egyes fejedelmek saját családi címereikkel ötvözve használták.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
A közlekedés biztonsága érdekében sebességkorlátozásokat vezetnek be a következő napokban egyes vasúti pályaszakaszokon – közölte vasárnap a Román Vasúttársaság.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap kijelentette, lemond a tisztségéről, ha nem készül el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) új informatikai rendszere.
A kormány adóügyi intézkedései ellen tiltakoznak hétfőn a parlament épülete előtt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség, valamint az oktatási szakszervezetek tagjai.
Daniel David oktatási miniszter szerint „egyelőre idén nem változik semmi” a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáját illetően, és valószínűleg jövőre, de talán két év múlva sem. A tárcavezető ugyanakkor kitart a megmérettetés megreformálása mellett.
Június 20-a és július 3-a között 50 akciót szervezett a rendőrség a kábítószer- és emberkereskedelemmel, informatikai csalással és pénzmosással gyanúsított bűnözői csoportok felszámolására – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség (IGPR).
Klaus Iohannis volt államfőt, Marcel Ciolacu volt miniszterelnököt és Nicolae Ciucă volt szenátusi elnököt figyelmeztették, hogy az országot a költségvetési csőd veszélye fenyegeti, ha nem hoznak hiánycsökkentő intézkedéseket.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.
A kormány deficitcsökkentő csomagja csökkenti a polgárok vásárlóerejét, és a 2010-es években tapasztaltakhoz hasonló negatív társadalmi és gazdasági hatásai lesznek – véli a Gazdasági és Szociális Tanács (CES).
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
szóljon hozzá!