A háziorvos szerepe a páciensek orvosi ellátása, vallják
Fotó: Veres Nándor
Elismerik a háziorvosok, hogy vannak közöttük olyanok, akik megtagadták pácienseik regisztrálását a koronavírus elleni oltásra, és inkább azt javasolták nekik, hogy a másik hat alternatíva valamelyikét használják a jelentkezésre.
2021. március 02., 11:122021. március 02., 11:12
– áll a háziorvosok országos munkáltatói szövetségének (FNPMF) a Hotnews.ro hírportál által idézett közleményében.
Mint emlékeztetnek, oltásra lehet jelentkezni a 021.414.44.25-ös egységes hívószámon, egyénileg az oltási platformon, hozzátartozó révén az internetes oldalon, az oltakozni vágyók kérhetik a helyi önkormányzatok szociális osztályának a segítségét, regisztrálhatja őket háziorvosuk vagy kezelőorvosuk, a kulcsfontosságú ágazatok képviselőit pedig minden esetben a munkáltató regisztrálja.
nem tartanak fenn az általuk regisztrált személyeknek külön időpontokat. „Emiatt voltak háziorvosok, akik azt ajánlották pácienseiknek, hogy a másik hat lehetőség egyikét vegyék igénybe, amelyek gyorsabbak, és megtagadták az időpont kérését” – mutat rá a dokumentum.
A közlemény ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy „a háziorvosnak nem az a feladata, hogy bármilyen órában felvegye a személyes telefonját, bár vannak, akik úgy döntöttek, megteszik, ennek ára van az orvos egészségére nézve”.
– fogalmaznak a háziorvosok képviselői.
Olyan rendeletet fogadott el pénteki ülésén a bukaresti kormány, amelyik pénzzel ösztönzi a háziorvosokat, hogy győzzék meg az időseket és krónikus betegeket az oltás szükségességéről, és regisztrálják őket az oltásra várók rendszerébe.
Újabb és újabb feladatokat kapnak a háziorvosok, ám amikor pénzosztásról van szó, a kormány folyamatosan megfeledkezik róluk – háborognak az alapellátásban dolgozók. Ugyanis a hétvégi bejelentések szerint csak az egészségügyi intézmények és a mentőállomások alkalmazottait részesítenék veszélyes
Ismertette vasárnap a Szociáldemokrata Párt (PSD) az alakuló Bolojan-kormányba delegált miniszterjelöltjeinek névsorát.
Hétfőn kezdődik az országos képességfelmérő vizsga, a nyolcadik osztályt végzett diákok román nyelvből és irodalomból írásbeliznek.
Jóváhagyta vasárnap az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa a magyar szervezet belépését a következő román kormányba, egyúttal a leendő kormánytagok névsorát is elfogadta.
Hétfőn várhatóan aláírják a koalíciós megállapodást a PSD, a PNL, az USR, az RMDSZ, valamint a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának vezetői – jelentette be Ilie Bolojan.
Meglepőt húzott Ilie Bolojan kijelölt miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke: a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) egyik volt politikusát, Dragoș Pîslarut javasolta európai forrásokért felelős miniszternek a PNL színeiben.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vasárnap figyelmeztetett, hogy a TikTok közösségi médiaplatformon a SRI nevével és logójával visszaélő fiókokat azonosítottak.
580 ezer dollárt találtak egy férfi poggyászában, aki Ukrajnából lépett be Romániába a sireti határátkelőhelyen keresztül – közölte vasárnap a Suceava megyei határrendészet.
Aláírta Daniel David ügyvivő oktatási miniszter az új középiskolai kerettanterveket jóváhagyó rendeletet. A miniszteri rendelet hamarosan megjelenik a Hivatalos Közlönyben.
A Nicușor Dan áééamfő által kormányalakításra felkért pártok, illetve a nemzeti kisebbségek képviselői a szombat este az elnökkel folytatott egyeztetésen sem tudtak dűlőre jutni a leendő kormányprogram kapcsán.
Keményen nekiment Dominic Fritz, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a párt szombati, őt tisztségében megerősítő kongresszusán a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR).
szóljon hozzá!