Felmérés: a PSD nyerné a választásokat

A Szociáldemokrata Párt (PSD) végezne az első helyen, ha most vasárnap tartanák a parlamenti választást – derül ki egy, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megrendelésére készült felmérésből.

Balogh Levente

2016. október 05., 19:132016. október 05., 19:13

2016. október 05., 19:462016. október 05., 19:46

A Politikai Ratingügynökség nevű intézet által készített közvélemény-kutatás szerint a PSD 38 százalékkal végezne az első helyen, a PNL pedig 30 százalékkal a második. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) 9 százalékon áll, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) 5,5 százalékot kapna, míg az utolsó, a parlamenti küszöböt még átlépő párt az RMDSZ 5 százalékkal.
A Traian Băsescu volt államfő vezette Népi Mozgalom Párt (PMP) 4 százalékával a parlamenti küszöb alatt áll.

Arra a kérdésre, hogy kit látnának szívesen a miniszterelnöki székben a decemberi választást követően, a legtöbben – 23 százalék – Victor Ponta volt PSD-s kormányfőt nevezték meg, aki ellen korrupció miatt bűnvádi eljárást folytat a DNA. Őt Dacian Cioloș követi 22 százalékkal, a harmadik pedig szintén egy volt kormányfő, az ALDE és a szenátus elnöke, Călin Popescu Tăriceanu 6 százalékkal. A többség - 33 százalék – nem kívánt erre a kérdésre válaszolni.

A válaszadók 44,5 százaléka szerint a szakértői kormány jó megoldás az ország számára, míg 43 százalék úgy vélekedik, hogy rossz megoldás a Dacian Cioloș vezette, hivatalosan pártoktól független kabinet. A megkérdezettek 57 százaléka úgy vélekedik, hogy a Dacian Cioloș vezette kormány legfőbb támogatója a PNL, ami annak fényében érthető, hogy Cioloș korábban egy PNL-vezetésű kormányban volt agrárminiszter. 9,5 százalék ennek ellenére úgy gondolja, hogy a kabinet fő támogatója a PSD. 

A válaszadók 65 százaléka szerint az ország rossz irányba halad, és csupán 28 százalék gondolja úgy, hogy ennek az ellenkezője igaz. Az intézmények közül a legnagyobb bizalmi indexszel a hadsereg rendelkezik: 91 százalék nyilatkozott úgy, hogy bízik benne. A következő az egyház, az EU és a NATO, ezek egyaránt 71 százalékos bizalmi indexet kaptak. A lista végén a 31,5 százalékos parlament és a 26 százalékos politikai pártok állnak.

A felmérést szeptember 17. és 24. között készítették 1170 fős mintán, a hibahatár 2,9 százalék.
A hétvégén Nicuşor Dan, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) olyan felmérést ismertetett, amely szerint a PSD és az ALDE koalíciója könnyedén megnyerné a választásokat. A Kantar TNS által készített kutatás szerint a PSD nagy fölénnyel, a voksok 45 százalékát megszerezve végezne az első helyen. A PNL jócskán lemaradva, 25 százalékkal a második, a harmadik az USR 10 százalékkal, a negyedik a 7 százalékos támogatottságú ALDE, míg az utolsó, a parlamenti küszöböt még átlépő párt itt is az RMDSZ. A felmérés szerint a PMP támogatottsága 4, míg Bogdan Diaconu szélsőségesen magyarellenes Egyesült Románia Pártjának (PRU) támogatottsága csupán 1 százalékos.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán

Nicușor Dan szerdán kijelentette, hogy az Ukrajna újjáépítési folyamatában való részvétel szempontjából a logisztikai csomópontjai, a konstancai kikötő és a Duna jelentik Románia aduit.

Nicușor Dan Románia aduiról beszélt az ukrajnai újjáépítés kapcsán
2025. augusztus 21., csütörtök

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut

Tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a konstancai táblabíróság Vlad Pascut, aki két éve a 2 Mai településen drogos állapotban vezetve hal&

Tíz év börtönbüntetésre ítélték a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascut
2025. augusztus 21., csütörtök

Az oktatási miniszter még nem tudja, elkezdődik-e időben a tanév, vagy a sztrájkok miatt halasztódik

Nagyon nehéz megmondani, hogy szeptember 8-án megkezdődik-e a tanév, tekintettel a rendszerben dolgozók elégedetlenségére és arra, hogy további tiltakozásokat jelentettek be – jelentette ki Daniel David oktatási miniszter.

Az oktatási miniszter még nem tudja, elkezdődik-e időben a tanév, vagy a sztrájkok miatt halasztódik
2025. augusztus 21., csütörtök

A források hatékonyabb felhasználását célozza az egészségügyet érintő módosításokról szóló rendelettervezetet

Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.

A források hatékonyabb felhasználását célozza az egészségügyet érintő módosításokról szóló rendelettervezetet
2025. augusztus 21., csütörtök

Németh Zsolt a Krónikának: Romániában is érik egy konzervatív forradalom

Németh Zsolt szerint Romániában is érik egy konzervatív forradalom, és Magyarország arra számít, hogy a két ország számos kérdésben együtt tud majd működni a nemzetközi színtéren.

Németh Zsolt a Krónikának: Romániában is érik egy konzervatív forradalom
2025. augusztus 20., szerda

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek

A mezőgazdasági életjáradék összegének megszerzése érdekében a járadékosoknak évente kérvényt kell benyújtaniuk a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA).

Életjáradékot igényelhetnek a földjüket eladó idősek
2025. augusztus 20., szerda

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet

A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a tárca szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.

Egészségügyi reform: a miniszterrel tárgyalt a szakszervezet
2025. augusztus 20., szerda

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók

Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – figyelmeztetett szerdán az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Románia elnökét is „bevetik” a gyors meggazdagodást ígérő csalók
2025. augusztus 20., szerda

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet

Döntő házként elutasította szerdán a szenátus a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet, amelyet még Crin Antonescu volt elnökjelölt kezdeményezésére iktattak áprilisban a parlamentben az akkori koalíciós pártok vezetői.

Elutasították a szenátorok a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet
2025. augusztus 20., szerda

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát

Feljelentette a közösségi médiában posztolt bejegyzései nyomán országos népszerűségre szert tett brassói „sztárrendőr”, Marian Godină Dan Tanását, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselőjét, miután az a külföldi munkavállalók ellen uszított.

Uszítás miatt feljelentette a román sztárrendőr az AUR magyargyűlölő politikusát