Fotó: Facebook
Mintegy 30 ezer személy vett részt vasárnap a bukaresti Nemzet Megváltása ortodox katedrális felszentelésén. A több mint kétezer meghívott között volt Viorica Dăncilă miniszterelnök, Valer Dorneanu alkotmánybírósági elnök és több más politikus.
2018. november 25., 11:582018. november 25., 11:58
2018. november 25., 11:592018. november 25., 11:59
A katedrális belsejében csak a meghívottak számára volt ülőhely, az ország minden szegletéből érkezett ortodox hívek tízezrei – akik közül sokan népviseletbe öltöztek, és román zászlókat lengettek – a székesegyház előtti térről követték végig a ceremóniát, óriáskivetítőkön keresztül – számolt be az Agerpres hírügynökség.
Nincs tűzvédelmi engedélye a Nemzet Megváltása székesegyháznak, mert az építkezés még nem zárult le teljesen – közölte szombaton a bukaresti katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU), amely ugyanakkor 10 ezer lejre bírságolta az építővállalatot.
A székesegyház előterében már szombaton délután elhelyezték a románság védőszentjének tartott Szent András ereklyéjét, valamint Szent Katalin alexandriai vértanú ereklyéjének egy darabját. Ezeket a liturgia után, 13 órától tekinthetik meg a hívők, akik előtt csütörtökig nyitva áll még a katedrális ajtaja.
A Nemzet Megváltása székesegyház alapkövét 2007. szeptember 29-én helyezték el, ekkor szentelték fel a leendő létesítmény helyszínét, majd 2010 végén kezdődtek el az építési munkálatok. Mostanra 95 százalékban készült el a katedrális, amelynek megépítésére eddig hozzávetőlegesen 110 millió eurót költött a román állam és a román ortodox egyház.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
szóljon hozzá!