Három poszton változtatott kormánya összetételén Viorica Dăncilă miniszterelnök
Fotó: Gov.ro
Kormányátalakítást jelentett be a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottságának hétfői ülése után Viorica Dăncilă miniszterelnök, aki a stratégiai partnerségekért felelős miniszterelnök-helyettesi posztra, illetve a belügyi és a külügyi tárca élére jelöl új tisztségviselőt.
2019. július 15., 18:532019. július 15., 18:53
2019. július 15., 18:562019. július 15., 18:56
Két tárcavezető, Teodor Meleșcanu külügyminiszter és Carmen Dan, a belügyi tárca vezetője is távozik a Viorica Dăncilă vezette kormányból, a koalíciós pártok, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) vezetősége hétfőn döntött a cserékről. Egyúttal Mihai Fifor korábbi védelmi minisztert a stratégiai partnerségért felelős miniszterelnök-helyettessé nevezik ki.
Carmen Dan – aki a szabadságvesztését töltő volt pártelnök, Liviu Dragnea emberének számít – nem várta meg, hogy beteljesedjenek a menesztéséről szóló híresztelések: ő maga jelentette be lemondását még a PSD vezetőségének ülése előtt. Állítása szerint nem a teljesítményével elégedetlenek, hanem politikai döntés született, mivel a pártvezetést most már zavarja az utca által gyakorolt nyomás, bár eddig nem zavarta. Kifejtette: úgy érzi, nincs mit felrónia magának, ezért emelt fővel távozik. Carmen Dan nem rejtette véka alá: szerinte a Klaus Johannis államfő részéről érkezett nyomásgyakorlás hatására kell távoznia posztjáról.
Viorica Dăncilă miniszterelnök reakciójában leszögezte: Dan rosszul informálódott, ha azt hiszi, Klaus Johannis államfő nyomására menesztették volna. Egyben megrótta, amiért nem zárt körben, hanem a nyilvánosság előtt bírálta a párt vezetését. Carmen Dan utódja Nicolae Moga PSD-s szenátor lesz.
Teodor Meleșcanu külügyminiszernek is távoznia kell tisztségéből – ezt Varujan Vosganian, a Meleșcanut a miniszteri tisztségbe jelölő kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) szóvivője jelentette be az alakulat elnökségének hétfői ülését követően. Elmonda: megvonták a bizalmat Meleșcanutól, a helyére pedig Ramona Mănescut jelölik, aki 2017-ben csatlakozott az ALDE-hez, korábban pedig a Ponta-kormány közlekedési minisztere, illetve EP-képviselő volt. Vosganian szerint elégedettek Meleșcanu tevékenységével, aki megfelelően szervezte meg az EP-választások külföldi szavazóköreit, de „bizonyos érdekek” azt követelték, hogy incidensek történjenek, emiatt pedig megromlott a miniszter megítélése.
Hasonlóan indokolta a menesztés tényét Călin Popescu Tăriceanu, az ALDE elnöke, aki előző este jelentette be, hogy leváltják Meleșcanut. A tárcavezető leváltásának szükségességét azzal magyarázta, hogy rendkívüli mértékben megromlott a megítélése a polgárok körében. Mindkét tisztségviselő leváltására Klaus Johannis államfő szólította fel május végén a miniszterelnököt. A jobboldali elnök ugyanis a két minisztert tartja felelősnek azért, hogy az európai parlamenti választáson sok román állampolgár a rossz szervezés miatt nem tudott élni választójogával.
Carmen Dan „bűnlajstromát” egyúttal a tavaly augusztus 10-én lezajlott bukaresti kormányellenes tüntetés karhatalmi erőkkel való szétverése is terheli, magyar szempontból pedig az róható fel neki, hogy a csendőrség nem akadályozta meg, hogy felheccelt román csőcselék rohamozza és gyalázza meg az úzvölgyi osztrák–magyar katonai temetőt.
A román diplomáciát 1992 és 1996 között már irányító, korábban a védelmi miniszteri posztot is betöltő, továbbá a Román Külügyi Hírszerzést is vezető Teodor Meleșcanu menesztése nem meglepő, hiszen számos botrány főszereplőjévé vált az elmúlt időszakban. Bírálatok kereszttüzébe került a május 26-ai EP-választások kapcsán amiatt, hogy a külföldi szavazókörzetekben román választópolgárok ezrei voltak kénytelenek órákig sorban állni, ám rengetegen még így sem élhettek szavazati jogukkal. Meleșcanu és az általa vezetett külügyminisztérium ugyanakkor alapvetően hozzájárult a román–magyar kapcsolatok elmérgesedéséhez, mindenekelőtt az úzvölgyi katonai temetővel kapcsolatos nézeteltérések miatt.
Szükség van arra a hadijajóra, amelyet Románia Törökországtól szerez be – jelentette ki a sajtónak Ionut Moșteanu védelmi miniszter.
A lakosság számának függvényében felső határt szab az önkormányzati alkalmazottak számának a kormány – jelentette be pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök az újabb költségvetési megszorításokat ismertetve. Csökkentik a helyi rendőrök számát is.
A román katonák száma 6000 fővel nőtt – az elmúlt két évben először. A hadsereg összesen körülbelül 70 ezer katonával rendelkezik, az ideális létszám pedig a védelmi tervek szerint 120 000-130 000 között lenne.
Azért is késik a nyugdíjak újraszámolása, mert a nyugdíjpénztárnak be kell vezetnie a rendszerbe az egészségügyi szolgáltatási járulék (CASS) kiterjesztését a 3000 lejt meghaladó juttatásokra.
A miniszterelnöki kancellária személyi állományát 40 százalékkal csökkentik, ami havi 850 ezer lejes megtakarítást eredményez – jelentette be pénteken Mihai Jurca, a kancellária vezetője.
Az urbanisztikai bizonylatok és építkezési engedélyek kibocsátásához a polgároknak többé nem kell a Kataszteri Hivataltól telekkönyvi és kataszteri kivonatot kérniük, és azokat beadni az önkormányzatnak – tájékoztatott pénteken az RMDSZ sajtóosztálya.
Tizennégy megye összesen 60 településén és Bukarestben okozott károkat a viharos időjárás az elmúlt 24 órában. Otopeni-en emberéletet követelt az ítéletidő.
Háztetőket, épületelemeket tépett le, fákat döntött ki a vihar csütörtök délután Bukarestben, a román főváros nemzetközi repülőterének helyet adó szomszédos Otopeni-ben pedig emberéletet is követelt az ítéletidő.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Az elmúlt másfél évben az Állandó Választási Hatóság összesen 21 millió lej értékben szabott ki szankciókat pártokra és a választások jelöltjeire a politikai finanszírozás terén tapasztalt szabálytalanságok miatt.
szóljon hozzá!