A kormány indoklása szerint célravezetőbb a gyermekjogvédelmi és örökbefogadási kérdéseket külön területként kezelni
A kormány szerdán jóváhagyta az országos gyermekjogvédelmi és örökbefogadási hatóság hatásköréről, megszervezéséről és működéséről szóló határozatot. Az intézmény központi közigazgatási szervként fog működni a családügyi, ifjúsági és esélyegyenlőségi minisztérium alárendeltségében, és 85 alkalmazottat foglalkoztat majd.
2022. február 16., 19:362022. február 16., 19:36
Az országos gyermekjogvédelmi és örökbefogadási hatóság élén egy elnök és egy alelnök áll, munkájukat egy főtitkár segíti – írja az Agerpres.
mert így az illetékes hatóság nagyobb figyelmet tud majd fordítani a romániai gyerekek és fiatalok problémáira, a családjuktól elválasztott gyerekekre, a családtól való elszakítás megakadályozására, valamint azokra a gyerekekre is, akik számára az örökbefogadás marad az egyetlen megoldás.
Elena Lasconit választották a párt államfőjelöltjének szombaton a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kongresszusának küldöttei.
Cáfolta péntek este a Központi Választási Iroda (BEC) szóvivője a REPER párt politikusainak azt az állítását, miszerint a bíróság az európai parlamenti jelöltlistákra leadott szavazatok újraszámlálását rendelte el több szavazókörzetben.
Megkezdődött szombaton a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) rendkívüli kongresszusa, amelyen a mintegy 600 küldött megválasztja a párt 24 tagú vezető testületét és dönt az államfőjelöltről.
Alapfokon 15 év börtönre ítélte pénteken a Dolj megyei törvényszék azt a fiatalembert, aki tavaly nyáron halálosan megkéselt egy lányt, a barátját pedig súlyosan megsebesítette.
Bizonyos sofőrökkel szemben a közlekedési rendőrök kötelesek alkohol- és drogtesztet alkalmazni – írja elő egy pénteken elfogadott sürgősségi rendelet.
Bizonyos feltételek mellett az iskolákban felszerelhetők térfigyelő kamerák – írja elő egy pénteken elfogadott sürgősségi kormányrendelet.
Sürgősségi rendelettel szigorított pénteken a kormány a játéktermek működtetésének szabályozásán.
A rendőrségi beosztott állásokra versenyvizsgázó személyek nem viselhetnek tetoválást az arcukon és/vagy a nyakukon – írja elő a pénteken elfogadott sürgősségi rendelet.
A nyugdíjasoknak a Román Posta fogja kézbesíteni az újraszámolt nyugdíjukról szóló határozatot – közölte pénteken a Facebook-oldalán a munkaügyi minisztérium.
Módosította pénteken a kormány a minimálbérrel fizetett alkalmazottak adókedvezményeinek szabályozását – számolt a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatóján Mihai Constantin.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)