A romániai hatóságok többek között autós oltópontok kialakításával próbálják felpörgetni az oltási kampányt
Fotó: Jakab Mónika
A térség országaihoz viszonyítva Romániában nőtt a legkevésbé azoknak az aránya, akik szeretnék megkapni a koronavírus elleni oltást a Globsec heti jelentése szerint.
2021. április 30., 11:432021. április 30., 11:43
Mint a most nyilvánosságra hozott adatsorokból kiderül, 2021 márciusában a romániai lakosság 46 százaléka szeretné felvenni a vakcinát – tavaly októberben ez az arány 45 százalék volt.
Látványos a növekedés Bulgáriában is, ahol az októberi 23 százalék után márciusban már 38 százalék válaszolta azt, hogy beoltatja magát, tény viszont, hogy ez még így is igen alacsony átoltottságot eredményezhet.
Az oltáskampány sikerének függvényében június elsejétől tervezi a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások fokozatos feloldását a román kormány, addig csak alkalmi jelleggel, vagy kísérleti események szintjén tekintenek el a szabályok betartásától.
A G4media.ro hírportálnak a jelentést ismertető cikke is aláhúzza, a friss statisztikai adatok azt mutatják, hogy a romániai hatóságoknak nem sikerült meggyőzniük a lakosságot az oltás szükségességéről, és
Mint ismeretes, a bukaresti hatóságok célként tűzték ki, hogy a 19 milliós lakosságból 5 millió polgár május végéig megkapja az oltást. Április végéig valamivel több mint 3,2 millió személy kapta meg legalább az első oltást.
Ötmillió dózis koronavírus elleni oltást adtak már be Romániában a RO Vaccinare platform Facebook-oldalán közzétett kedd esti bejegyzés szerint.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
szóljon hozzá!