Botrány. A bukaresti kórházban a gyanús szerint orvosok működtek közre páciensek halálában
Fotó: Bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház
Az egészségügyi minisztérium ellenőrző testületének vezetője, Sorin Luca lemondott a bukaresti Szent Pantelimon kórházban kialakult helyzet miatt – jelentette be szerdán, a kormányülés előtt az egészségügyi miniszter.
2024. augusztus 14., 13:042024. augusztus 14., 13:04
2024. augusztus 14., 13:292024. augusztus 14., 13:29
„Úgy vélte, hogy egy ilyen helyzetben helyénvaló lemondani” – nyilatkozta Alexandru Rafila az újságíróknak.
Áprilisban
Marcel Ciolacu kormányfő szerdán közölte, hogy az elkövetkező napokban tájékoztatást vár a kormányfői ellenőrző testület vezetőjétől az egészségügyi minisztérium ellenőrző testületétől kért dokumentumok alapján a bukaresti Szent Pantelimon kórházzal kapcsolatos vizsgálatról.
Mint arról beszámoltunk, még múlt héten előzetes letartóztatásban helyezték a kórház intenzív osztályának két orvosnőjét minősített emberölés gyanúja miatt, mivel
Az ügyészek azóta újabb öt, áprilisban gyanús körülmények között elhunyt beteg exhumálását kérték.
Nem csitul, sőt egyre nő a botrány a gyanús halálesetek miatt a figyelem központjába került bukaresti Szent Pantelimon kórházban: az ügyészek további áldozatok exhumálását és boncolását kezdeményezik.
Marcel Ciolacu miniszterelnök szombaton utasította az állami tartalékokat kezelő országos igazgatóságot, hogy sürgősen utaljon ki támogatást a Galac megyei árvízkárosultak megsegítésére.
Galac megyében négy, Vaslui és Iaşi megyében egy-egy 200 férőhelyes tábort állít fel a belügyminisztérium azok számára, akiknek otthonát elöntötte a víz a szombati áradások során – közölte a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Válságstábot hozott létre az egészségügyi minisztérium a Galac és Vaslui megyei árvizek által sújtott lakosság egészségügyi ellátására.
Öt ember életét vesztette a Galac megyében pusztító árvizekben – tájékoztatott szombaton a katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A nehéz vagy különleges munkakörülmények között dolgozó személyek nyugdíja sem csökken az újraszámolás után – közölte a bányászok képviselőivel tartott pénteki találkozója után a Facebook-oldalán Marcel Ciolacu.
Pénteken megalakult az államelnök-választás Központi Választási Irodája.
Alina Gorghiu igazságügyi miniszter elfogadhatatlannak tartja, hogy pszichoaktív anyagok hatása alatt történő járművezetés büntethetőségét értékhatárhoz kössék.
Gyermekével a karjában akarta megközelíteni az áttelepítés előtt álló medvét egy férfi a Transzfogarason, a hatóságok eljárást indítottak ellene.
Románia szembemegy azzal a nemzetközi tendenciával, amely szerint azokban az országokban, ahol csökken a diákok száma, kevesebb pedagógust alkalmaznak, és emiatt az ott dolgozó tanárok átlagéletkora emelkedik.
Becslése szerint karácsony előtt, december 23-ig beiktatják az új kormányt.
szóljon hozzá!