Elena Lasconi pártelnököt választották az USR államfőjelöltjének

•  Fotó: Elena Lasconi/Facebook

Fotó: Elena Lasconi/Facebook

Elena Lasconit választották a párt államfőjelöltjének szombaton a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kongresszusának küldöttei.

Krónika

2024. június 29., 18:242024. június 29., 18:24

A pártelnök 531 (94,31 százalék) támogató szavazatot kapott. A másik két jelöltaspiráns közül Octavian Berceanut 25 (4,44 százalék), Dumitru Stancát 7 (1,24 százalék) küldött támogatta – írta az Agerpres.

„Ez egy nagyon nehéz, hihetetlenül nehéz út, de egész életemben a rögös utat választottam.

És a rögös út hozta számomra a legtöbb sikerélményt. Azt hiszem, hogy ez így jó, mert ezt az utat egy pozitív érzésből, a szeretetből választottam. Teljes lényemmel szeretem Romániát, és azt hiszem, ti is szeretitek, ezért vagytok itt” – jelentette ki a szavazás után Lasconi.

A politikus felhívást intézett a jobboldali pártokhoz, hogy támogassák az USR államfőjelöltjét.

„2024-ben eltemethetjük vagy megmenthetjük a demokráciát Romániában. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian, minden jóhiszemű romániai az utóbbit akarja” – jelentette ki.

Elena Lasconi 52 éves közgazdász, 25 éves televíziós karrierrel. Négy éve Câmpulung Muscel polgármestere, és erre a tisztségre 2024-ben az USR színeiben újraválasztották.

korábban írtuk

Újjáépítést tervez Elena Lasconi, az USR új elnöke
Újjáépítést tervez Elena Lasconi, az USR új elnöke

Elena Lasconi Câmpulung Muscel-i polgármestert választotta meg új pártelnöknek a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) tagsága.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak
2025. július 07., hétfő

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések

A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint
2025. július 07., hétfő

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor

A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor
2025. július 07., hétfő

Nyílt levélben kéri a CSM több mint ötven bíró nyugdíjazásáról szóló elnöki rendelet aláírását

Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.

Nyílt levélben kéri a CSM több mint ötven bíró nyugdíjazásáról szóló elnöki rendelet aláírását
2025. július 07., hétfő

Ha már lehetőséget kap rá, bizalmatlansági indítványt nyújt be az ellenzék a kormány ellen

Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&

Ha már lehetőséget kap rá, bizalmatlansági indítványt nyújt be az ellenzék a kormány ellen
2025. július 07., hétfő

Alapfokon tizenhárom év szabadságvesztésre és tetemes összeg kifizetésére ítélték pedofília miatt a „zsenimentort”

Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.

Alapfokon tizenhárom év szabadságvesztésre és tetemes összeg kifizetésére ítélték pedofília miatt a „zsenimentort”
2025. július 07., hétfő

Felmérés: a PNL és a PSD támogatottsága még együttvéve is kisebb, mint az AUR-é

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a PNL és a PSD támogatottsága még együttvéve is kisebb, mint az AUR-é
2025. július 07., hétfő

Juhászra támadt a medve

Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.

Juhászra támadt a medve
Juhászra támadt a medve
2025. július 07., hétfő

Juhászra támadt a medve

2025. július 06., vasárnap

A pártok állami támogatását is érinthetik a deficitcsökkentő intézkedések

A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).

A pártok állami támogatását is érinthetik a deficitcsökkentő intézkedések