Fotó: Google Arts and Culture
Románia nemzetközi egyezményekre és környezetvédelmi szempontokra hivatkozva ellenzi, hogy Ukrajna hajóutat építsen a Duna-deltában egy új fekete-tengeri kijárat megnyitása érdekében – közölte a Hotnews.ro hírportál a román külügyminisztérium állásfoglalását ismertetve.
2023. február 17., 07:582023. február 17., 07:58
A két ország közötti, csaknem két évtizedes jogvita azt követően került ismét napirendre, hogy Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter szerdán közölte: tudomása szerint az ukrán fél kotrással mélyíti a Duna-delta Ukrajnához tartozó részén lévő úgynevezett Bisztroje-csatornát, és ugyanilyen munkálatokkal készül a nagyobb hajók számára is megközelíthetővé tenni a Duna-delta északi – a Románia és Ukrajna közti országhatár nyomvonalát képező – Chilia-ágát. A román külügy felidézte: Bukarest több ízben jelezte, hogy nem ért egyet azzal a 2014 óta napirenden tartott ukrán javaslattal, amely a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) részévé nyilvánítaná a Chilia-ágat és a Bisztroje-csatornát.
– hangoztatta a román külügy, aláhúzva, hogy a román álláspontról brüsszeli felkérésre az Európai Bizottságot is tájékoztatja.
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter még határozottabban fogalmazva leszögezte: az általa vezetett tárca figyelemmel követi a Bisztroje-csatornán zajló munkálatokat, a nemzetközi egyezmények alapján fog eljárni, és
Az Agerpres hírügynökség által közzétett csütörtöki nyilatkozatában az RMDSZ-es politikus felidézte: a bukaresti szaktárca két környezetvédelmi eljárást is folytat az ukrán fél ellen a Duna-deltában zajló beruházások ügyében, amelyeket a romániai és ukrajnai törvényekre, illetve a nemzetközi egyezményekre – elsősorban a határokon átnyúló környezeti hatásokkal járó projektek engedélyeztetésére vonatkozó Espoo-i Egyezményre – alapoz.
– szögezte le Tánczos Barna.
Ukrajna 2004-ben kezdett csatornázási munkálatokat a Chilia-ág torkolatvidékén lévő néhány kilométeres Bisztroje-ágon. Az így kialakítandó új víziúton a hajók Románia érintése nélkül is eljuthatnának a Duna-parti ukrán kikötőkbe – köztük Izmajilba –, és nem kellene csatornahasználati díjat fizetniük Romániának.
Bukarest eddig arra hivatkozva védte meg a Duna fekete-tengeri kijárata fölötti monopóliumát, hogy a tervezett csatorna – egy új tengeri torkolat – megépítése lecsapolná a Duna-delta mocsarainak jelentős részét, és így visszafordíthatatlan károkat okozna az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított delta élővilágának. A román sajtó szerint eddig csak Kijev gazdasági érdekei veszélyeztették a Duna-deltát, most azonban attól tart, hogy a háborús logika felülírhatja a környezetvédelmi aggályokat, hiszen Ukrajna számára már stratégiai kérdéssé vált, hogy újabb kijáratot nyisson a Fekete-tengerre, miután tengeri kikötői orosz blokád alá kerültek.
Elkezdődött hétfőn az első elnökválasztási forduló kampányának utolsó hete.
A héten újabb négynapos hosszú hétvége lesz a közszférában a május elsejei munkaszüneti napnak köszönhetően, ugyanis a kormány döntése értelmében megadják szabadnapnak május 2-át, pénteket is.
Eltűnt egy újszülött az egyik bákói kórház szülészeti osztályáról – a rendőrség vasárnap kapta a bejelentést.
Az alkotmánybíróság megszervezéséről és működéséről szóló 1992/47-es törvényt módosító tervezetet nyújtott be a parlamentbe a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a jövőbeni „választási visszaélések” megelőzése érdekében.
A Központi Választási Iroda (BEC) május 3-án, szombaton és 4-én, vasárnap is közli az elnökválasztási részvétellel kapcsolatos adatokat.
Több mint 16 millió szál csempészett cigarettát és közel 500 kilogramm dohányt foglaltak le a rendőrök az év első három hónapjában – tájékoztatott szombaton a román rendőrség.
Az ország mintegy felét érintő első- és másodfokú viharriasztásokat bocsátott ki szombaton felhőszakadások és légköri instabilitás miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A kiadások csökkentését és a beruházások növelését folytatni kell – állapította meg Tánczos Barna pénzügyminiszter azzal kapcsolatban, hogy idén március végén 2,28 százalékra nőtt a GDP-arányos költségvetési hiány.
A legfelsőbb bíróság teljes egészében hatályon kívül helyezte a ploiești-i ítélőtábla közigazgatási részlegének csütörtöki ítéletét, megállapítva, hogy a bíróságok nem vizsgálhatják felül az alkotmánybírósági határozatokat.
A romániaiak több mint 60 százaléka szerint az ország rossz irányba tart, ezért a választók elvárják a következő államfőtől, hogy valós és mélyreható változást idézzen elő – állapította meg a legutóbbi felmérésekre hivatkozva az ASPES.
szóljon hozzá!