Jó hír több mint két és félmillió lakosnak: feltöltik a szociális élelmiszerutalványokat

élelmiszerutalványok

Az élelmiszerutalványoknak mintegy 2,6 millió kedvezményezettje van

Fotó: Facebook/Európai projektek minisztériuma

Csütörtöktől folyósítják a 250 lejes értékű élelmiszerutalványokat a szociális kártyákra a nehéz, hátrányos társadalmi helyzetben lévő személyek számára – ígérte Adrian Câciu, az Európai Befektetések és Projektek Minisztériumának vezetője. A élelmiszerutalványoknak mintegy 2,6 millió kedvezményezettje van országszerte.

Krónika

2024. december 12., 11:322024. december 12., 11:32

A kéthavonta 250 lej (50 euró) értékű állami támogatásból alapélelmiszereket, illetve meleg ebédet vásárolhatnak a rászorulók. Az élelmiszerutalványt bankkártya típusú elektronikus kártyára kapják meg, és az azt elfogadó helyeken használhatják fel a jogosultak. Adrian Câciu miniszter bejelentése szerint azért kezdik meg már most a kártyák feltöltését az összeggel, hogy minden érintettek megkapja karácsony előtt.

A segélyt decembertől 12-től, csütörtöktől kezdik el folyósítani.

A veszélyeztetett társadalmi rétegekre fordított összegeket az állam európai uniós alapokból fedezi a felzárkóztatási és társadalmi méltóság programon keresztül.

Az utalványokra a következő személyek és családok jogosultak:

  • közepes, nehéz és súlyos fogyatékkal élők (felnőttek és kiskorúak egyaránt), akiknek a havi jövedelme nem haladja meg a 2210 lejt;
  • a legkevesebb két gyermeket nevelő családok, amelyekben az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg a 675 lejt;
  • az egyszülős családok, amelyekben az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg a 675 lejt;
  • azok a családok és egyedálló személyek, amelyek, illetve akik a 196/2016-os sz. törvény alapján a garantált minimális jövedelemre jogosultak;
  • nyugdíjasok, akiknek a havi juttatása nem haladja meg a 2210 lejt;
  • hajléktalanként nyilvántartott egyének.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Törököktől vásárolt hadihajóval védené Románia a fekete-tengeri gázvezetéket, csak nehéz felfegyverezni

Szükség van arra a hadijajóra, amelyet Románia Törökországtól szerez be – jelentette ki a sajtónak Ionut Moșteanu védelmi miniszter.

Törököktől vásárolt hadihajóval védené Románia a fekete-tengeri gázvezetéket, csak nehéz felfegyverezni
2025. július 18., péntek

Csökkentik az önkormányzati alkalmazottak és a helyi rendőrök számát – újabb megszorítási javaslatokat ismertetettek

A lakosság számának függvényében felső határt szab az önkormányzati alkalmazottak számának a kormány – jelentette be pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök az újabb költségvetési megszorításokat ismertetve. Csökkentik a helyi rendőrök számát is.

Csökkentik az önkormányzati alkalmazottak és a helyi rendőrök számát – újabb megszorítási javaslatokat ismertetettek
2025. július 18., péntek

Nőtt a román hadsereg, egyelőre vonzó a fizetés, de több katonára lenne szüksége az országnak

A román katonák száma 6000 fővel nőtt – az elmúlt két évben először. A hadsereg összesen körülbelül 70 ezer katonával rendelkezik, az ideális létszám pedig a védelmi tervek szerint 120 000-130 000 között lenne.

Nőtt a román hadsereg, egyelőre vonzó a fizetés, de több katonára lenne szüksége az országnak
2025. július 18., péntek

Az egészségbiztosítási járulék kiterjesztése miatt késik a nyugdíjak újraszámolása

Azért is késik a nyugdíjak újraszámolása, mert a nyugdíjpénztárnak be kell vezetnie a rendszerbe az egészségügyi szolgáltatási járulék (CASS) kiterjesztését a 3000 lejt meghaladó juttatásokra.

Az egészségbiztosítási járulék kiterjesztése miatt késik a nyugdíjak újraszámolása
2025. július 18., péntek

Leépítések a miniszterelnökségnél: a posztok 40 százalékát megszüntetik a kormányhivatalban

A miniszterelnöki kancellária személyi állományát 40 százalékkal csökkentik, ami havi 850 ezer lejes megtakarítást eredményez – jelentette be pénteken Mihai Jurca, a kancellária vezetője.

Leépítések a miniszterelnökségnél: a posztok 40 százalékát megszüntetik a kormányhivatalban
2025. július 18., péntek

„A polgár nem postás”: intézkedés a felesleges bürokrácia csökkentése érdekében

Az urbanisztikai bizonylatok és építkezési engedélyek kibocsátásához a polgároknak többé nem kell a Kataszteri Hivataltól telekkönyvi és kataszteri kivonatot kérniük, és azokat beadni az önkormányzatnak – tájékoztatott pénteken az RMDSZ sajtóosztálya.

„A polgár nem postás”: intézkedés a felesleges bürokrácia csökkentése érdekében
2025. július 18., péntek

Erdélyi megyékben is okozott károkat a vihar

Tizennégy megye összesen 60 településén és Bukarestben okozott károkat a viharos időjárás az elmúlt 24 órában. Otopeni-en emberéletet követelt az ítéletidő.

Erdélyi megyékben is okozott károkat a vihar
2025. július 18., péntek

Emberéletet is követelt az ítéletidő Bukarestben

Háztetőket, épületelemeket tépett le, fákat döntött ki a vihar csütörtök délután Bukarestben, a román főváros nemzetközi repülőterének helyet adó szomszédos Otopeni-ben pedig emberéletet is követelt az ítéletidő.

Emberéletet is követelt az ítéletidő Bukarestben
2025. július 17., csütörtök

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
2025. július 17., csütörtök

Sok pénze bánta a szélsőjobbnak a gyanús finanszírozást, de Nicușor Dant is megbüntették

Az elmúlt másfél évben az Állandó Választási Hatóság összesen 21 millió lej értékben szabott ki szankciókat pártokra és a választások jelöltjeire a politikai finanszírozás terén tapasztalt szabálytalanságok miatt.

Sok pénze bánta a szélsőjobbnak a gyanús finanszírozást, de Nicușor Dant is megbüntették