Fotó: Jurnalul.ro
Azért húzódott el a Bogdan Gigină rendőr halálának ügyében indított nyomozás, mert várni kellett bizonyos dokumentumok titkosságának feloldására, illetve mert a felek igen nagy számú tanú kihallgatását kérték – állítja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).
2018. január 19., 18:112018. január 19., 18:11
Azt követően közölte ezt a DNA, hogy a rendőr családja keresettel fordult a legfelsőbb bírósághoz, kérve, sürgesse meg az ügyben folytatott vizsgálatot – írja az Agerpres.
A vádhatóság pénteki közleményében rámutat,
továbbá műszaki szakértői vizsgálatnak vetették alá a balesetben érintett járművet, és kihallgattak több mint hatvan tanút, akik közül többet az érintett felek javaslatára idéztek be – érvel a DNA.
A vádhatóság szerint ugyanakkor öt közintézménynél kérvényezték bizonyos, államtitkot és szolgálati titkot tartalmazó dokumentumok titkosságának feloldását, mely folyamat csak 2018 januárjában zárult le. Az ügyben indított bűnvádi eljárás még folyamatban van - teszi hozzá a DNA közleménye.
Bogdan Gigină rendőr családja azért fordult keresettel a legfelsőbb bírósághoz, mert kifogásolja, hogy túl hosszúra nyúlik az ügyben indított nyomozás. A szolgálatteljesítés közben, balesetben elhunyt rendőr hozzátartozói gyakorlatilag azt kérik a bíráktól, sürgessék meg a DNA által az ügyben folytatott vizsgálatot.
A család ügyvédje pénteken azt mondta, két év és három hónap telt el a rendőr életét követelő baleset óta, és a szülők úgy vélik, ez észszerű időtartam a vizsgálat lefolytatására. A keresetben azt kérik, a bíróság szabjon meg egy legfeljebb három hónapos határidőt a nyomozás lezárására.
2016. december 6-án a DNA gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolta meg Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettest, belügyminisztert Bogdan Gigină rendőr halálának ügyében. Ugyancsak gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik a nyomozás a baleset helyszínén munkálatokat végző cég vezetője, Petre Mazilu, valamint a munkacsoport vezetője, Adrian Corcodel ellen.
A DNA szerint 2015. október 20-án este Bogdan-Cosmin Gigină rendőr közúti balesetben végzetes koponya- és agysérüléseket szenvedett. A baleset pillanatában az áldozat Gabriel Oprea akkori belügyminiszter gépkocsiját felvezető motoros rendőrként teljesített szolgálatot, miközben Oprea Cotroceni negyedbeli lakására tartott.
A baleset pillanatában Gigină 84 km/h sebességgel közlekedett, a sötétség és eső miatt rossz látási körülmények között, így nem vette észre az úttesten ideiglenesen, a General MPM Impex Kft. által elhelyezett akadályokat. A vádhatóság szerint Gabriel Oprea volt az, aki hivatali tekintélyével rábírta a rendőrt, hogy nagyon gyorsan hajtson, ami halálos balesetéhez vezetett.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.
Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.
Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&
Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
szóljon hozzá!