Fotó: Varga György/MTI
Országos szerológiai vizsgálat indítanak a román hatóságok, hogy felmérjék a koronavírus-fertőzésen átesett lakosság reális arányát: az erről szóló rendeletet kedden adta ki Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.
2020. június 02., 21:132020. június 02., 21:13
2020. június 02., 21:142020. június 02., 21:14
A tárcavezető szerint több mint 29 ezer, statisztikai mintavételezéssel kiválasztott ember vérmintáját vizsgálják meg, hogy kiderítsék: hányuk szervezetében termelődött ellenanyag a vírussal szemben, ami fertőzöttségüket bizonyítja. A cél az, hogy az átfertőzöttség arányának ismeretében dönthessenek a további járványügyi óvintézkedésekről.
A tömeges tesztelésben olyanok vehetnek részt, akik más okok miatt jelentkeznek véranalízisre, nincsenek fertőző betegségre utaló tüneteik, és beleegyeznek, hogy megvizsgálják: rendelkeznek-e ellenanyaggal a koronavírussal szemben. A június folyamán kezdődő, szeptemberig tartó tömeges tesztelésre 1,6 millió lejt különítettek el, eredményeit pedig szeptemberre várják.
Romániában a betegség megjelenése óta 19 517 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, közülük 1279 életét vesztette, 13 526-ot gyógyultnak nyilvánítottak. Az egészségügyi rendszer terhelése április 29-én tetőzött, a beazonosított aktív koronavírus-fertőzöttek száma az akkori 7734-ről az eltelt több mint egy hónapban 4712-re csökkent.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
1 hozzászólás