A hét évvel ezelőtti Colectiv-tragédiára emlékeznek – Az áldozatok azt mondják, maradtak a kiábrándulással

•  Fotó: Bogdan Cristel/Agerpres

Fotó: Bogdan Cristel/Agerpres

Emlékmisét tart a román ortodox egyház vasárnap Bukarestben a Colectiv-tűzvész áldozataiért. Hét évvel ezelőtt ezen a napon, október 30-án tört ki a több mint hatvan ember halálát és több mint 160 ember súlyos sérülését okozó tűzvész a Colectiv szórakozóhelyen.

Hírösszefoglaló

2022. október 30., 11:522022. október 30., 11:52

2022. október 30., 12:592022. október 30., 12:59

Az ortodox egyház tájékoztatása szerint 12-től emlékmisét tartanak az egykori szórakozóhely közelében levő templom udvarán,

ahol a bukaresti érsekség emlékművet helyezett el a Colectiv-tragédia áldozatainak emlékére

– írja az Agerpres.

13 órától tíz ortodox pap fog misézni a hajdani Colectiv-klub előtt, majd Dániel pátriárka megkoszorúzza a helyszínen felállított emlékművet.

Október 30-án a romániai történelem utóbbi 50 évének egyik legnagyobb tragédiájára emlékezünk – írta az évfordulóra Eugen Iancu, a Colectiv GTG 3010 Egyesület elnöke vasárnap a Facebookra.

Idézet
Október 30-a hét éve az utóbbi 50 év legnagyobb romániai tragédiáira való emlékezés napjává vált, amely ugyanakkor évről évre a román állam korrupt és tehetetlen voltára emlékeztet bennünket

– idézte a posztot az Agerpres. „Ami igazán fontos ezen a napon, az a társadalom, az utca népének reakciója. Ami fontos, hogy miként viseljük fájdalmunkat, sebeinket. Ami fontos, hogy elfelejtettétek-e vagy sem, hogy biztonságos életet akartok-e magatoknak és gyermekeiteknek. Mi, az áldozatok, évről évre el fogjuk mondani történetünket, abban a reményben, hogy soha nem fog megismétlődni.

Idézet
Mi már megismertük a tűznek, valamint a döntéshozók korrupciójának, gyávaságának, hiúságának és ostobaságának hatását, és megedződtünk. Maradtunk a kiábrándulással.

De mi lesz veletek, akik azt hiszitek, hogy a történelem nem ismétlődik? Akik azt hiszitek, hogy »jól van ez így is«? Mit mondtok, és főleg mit tesztek?” – tette fel a kérdést a szervezet elnöke.

korábban írtuk

Enyhítette a táblabíróság a Colectiv-tűzvész ügyében alapfokon kiszabott büntetéseket
Enyhítette a táblabíróság a Colectiv-tűzvész ügyében alapfokon kiszabott büntetéseket

Az alapfokon kiszabott 8 évről 4 évre enyhítette a bukaresti táblabíróság a Cristian Popescu Piedone 5. kerületi polgármesterre a Colectiv éjszakai szórakozóhelyen 2015-ben történt, 64 ember halálát okozó tűzeset ügyében kiszabott börtönbüntetést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti

Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti
2025. július 11., péntek

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak
2025. július 11., péntek

Visszaadja kitüntetését a zsidó hitközségek szövetségének elnöke Nicușor Dan lépése miatt

Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.

Visszaadja kitüntetését a zsidó hitközségek szövetségének elnöke Nicușor Dan lépése miatt
2025. július 11., péntek

Hogy mi az a „női bónusz”? Egy román állami cég vezetői tudják, ők ugyanis kapnak ilyen pótlékot

Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.

Hogy mi az a „női bónusz”? Egy román állami cég vezetői tudják, ők ugyanis kapnak ilyen pótlékot
2025. július 10., csütörtök

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt

Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt
2025. július 10., csütörtök

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez

Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez
2025. július 10., csütörtök

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is

Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is
2025. július 10., csütörtök

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen

Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen
2025. július 10., csütörtök

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 10., csütörtök

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban

Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban