Fotó: Gov.ro
Felelősségvállalással kívánja elfogadtatni a kormány az államapparátus reformját célzó törvénycsomagot, a költségvetési kiegyensúlyozó és az adóelkerülés intézkedéseket – jelentette be a csütörtöki kormányülés kezdetén Marcel Ciolacu miniszterelnök.
2023. augusztus 24., 11:272023. augusztus 24., 11:27
„Leteszem a mandátumomat a parlament asztalára. Semmi sem ijeszt meg! Egy centit sem fogok engedni, függetlenül a rendszerben lévők nyomásától” – mondta a miniszterelnök.
Hozzátette, el kell választani a búzát az ocsútól, az embereknek látniuk kell, hogy ki akarja valóban a reformokat és előre vinni ezt az országot, és ki ellenzi és harcol a kiváltságokért és a gazdagokért. „Hiszem, hogy ez az előre vezető út, és én határozottan előre fogok menni” – mondta Ciolacu.
„Először is szeretnék egy bejelentést tenni. Kezdettől fogva azt ígértük, hogy ez a kormány mindig Romániát helyezi előtérbe. Tisztességes és igazságos Romániára van szükségünk mindenki számára. Ehhez véget kell vetnünk a költségvetési káosznak! Igazságossá kell tennünk az adórendszert mindenki számára. És valóban harcolnunk kell az adóelkerülés ellen.
Így nem mehet tovább! Eurómilliárdok landolnak a csalók zsebében, vagy olyan intézményekre pazarolják őket, amelyek egymással párhuzamosan működnek, ahelyett, hogy utakra, kórházakra és iskolákra fordítanák a pénzeket. Ennek vége van!” – mondta a miniszterelnök.
Marcel Ciolacu rámutatott:
„Hangoskodott, sőt nekünk is támadt néhány képmutató, akik elfelejtették, milyen kötelezettségeket vállaltak a helyreállítási programban, és most kritizálják őket. Ismétlem, hogy engem semmi sem ijeszt meg! Egy centit sem fogok engedni, függetlenül a rendszerben lévők nyomásától.
Az állam reformjának mélyrehatónak és visszafordíthatatlannak kell lennie! Nem lehet többé külön szabály a gazdagoknak és a kiváltságos cégeknek és egy másik a keményen dolgozó átlagembereknek. Ez így nem működik többé! És igen, engedelmükkel szeretnék egy kicsit elvenni tőlünk, akik képesek vagyunk dolgozni, és azoktól, akik sok pénzt keresnek, hogy az egy életen át dolgozó nyugdíjasoknak és a rászorulóknak adjuk” – szögezte le a miniszterelnök, aki szerint „ez a helyes módja annak, ahogy egy államnak viselkednie a polgáraival szemben”.
Ha a parlament megszavazza az indítványt, a kormány megbukik, ha viszont elutasítja, akkor nem csupán a kormány marad a helyén, de a felelősségvállalással beterjesztett törvény is elfogadottnak minősül.
Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 28,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.
A kormány nem nyesi vissza a beruházásokra szánt összegeket, mert ami nem létezik, azt nem lehet visszanyesni – szögezte le Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egy hétfőn.
Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap egy Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy a kormány egy többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik.
A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.
Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.
Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.
Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.
Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).
szóljon hozzá!