Gabriela Firea a nagyobb bukaresti beruházások akadályoztatásával vádolja Liviu Dragnea pártelnököt

Éleződik a konfliktus a főpolgármester és a pártelnök között •  Fotó: Facebook/Gabriela Firea

Éleződik a konfliktus a főpolgármester és a pártelnök között

Fotó: Facebook/Gabriela Firea

Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök szándékosan akadályoztatta a bukaresti polgármesteri hivatal jelentősebb projektjeinek kivitelezését – állítja a főváros főpolgármestere, Gabriela Firea.

Hírösszefoglaló

2018. szeptember 03., 11:542018. szeptember 03., 11:54

Firea azt mondta egy vasárnap esti televíziós műsorban, hogy bár a különféle gyűléseken, az ő jelenlétében Dragnea a fontosabb bukaresti projektek támogatását szorgalmazta, a távozása után azt az utasítást adta a minisztereknek, hogy ne segítsék például a bukaresti körgyűrűvel vagy az Elcen energetikai központtal kapcsolatos tervezetek kivitelezését. A főpolgármestere azt állítja, hogy ezt több egykori minisztertől tudja. – jelentette hétfőn az Agerpres.

Idézet
Már az első naptól kezdve akadályozták a nagyobb projekteket. Azt mondták: Gabriela Firea csak foglalkozzon a kisebb tervekkel (...), ne nőjön túlzott mértékben a népszerűsége, na tartson igényt a pártelnöki tisztségre, arra, hogy esetleg induljon az elnökválasztáson”

– fogalmazott Firea a România TV egyik műsorában.

A főpolgármester ugyanakkor felrótta Carmen Dan belügyminiszternek, hogy „nem vigyázott” az augusztus 10-i tüntetésen részt vevő állampolgárokra, illetve csendőrökre.

„Nem vigyázott azokra a bukaresti vagy máshonnan érkezett emberekre, akik részt vettek a tüntetésen és nem voltak erőszakosak, mint ahogyan a saját embereire sem. A csendőrök az első éjszaka a földön aludtak, ruhástól, ágy vagy matracok nélkül, mint valami tehenek” – mondta a főpolgármester, hozzátéve, azt is felrótta a belügyi tárca vezetőjének, hogy megpróbálta Speranţa Cliseru prefektusra hárítani a csendőrök augusztus 10-i közbelépésének felelősségét.

Firea azt is elmondta, hogy amikor a PSD országos végrehajtó bizottságának hétvégi ülésén ismertette az Európai Bizottság aggodalmát a bukaresti helyzettel kapcsolatban,

a belügyminiszter elővette több, a prefektus és egy államtitkár között folytatott magánbeszélgetés leiratát, ami arra enged következtetni, hogy kémkedik a párttársai után.

A főpolgármester hozzátette, hogy a szombati ülést követően – amelyen kérte Carmen Dan menesztését – számos üzenetet kapott párttársaitól, akik állítása szerint igazat adtak neki, de nem látják elérkezettnek az időt arra, hogy nyilvánosan is a támogatásukról biztosítsák.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 16., szerda

Előzetes letartóztatásban maradnak Horațiu Potra zsoldosai

A legfelsőbb bíróság szerdán elrendelte a Horațiu Potra csapatához tartozó zsoldosok előzetes letartóztatásának újabb 30 napos meghosszabbítását.

Előzetes letartóztatásban maradnak Horațiu Potra zsoldosai
2025. július 16., szerda

Durván büntetné a medvék etetését a környezetvédelmi minisztérium

A környezetvédelmi minisztérium törvényjavaslatot fog előterjeszteni, amelyben a medvék etetéséért kiszabható bírságok drasztikus emelését irányozza elő – jelentette be szerdán Diana Buzoianu miniszter.

Durván büntetné a medvék etetését a környezetvédelmi minisztérium
2025. július 16., szerda

Elie Wiesel-intézet: megsokasodtak Romániában az antiszemita megnyilvánulások

Megsokasodtak Romániában a legionárius, neonáci és antiszemita megnyilvánulások a 2024–2025-ös választási időszakban – állapította meg az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet éves jelentésében.

Elie Wiesel-intézet: megsokasodtak Romániában az antiszemita megnyilvánulások
2025. július 16., szerda

Igazságügyi miniszter: óriási vészjelzés, hogy nem volt nyomkövetője a gyilkosnak, mentalitásváltásra van szükség

Radu Marinescu igazságügyi miniszter szerint hatalmas vészjelzés, hogy nem volt nyomkövető karkötője a Maros megyei gyilkosság elkövetőjének.

Igazságügyi miniszter: óriási vészjelzés, hogy nem volt nyomkövetője a gyilkosnak, mentalitásváltásra van szükség
2025. július 16., szerda

Nem érkezett Ro-Alert üzenet, megrémültek az Iszmailt ért újabb támadásoktól Tulcea megyében

A Delta katasztrófavédelmi felügyelőség 12 hívást regisztrált a keddről szerdára virradó éjszaka Tulcea megye lakóitól, akiket megrémítettek az ukrajnai Iszmail városát ért orosz dróntámadások, mivel nem kaptak Ro-Alert figyelmeztetést a hatóságoktól.

Nem érkezett Ro-Alert üzenet, megrémültek az Iszmailt ért újabb támadásoktól Tulcea megyében
2025. július 16., szerda

Lelepleznék és felszámolnák a rokkantsági igazolványokkal történő visszaéléseket, átvizsgálják magát a rendszert is

A munkaügyi és az egészségügyi minisztérium közösen átvizsgálja a rokkantsági igazolvány kiadásához szükséges kritériumok listáját – jelentette be kedd este az Antena 1 műsorában Petre-Florin Manole munkaügyi miniszter.

Lelepleznék és felszámolnák a rokkantsági igazolványokkal történő visszaéléseket, átvizsgálják magát a rendszert is
2025. július 16., szerda

Szerdán is sok helyen lehet szükség esernyőre

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kilenc déli megyére hőségriasztást, az ország több mint felére zivatarokra figyelmeztető riasztást adott ki szerdán.

Szerdán is sok helyen lehet szükség esernyőre
2025. július 16., szerda

PSD: ne felelősségvállalással fogadják el a második megszorító csomagot!

A tavalyi 9,3 százalékos költségvetési hiány lefaragását célzó második megszorító csomagot nem felelősségvállalással kell elfogadtatni – jelentette ki a legnagyobb kormányerő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) több vezető politikusa is.

PSD: ne felelősségvállalással fogadják el a második megszorító csomagot!
2025. július 16., szerda

Pereli a Romsilvát a 100 000 eurós nyugdíjprémiumot felvevő exigazgató

Teodor Țigan, a Romsilva korábbi vezérigazgatója – aki azzal került be a híradásokba, hogy nyugdíjazásakor közel bruttó 100 000 eurós prémiumot kapott – beperelte az állami erdészetet.

Pereli a Romsilvát a 100 000 eurós nyugdíjprémiumot felvevő exigazgató