Tiltakozó akciókat tervez az egész országban a Romániai Fuvarozók és Szállítók Szövetsége (COTAR), mert a magas üzemanyagárak és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás drágulása miatt az ágazat válságos helyzetbe került, és nem kaptak segítséget a kormánytól.
2022. március 18., 15:252022. március 18., 15:25
2022. március 18., 15:292022. március 18., 15:29
A munkáltatói szövetség pénteki közleményében kifogásolja, hogy a bukaresti kormány a Versenytanács elnökére hallgat, aki csak a „kiszolgáltatott fogyasztók” számára korlátozná az energia, az üzemanyagok és a gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) árát. „Az államnak ez a hozzáállása azt mutatja, hogy csődbe akarja vinni a romániai vállalatokat, különösen a szállítókat” – olvasható a közleményben.
A közlemény szerint már tavaly novemberben segítséget kértek a kormánytól, és most értesültek arról, hogy még csak nem is kerültek szóba az ágazatot támogató intézkedések.
„Miután rájöttünk arra, hogy senkit sem érdekelnek a követeléseink, sőt még a javaslataink sem, amíg nem segíti konkrét megoldásokkal a kormány a válságból való kilábalásunkat, a tiltakozás törvényes formáihoz folyamodunk. Az összes autóval utcára vonulunk az egész országban” – idézte a közlemény Vasile Ştefănescut, a COTAR elnökét.
Az üzemanyagok árrobbanása és a megdrágult kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb/RCA) miatt spontán tiltakozó akciót tartanak hétfő reggel Brassó körgyűrűjén a közúti fuvarozók.
Adrian Câciu pénzügyminiszter éppen egy hónappal ezelőtt, február 18-án jelentette be, hogy a kormány közvitára bocsátotta a jogszabály-tervezetet, amely 6 hónapra megszabná a maximális árakat a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) kötvényeire. Bár a tárcavezető akkor azt mondta, hogy meggyőződése szerint a kabinet sürgősségi eljárással fogja elfogadni a határozattervezetet, erre a mai napig nem került sor.
Újra a kormány térfelén pattog a labda a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás árplafonját célzó jogszabályjavaslat kapcsán. A nagy fuvarozó cégek elégedetlenek a közvitára bocsátott tervezetben szereplő díjszabásokkal.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.
Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.
Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.
A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.
szóljon hozzá!