Érvénytelenített elnökválasztás: Georgescu csak az oroszok B terve volt egy francia portál szerint

elnökválasztás

Orosz befolyás? Francia forgatókönyv egy érvénytelenített romániai elnökválasztásra

Fotó: Haáz Vince

Egy francia portál azt állítja, feltárta, hogyan avatkozott be Oroszország a 2024 novemberi romániai elnökválasztásba, amelyet érvénytelenítettek, és amely nyomán vasárnap tartják az újra kiírt voksolás első fordulóját.

Krónika

2025. május 04., 10:592025. május 04., 10:59

A Mediapart.fr cikke szerint a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) állítólag sikerült felderítenie egy kibertámadást, amelynek során az orosz külföldi hírszerzés (SZVR) egyik csoportjának sikerült behatolnia a román Állandó Választási Hatóság (AEP) szervereire. Újságíróik szerint a SRI állítólag a tavaly novemberi elnökválasztást követően információkat adott át európai partnereknek, és a vizsgálatuk ezeken az adatokon, valamint a közbeszédben megjelenő, illetve az ügyben érintett intézmények adatain alapult.

A kiadvány az SZVR-hez köthető kibertámadás mellett azt is megjegyzi, hogy

Oroszország már 2023. óta befolyásolni akarta a romániai választásokat, egy „szuverenista” jelöltet akartak a második fordulóba juttatni,

céljuk az volt, hogy pártja a parlamenti választásokon a szavazatok legalább 30 százalékát szerezze meg.

korábban írtuk

Legfelsőbb bíróság: érvényben marad az elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat
Legfelsőbb bíróság: érvényben marad az elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat

A legfelsőbb bíróság teljes egészében hatályon kívül helyezte a ploiești-i ítélőtábla közigazgatási részlegének csütörtöki ítéletét, megállapítva, hogy a bíróságok nem vizsgálhatják felül az alkotmánybírósági határozatokat.

Állítólag a Kreml első számú favoritja az S.O.S. Románia vezetője, Diana Șoșoacă lett volna.

Az orosz beavatkozás célja az volt, hogy a korrupcióval vagy a háborúval kapcsolatos széles körű elégedetlenséget felhasználva megakadályozza az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt. Ám az a tény, hogy az alkotmánybíróság megakadályozta Diana Șoșoacă indulását a novemberi elnökválasztáson, újratervezésre késztette Moszkvát.

Oroszország így Călin Georgescura összpontosította figyelmét

idézte a Mediapart.fr újságíróit a Mediafax hírügynökség.

Bár a választásokig nem voltak nyilvánvaló orosz narratívák, miután a választásokat a bukaresti alkotmánybíróság érvénytelenítette, Moszkva elkezdett a romániai eseményekről beszélni, a taláros testület döntését pedig „államcsínynek” nevezte.

korábban írtuk

Az amerikai képviselők azt firtatták, nem a „konzervatív” jelölt győzelme miatt érvénytelenítették a választást?
Az amerikai képviselők azt firtatták, nem a „konzervatív” jelölt győzelme miatt érvénytelenítették a választást?

Miközben a román vezetők egybehangzóan kijelentették, hogy az amerikai küldöttség megértette az elnökválasztás érvénytelenítése mellett szóló érveket, kiderült: azért nem volt annyira könnyű meggyőzni őket.

Decemberben Klaus Iohannis akkori elnök feloldotta a titkosítás alól a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülésén ismertetett dokumentumokat. Az állami struktúrák – a SRI mellett a Különleges Távközlési Szolgálat (STS), a belügyminisztérium és a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) – által jegyzett dokumentumok az AEP infrastruktúrája elleni összehangolt támadásokról, valamint a TikTokon Călin Georgescu javára szervezett, jól kidolgozott kampányokról tanúskodtak, amelyeket egy „állami szereplő” valósított meg, de nem nevezték meg egyértelműen Oroszországot – idézi fel a Mediafax.

korábban írtuk

Érvénytelenített államfőválasztás: elutasították Georgescu óvását
Érvénytelenített államfőválasztás: elutasították Georgescu óvását

Cristina Ardeleanu, a bukaresti ítélőtábla bírája elutasította kedden Călin Georgescu korábbi államfőjelöltnek az elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatos keresetét. A kormánykoalíció amúgy is jövő tavaszra tűzte ki az államfőválasztás időpontját.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 28., szerda

Fritz: nem lenne ördögtől való, ha nem a PSD miniszterelnök-jelöltje alakítana kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a párt által javasolt deficitcsökkentő intézkedéseket ismertette az államfővel a Cotroceni-palotában tartott keddi informális konzultáción – számolt be a sajtónak a találkozó után Dominic Fritz.

Fritz: nem lenne ördögtől való, ha nem a PSD miniszterelnök-jelöltje alakítana kormányt
2025. május 28., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ fenntartások nélkül el tudja fogadni Ilie Bolojant miniszterelnöknek

Egy technokrata miniszterelnök vezette kormány nem megoldás, mert politikai támogatás hiányában megbukna – jelentette ki szerdai parlamenti sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Kelemen Hunor: az RMDSZ fenntartások nélkül el tudja fogadni Ilie Bolojant miniszterelnöknek
2025. május 28., szerda

Parlamenti bunyó: bíróság elé állítják a volt képviselőt

Vádat emelt a legfőbb ügyészség Dan Vîlceanu volt parlamenti képviselő ellen hivatalos személy elleni erőszak, hivatali túlkapás és garázdaság gyanúja miatt, miután tavaly májusban a politikus bántalmazta a parlamentben Florin Romant.

Parlamenti bunyó: bíróság elé állítják a volt képviselőt
2025. május 28., szerda

Újabb riasztások eső és szél miatt, jégeső és szélvihar is előfordulhat

Újabb, az ország nagy részét érintő első- és másodfokú riasztásokat bocsátott ki heves esőzések és szél miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.

Újabb riasztások eső és szél miatt, jégeső és szélvihar is előfordulhat
2025. május 28., szerda

Grindeanu: az ország gazdasági helyzete volt a téma az államfővel folytatott egyeztetésen

Az ország jelenlegi gazdasági helyzetéről tárgyalt Nicușor Dan államfővel a szerda reggeli informális konzultáción a PSD küldöttsége a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező politikai alkulat ideiglenes elnöke, Sorin Grindeanu bejelentése szerint.

Grindeanu: az ország gazdasági helyzete volt a téma az államfővel folytatott egyeztetésen
2025. május 28., szerda

Hamis pozitív eredményt adott a közlekedésrendészet által használt drogtesztek csaknem fele

A román közlekedésrendészek által tudatmódosító szerek kimutatásra használt készülékek pozitív eredményeinek csaknem felére rácáfol később az igazságügyi orvostani intézet vizsgálata – jelentette a Digi24.ro hírportál.

Hamis pozitív eredményt adott a közlekedésrendészet által használt drogtesztek csaknem fele
2025. május 28., szerda

Nicușor Dan a konzultációk előtt: remélem, hogy két-három héten belül megalakul az új kormány

Az állami költségvetés kiegyenlítése és a kormányalakítás lesz a két fő témája a parlamenti pártok képviselőivel a Cotroceni-palotában folytatandó szerdai konzultációknak – jelentette ki Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan a konzultációk előtt: remélem, hogy két-három héten belül megalakul az új kormány
2025. május 28., szerda

Ilie Bolojan a lehetséges kormánykoalícióról egyeztetett a pártokkal

Egy esetleges koalíciós kormány megalakításának esélyeiről egyeztetett kedden Ilie Bolojan, a szenátus elnöke, aki ügyvivő államfői megbízatása után várhatóan ismét átveszi a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöki tisztségét.

Ilie Bolojan a lehetséges kormánykoalícióról egyeztetett a pártokkal
2025. május 27., kedd

Daniel David: a középiskolai oktatás terén a kőkorszakban van Románia

A középiskolai oktatás terén Románia a kőkorszakban van – jelentette ki kedden Daniel David tanügyminiszter a romániai oktatáspolitikáról készült OECD-jelentést bemutató rendezvényen. Kifejtette, hogy a középiskolai oktatáson sürgősen változtatni kell.

Daniel David: a középiskolai oktatás terén a kőkorszakban van Románia