Nem tartható fenn sokáig az élelmiszerek és a kötelező biztosítás árának korlátozása a Versenytanács elnöke szerint

•  Fotó: Rostás Szabolcs

Fotó: Rostás Szabolcs

Elérte a célját az alapélelmiszerek kereskedelmi felárának korlátozása: a legnagyobb mértékben a tej, a tejtermékek, a gyümölcsök és a zöldségek ára csökkent, a legkisebb mértékben a húsáruké – jelentette ki hétfőn a bukaresti Versenytanács elnöke.

Hírösszefoglaló

2023. november 06., 19:502023. november 06., 19:50

2023. november 06., 19:512023. november 06., 19:51

Bogdan Chiriţoiu egy rendezvényen kifejtette: a kormánynak el kell gondolkoznia azon, hogy mit lépjen az árrés korlátozásának kivezetése után, ehhez pedig támpontot nyújthat más uniós államok – például Görögország vagy Franciaország – eljárása. Közölte, hogy a Versenytanács egy önkéntességen alapuló mechanizmust javasolt az élelmiszerárak féken tartására.

Ez szerinte rugalmasabb, nem zavarja meg a gazdasági viszonyokat, a kiskereskedőket és különösen a termelőket.

Chiriţoiu emlékeztetett arra, hogy az alapélelmiszerek kereskedelmi felárának korlátozása a jövő év elején véget ér. „A rövid távú intézkedések elérték céljukat, és olyan mechanizmust kell találni, amelyik az elkövetkező időszakban is működni fog” – jelentette ki a versenyhivatal vezetője.

Chiriţoiu arról is beszélt, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) árának korlátozását a piac megfelelő működését lehetővé tevő intézkedésekkel kell majd helyettesíteni, mert a biztosítások szabályozásának hiányosságai vezettek az RCA piacának válságához. A Versenytanács elnöke kifejtette, az RCA drágulásának az inflációtól eltérően nincs köze az energiaválsághoz, és Románia az egyetlen EU-tagállam, amelyik kénytelen volt beavatkozni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás piacába. Most pedig néhány hónap áll a rendelkezésre, hogy az árkorlátozás hatályvesztéséig kiküszöbölje a piactorzuláshoz vezető törvényi hiányosságokat.

Chiriţoiu emlékeztetett arra, hogy a Versenytanács már két évvel ezelőtt javasolt egy törvénytervezetet, amelyik javítana a biztosítási piac szabályozásán. Reményét fejezte ki, hogy a parlament megfontolja majd ennek a jogszabályjavaslatnak az elfogadását, és az RCA árának korlátozását a piac megfelelő működését lehetővé tevő intézkedésekkel fogja helyettesíteni.

A Versenytanács hétfőn közzétett jelentése szerint mindkét gépjármű-biztosítási piacon csökkent a verseny az előző évhez képest. Ezt a biztosítási ágazatnak az elmúlt három évben végbement jelentős átalakulása okozta, ami a kereslet és a kínálat közötti egyensúlyhiányhoz vezetett. A kormány október elején hagyta jóvá az RCA árának korlátozását év végéig meghosszabbító rendeletet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 09., vasárnap

Még mindig keresik a dél-romániai tömegverekedésben meghalt két személy gyilkosait

A bukaresti táblabítósági ügyészsége vette át a két halottat és három sebesültet követelő urziceni-i utcai összecsapás nyomán indított büntetőeljárást – közölte vasárnap a Ialomita megyei rendőr-főkapitányság.

Még mindig keresik a dél-romániai tömegverekedésben meghalt két személy gyilkosait
2025. február 08., szombat

Két ember meghalt egy dél-romániai tömegverekedésben

Több mint 25 ember keveredett utcai verekedésbe a Ialomiţa megyei Urziceni városában szombat délután – adta hírül a News.ro hírügynökség.

Két ember meghalt egy dél-romániai tömegverekedésben
2025. február 08., szombat

Megrótta az ortodox egyház a renitenskedő konstancai érseket Georgescu magasztalása miatt

Írásos megrovásban részesítette szombaton a román ortodox egyház szent szinódusa a szélsőséges megnyilvánulásairól hírhedt Teodosie konstancai érseket.

Megrótta az ortodox egyház a renitenskedő konstancai érseket Georgescu magasztalása miatt
2025. február 08., szombat

Áll a bál az USR-ben, miután Elena Lasconi pártelnök Georgescuhoz hasonlította Nicușor Dant

Jókora felzúdulást okozott párttársai körében Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, miután a szélsőjobboldali Călin Georgescuhoz hasonlította a párt korábbi elnökét, Nicușor Dan független bukaresti főpolgármestert.

Áll a bál az USR-ben, miután Elena Lasconi pártelnök Georgescuhoz hasonlította Nicușor Dant
2025. február 08., szombat

Kelemen: Georgescu követői olyanok, mint egy szekta

Călin Georgescu hívei olyanok, mint egy szekta – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szombaton.

Kelemen: Georgescu követői olyanok, mint egy szekta
2025. február 08., szombat

Bukarest még nem tud arról, hogy több millió eurós kártérítést kaphat Hollandiától a dák műkincsekért

A román hatóságok nem kaptak semmilyen információt Hollandiától arról, hogy Románia milyen kártérítést kaphat az asseni Drents Múzeumból ellopott dák műkincsek után – jelentette ki Natalia Intotero művelődési miniszter pénteken.

Bukarest még nem tud arról, hogy több millió eurós kártérítést kaphat Hollandiától a dák műkincsekért
2025. február 08., szombat

Bolojan: a parlament házbizottságai napirendre tűzhetik a Iohannis felfüggesztéséről szóló beadványt

Lehetséges, hogy a jövő héten a parlament két kamarájának házbizottságai megvitatják a Klaus Iohannis elnök hivatalából való felfüggesztését célzó újabb indítványt – jelentette ki Ilie Bolojan, a szenátus elnöke péntek este.

Bolojan: a parlament házbizottságai napirendre tűzhetik a Iohannis felfüggesztéséről szóló beadványt
2025. február 07., péntek

Négy új hidat építenek a Pruton

A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság képviselői pénteken aláírták Chișinăuban a Prut folyó felett átívelő négy új híd tervezésére vonatkozó, összesen 4,4 millió lej értékű szerződéseket – jelentette be Cristian Pistol, CNAIR vezérigazgatója.

Négy új hidat építenek a Pruton
Négy új hidat építenek a Pruton
2025. február 07., péntek

Négy új hidat építenek a Pruton

2025. február 07., péntek

Hűvös napok után tavasziasra fordul az időjárás

Február 10–17. között az időjárás hidegebb lesz a szokásosnál, de ezt követően három hétig a szokásosnál melegebb időjárás következik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) által pénteken közzétett előrejelzésből.

Hűvös napok után tavasziasra fordul az időjárás
2025. február 07., péntek

Elnökválasztás: Elena Lasconi odaszúrt potenciális ellenfeleinek

Elena Lasconi, a Mentsétek meg Románia Szövetség (USR) elnöke csütörtök este megerősítette, hogy indulni készül a májusi elnökválasztáson, és cáfolta azokat a sajtóinformációkat, miszerint pártja egy része kihátrált mögüle.

Elnökválasztás: Elena Lasconi odaszúrt potenciális ellenfeleinek