Fotó: Gov.ro
Elfogadta a kormány az ügyészek és bírák által elkövetett bűncselekményeket vizsgáló ügyészség (SIIJ) felszámolásáról szóló törvénytervezetet.
2021. február 19., 07:312021. február 19., 07:31
Florin Cîţu miniszterelnök a kabinet csütörtöki ülését követően úgy nyilatkozott, a SIIJ megszüntetését egyrészt megígérte a kormánykoalíció, másrészt ajánlásként is elhangzott a román igazságügyi reformot nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) keretében.
„A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács annak idején negatívan véleményezte az ügyészi részleg létrehozását, és most is negatív véleményezést adott, de nem azért, mert elleneznék az ügyosztály felszámolását, más megfontolásból” – idézi a kormányfő nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.
Dan Barna miniszterelnök-helyettes is arról értekezett, hogy ez a döntés szükségszerű volt annak érdekében, hogy a kormány teljesíteni tudja az MCV lezárására vonatkozó ígéretét,
Stelian Ion igazságügyi miniszter közölte, hogy péntek reggel benyújtotta a kormányhoz az igazságszolgáltatásban elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyészi részleg (SIIJ) felszámolását célzó törvénytervezetet.
a Szervezettbűnözés és Terrorellenes Ügyosztályhoz (DIICOT), az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályhoz (DNA), a főügyészséghez vagy az ítélőtáblai ügyészségekhez.
Az igazságügyi tárcavezető szerint a CSM azért véleményezte negatívan a tervezetet, mert „a bírák és ügyészek pluszgaranciákat kérnek függetlenségüket illetően”.
„Ezek az úgynevezett garanciák voltaképpen többlet-immunistást jelentenek (...), amivel nem értünk egyet mi sem, és sok bíró meg ügyész sem” – magyarázta a miniszter, aki szerint ezt a kérdést egy más törvényben kell majd szabályozni.
A kormánypalota előtti téren tartott választási nagygyűlés végén elmondott beszédében Nicușor Dan független elnökjelölt kijelentette, akkor tud győzni a második fordulóban, ha a támogatói és a választók hisznek abban a Romániában, amelyet építeni akarnak.
Választási csalás szándékával vádolta meg a vele szemben álló erőket George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal elnökjelöltje.
A Richter-skálán mért 4,4-es erősségű földrengés volt vasárnap este Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). Károkról nem érkezett jelentés a földrengés nyomán.
Nicușor Dan vasárnap kijelentette, hogy igyekszik a kampányban szóba állni azokkal is, akiknek az övétől eltérő a véleménye.
Nicușor Dan vasárnap kijelentette, hogy államfőként szándékában áll elnöki tanácsosnak kinevezni a mezőgazdasági és agrár-élelmiszeripari ágazat egyik képviselőjét.
A következő napokban szinte az egész országban szokatlan hideg lesz az a sokéves átlaghoz képest a meteorológiai szolgálat vasárnapi előrejelzése szerint.
George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.
Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.
szóljon hozzá!