Fotó: Katasztrófavédelem
A mozdony sebességmérője 75 km/h-nál akadt meg a halálos áldozatot követelő galaci vonatbaleset rendőrségi kivizsgálásának első eredményei szerint; a mozdonyvezető beszámolója szerint a mozdony hirtelen gyorsult, és ő hiába próbált fékezni, mert a fékrendszer nem működött.
2023. március 26., 11:552023. március 26., 11:55
2023. március 26., 12:022023. március 26., 12:02
Az ügyben bűnügyi kivizsgálást indítottak rongálás, gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt a Galac megyei nyomozó hatóságok. Mint arról beszámoltunk, a vonatbaleset szombat este 19 óra után nem sokkal történt a galaci állomáson, amikor mozdonyt akartak hozzákapcsolni a Galacról Mărăşeşti-re induló személyvonathoz.
Az ütközés nyomán megsérült a 49 éves mozdonyvezető, az 53 éves vonatvezető nő, a 47 éves kalauz és egy 53 éves utas, aki a roncsok közé szorult. A vonatvezető nőnek többször leállt a szíve és a légzése, a kórházba szállítását követően pedig meghalt. A másik három sérültet kórházban ápolják, állapotuk stabil.
A helyszínelést végző rendőrök közölték, hogy a mozdony sebességmérője 75 km/h-nál akadt meg. A mozdonyvezető elmondása szerint a mozdony hirtelen gyorsult, és ő hiába próbált fékezni, mert a fékrendszer nem működött. A Galac megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a mozdonyvezetőt és a kalauzt Dräger alkoholszondával vizsgálták meg, mindkettejük eredménye negatív volt.
A helyszínen továbbra is dolgoznak az ütközés körülményeinek kiderítésén.
Összeütközött egy mozdony egy személyvonattal szombaton este a galaci pályaudvaron, a baleset következtében legkevesebb négy személy sérüléseket szenvedett.
Szerdán szervezi meg a tanügyminisztérium a pedagógusi véglegesítő vizsga írásbeli próbáját.
Klaus Iohannis államfő kedden kihirdette a romániai medveállomány kezeléséről szóló törvényt.
Sorin Grindeanu szállítási miniszter derűlátóan nyilatkozott az Olt völgyén átvezető 8 kilométeres országútszakasz határidőre történő újranyitásáról.
A meddőséggel küzdő párokat és egyedülálló nőket támogató lombikprogram idén is folytatódik, emellett a román állam 150 napközi központ létrehozását vállalta a hátrányos helyzetű családokból származó gyerekek számára – közölte a családügyi miniszter.
A közalkalmazotti rendszer reformjára feltétlenül szükség van, és megvan a törvényes jogi keret a közszféra teljes átszervezéséhez – jelentette ki kedden Marcel Ciolacu kormányfő.
A végleges kinevezéssel járó tanári állásokra kiírt versenyvizsgán részt vevő személyek 41,9 százaléka, azaz 11 928 jelentkező kapott 7-est vagy annál nagyobb jegyet; 74-en tízesre vizsgáztak – közölte a tanügyminisztérium kedden.
Szigorítják a hivatásos nevelőszülővé válás feltételeit, az alsó korhatárt 18-ról 21 évre emelik – jelentette be kedden Natalia Intotero család- és ifjúságügyi, esélyegyenlőségi miniszter.
Bár korábban egyszer már feljelentették ugyanazon 14 éves fiú megrontásáért, akinek a megerőszakolása közben szombaton tetten érték a rendőrök, bizonyíték hiányában lezárták az ügyet a „zseniképzőként” ismert, magyar származású férfi, Kristóf Lajos ellen.
Románia hónapról hónapra növekvő hőmérsékletben forrong, és az ügyfelek olyan megoldásokba fektetik pénzüket, melyek termikus kényelmüket és a megfelelő minőségű levegőt biztosítják számukra, és ez az eMAG-nál regisztrált eladások számában is tükröződik.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint a hatóságoknak szükségállapotot kell hirdetniük a mezőgazdaságban, és biztosítaniuk kell a mezőgazdasági termelők által elszenvedett súlyos aszálykárok fedezéséhez szükséges forrásokat.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)